Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - FIGYELŐ - Igor Inov: Erről a fórumról messzire hallatszanak a szavak...
szövegeinek. Bizonyára nagyszerű, de homályos és kisiklik, nem tűri, nem bírja a fordításban való megismétlést.”** Fordítani kezdte ugyan, címet is adott neki — „Az idő hívása (hívások, hívó-)” —, de megakadt, átadta a vázlatot segítőtársának, szóban és írásban irányítva őt. „Igyekezz ugyanúgy folytatni. Váltogasd a véghangsúlyos sorokat az utolsó előtti szótagon hangsúlyos sorokkal. A nyersfordítást csak értelmezésre használd, ne vegyél át belőle szavakat a fordításba. Zagyvák, nem mindig érthetőek, alkalmatlanok. Ne fordítsd le az egészet, csak az erődhöz mért részt. A fordításban az eredetinél nagyobb pontosságra törekedj, ez fontos követelmény az ilyen lompos, zavaros tartalom esetén.” S a fordítás széljegyzetében: „Szereted az asszonáncok pompáját, én meg a pontos rím híve vagyok. Rímeltesd inkább a ljubov (szerelem) éj a krov (vér) szavakat, de asszonáncok nélkül.” Paszternak Nezval ötvenes és a húszas— harmincas évekbeli költészetéhez való eltérő viszonya azokkal a változásokkal magyarázható, amelyeken e költészet (tekintet nélkül a maga konstans tipológiai-nembeli sajátságaira) harminéves evolúciója alatt átesett; világfelfogásának, témáinak, módszereinek térhatását, plaszticitását, sokrétűségét megőrizve nem szűnt meg csodálkozni az élet teljességén. A késői Nezval lírai hőse már felszabadult személyiségének az alól a ketté-, sőt „háromfelé osztottsága”, rétegezettsége alól, amely a húszas évek végi költeményeiben (Akrobata, Edison] jellemezte. A késői Nezval közelebb állt a késői Paszternakhoz, és az qrosz költőnek Nezval rövidebb, avagy ho:szabb verseit (az apjáról szóló A nép fiát, vagy a Fučíkkal a megszállt Prágában való utolsó találkozását leíró Éjszakai vendéget) fordítva észre kellett vennie, hogy az őt zavarba hozó Az idő-jel és az Edison című versektől eltérően ezekben az alkotásokban a képzeletbeli elemeket, a „homályos és kisikló” mögöttes értelmet felszívja, elnyeli az alap, az életszerű és a sorsszerű, miáltal ezek teljesen érthetőkké válnak, s mondanivalójuk nem siklik el az olvasó számára sem értelmi, sem stilisztikai vonatkozásban. ** 1960. II. 2-i levél. J. B. Paszternaknak az Orosz SZSZK Írószövetsége leningrá- di szervezetének 1972. I. 26-i összejövetelén való felszólalása alapján idézzük. A láthatatlan Moszkva írója, saját bevallása szerint, igyekezett megismertetni az olvasóval a mindaddig ismeretlen város láthatatlan, titkos lelkét. A médium szerepét, egy fiatal nőre, Szergej Gorogyeckij költő lányára osztotta, akivel 1929-ben ismerkedett meg Prágában. A történetet első személyben mondja el az író; Időről időre- megemlíti a nő nevét, mintegy összesűrítve a váratlan találkozás izgató ízének és a találkozás e váratlanság kedvéért való nyomasztó halasztgatásának atmoszféráját,, amellyel végül is ellentétben áll a címnyilvántartó és a telefonkönyv léte... A „megfoghatatlan” véletlen a Tverszkij bulváron — Nezval mindennapos sétáinak kedvelt helyén — levő Mejerhold Színház előcsarnokában hozza őket össze. A láthatatlan Moszkva írója később meglátogatta Gorogyeckijéket a Vörös tér melletti házukban. Látott ott könyveket Hlebnyikov ajánlásával, fényképet Gorogyeckijről, valamint Jeszenyinről, akinek irodalmi sorsában Gorogyeckij Biokhoz hasonlóan nem kis szerepet játszott. De bármennyire igyekszik is Nezval felkelteni az olvasó érdeklődését, és moszkvai, bolyongásaihoz a képzeit „értelmetlenség” valóságfölötti alapját adni, melyben a költészet minden varázsa benne van — a cselekmény a költőhöz legközelebb álló módszer alapján: „a valóság képzeletbeli-emocionális interpretációja” szerint bonyolódik. Az elméleti kapaszkodókat — mint számára idegent — megkerülve, olvasójával Nezval napestig sürög a városközpont kavargó utcáin és terein, a Moszkva folyón: túlra igyekezve, mely a maga valójával mintegy Bratislavára emlékezteti a költőt; majd a Zöld Színházba, ahol Beethoven. Egmontjának előadása kápráztatja el; a pszichiátriai rendelőintézetbe; a munka- terápiás telepre; a Mauzóleumba; a káprázatos Mejerhold-féle Kaméliás hölgy előadására; a Kamaraszínház Optimista tragédiájára. A „láthatatlan” Moszkvát bemutatni akaró cseh költő bőkezűen mutatja be az olvasónak a látható Moszkvát, a moszkvai hétköznapokat, a munka és a szabad idő két egymást váltó féltekéjét. S végül láthatóbbá teszi önmagát is. A lírai ösztö- nösség erősebb a valóságfölötti bölcselkedésnél, érvelésnél, többértelmű előérzetek- nél. Éppen a csehszlovák küldöttség moszkvai tartózkodásának idején érkezett Fučík: Moszkvába. Másodszor járt hazánkban, s. 5
