Irodalmi Szemle, 1985

1985/3 - FIGYELŐ - Igor Inov: Erről a fórumról messzire hallatszanak a szavak...

tőségeket biztosítja az alkotó kezdeményezés, a sokrétű formák, a stílusok és műfajok érvényesítéséhez.

Otthon előkészített beszédét Nezval félretette, s ceruzájával boldog lelkesedéssel új beszédet vetett papírra. Kihúzott, hozzáírt, küldött-társaival tanácskozott. A kongresszust „minden csehszlovákiai forradalmi író” nevében köszöntötte. Támogatta „a RAPP bürokratikus tézisei” ellen elhangzott kritikát; „a cseh marxista irodalmi avantgarde a hasonló téziseket elvetette” — mondta. A továbbiakban részletezte magának és társainak a költői gondolkodásról, az emocionalitásról és a fantázia költészetbeni szerepéről, a metaforáról és a képről vallott felfogását, kitért a valóságfölöttiről vallott nézeteire is — akkoriban ennek elméletével foglalkozott. „A költői gondolkodás — mondta Nezval a kongresszus emelvényéről — emocionális gondolkodás, mely az asszociatív gondolkodásra támaszkodik (...) A fantázia kérdése (...) az egyik legkomolyabb kérdés (...) A költészet a valóságnak a fantázia segítségével történő megmunkálása. Ha mi a valóságfölötti szót használjuk is (...), semmiféle transzcendentális értelemben vett valóságfölöttiséget nem ismerünk el. A mi úgynevezett valóságfölöttiségünk a valóság és a fantázia, a tartalom és a forma, a tudat és az érzet, a fegyelem és a szabadság, az élvezet és a harc szintézise. Mi elvetjük a formalizmust, a deklarativi- tást, a burzsoá életformát, az úgynevezett tiszta költészet idealista miszticizmusát; a legteljesebben és legdialektikusabban felfogott és átérzett valóság legigazabb ábrázolásáért küzdünk, és az új világot építő szovjet elvtársainkkal, a forradalmi proletariátussal és a baloldali értelmiségiekkel vállvetve, egy táborban akarunk harcolni a fasizmus, az imperializmus és a háború ellen, a Szovjetunió védelmében (...)”.

Novomeský kongresszusi beszédében megjegyezte, hogy „a mai cseh költészet (...) a Szovjetunió nemzetei forradalmának és költészetének közvetlen hatására született meg”. Ezzel kapcsolatban megemlítette Biok Tizenkettenjét, Jeszenyin és Paszternak verseit, Majakovszkij 150 000 000 című költeményét. „Értékeljük a művészeti, költői alkotás útjainak sokrétűségét (...) — mondta. — Ebben hatalmas jelentősége van az önök kongresszusának.”

A Szovjet írószövetség I. kongresszusának tapasztalataitól fellelkesülten Nezval, Novomeský és a csehszlovák küldöttség többi tagja hazatérésük után a Levá fronta 1934. szeptember 26-án a prágai városi könyvtár nagytermében megtartott összejövetelén, valamint újságok, folyóiratok cikkeiben osztották meg övéikkel benyomásaikat a kongresszusról, a Szovjetunióról.

A kongresszuson jóváhagyott alkotói módszer, a szocialista realizmus mindkét költő előtt tág, rugalmas, univerzális módszerként rajzolódik ki. A módszer sokrétű alkalmazásának lehetőségét Nezval a Švejk, avagy egy derék katona kalandjai című „nagyszerű antlmilitarista könyv” orosz fordításaira és „az olyan választékos íróra, mint Joyce” hivatkozva illusztrálta. Mindkét költő helyeslőleg nyilatkozott a kongresszus résztvevőinek a művészi mesterség kérdése iránt tanúsított figyelméről, a szovjetunióbeli „írókultuszról”, a szovjet művészetnek a nép mindennapos építőmunkájával és a széles olvasóközönséggel való „legszorosabb kapcsolatáról”, a szovjet emberek könyv iránti „fantasztikus” érdeklődéséről, amelynek nagyszerű példája volt a Kultúra és Pihenés Központi Parkjának irodalmi ünnepe. A kongresszuson megkezdett komoly költészeti párbeszédet folytatva a racionális és az irracionális költészetbeni egységének kérdését fontolgatta, beszélt a művészet sajátosságáról, a „kulturális provincializmus” káros voltáról, az író számára nélkülözhetetlen széles szellemi látókörről. „A moszkvai fórum — összegezte Nezval — likvidálta a RAPP utolsó szektás eretnekségeit is, és hála az ott elfogadott gazdag programnak, hatalmas impulzusává vált a szovjet irodalom és költészet legnagyszerűbb és legszabadabb fellendülésének.” Öt ismételte meg Novomeský: „A Szovjet Írószövetség kongresszusa viharos jele volt egy új irodalmi korszak beköszöntésének.”

A kongresszusról szóló cikkeinek egyikét Novomeský a közismert szlovák prózaíróval, a későbbi nemzeti művésszel, Peter Jilemnickývel (1901—1949) együtt írta. A művészetről, a leegyszerűsítésről, az ember életének külső és belső összetevőit csak két színre — feketére és fehérre — korlátozó sematizmus megengedhetetlensé- géről a kongresszuson elhangzott tekintélyes vélemények Jilemnickýben alapvető változást idéztek elő. A jeles marxista kri3