Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - FIGYELŐ - Igor Inov: Erről a fórumról messzire hallatszanak a szavak...
szövetsége Vszevolod Mejerholdhoz és Alekszandr Tairovhoz fordult azzal a kéréssel, hogy biztosítsák a vendégjátékok és a kiadványok cseréjét. Nezval, aki a De- vétsil jelentős alakja volt, Moszkvát a világ színházi fővárosának nevezte. A prágai Tvorba és a bratislavai DAV marxista folyóiratok, amelyeknek Nezval és Novomeský is dolgozott, gyakran közöltek szovjet gazdasági és kulturális sikerekről szóló cikkeket. A DAV rendszeresen közölte a Prágát is megjárt és hosszú ideig Szlovákiában vendégeskedő Ilja Ehren- burg riportjait, aki Novomeskýnek és más davistáknak is barátja volt, így ők első kézből kaptak híreket országunkról. S most Nezval és Novomeský a Szovjetunióban vannak! „Ez a mesebeli ország valóban létezik. A határt átlépve barátaimra gondoltam, és csak ezt az egy mondatot szerettem volna nekik elmondani"* — írja Nezval A láthatatlan Moszkva című riportkönyvében (1935). A Szovjet írószövetség I. kongresszusán Novomeský az írásunk címében idézettekkel kezdte beszédét, majd hozzátette: a kongresszus „nagy visszhangot fog kelteni a világ minden irodalmában”.** A szlovák költő nem tévedett. Milyen is volt konkrétan ez a visszhang a cseh és szlovák irodalomban, s két kiváló képviselőjük munkásságában? 2 1934. augusztus 27-én Nezval is felszólalt a kongresszuson, de nem a még otthon előkészített beszédét mondta el. Miért? A csehszlovákiai alkotó értelmiség, köztük Nezval és Novomeský is, nem osztotta a RAPP (Oroszországi Proletárírók Szövetsége — a fordító megjegyzése) vulgarizáló, szélsőséges elméleteit, amelynek teoretikusai, mint köztudott, figyelmen kívül hagyták a művészet esztétikai szempontjait, a kultúrát leegyszerűsítve, csupán mint a megismerés és a politikai harc formáinak egyikét vizsgálták. A cseh és szlovák irodalom vezéregyéniségeinek táborában viharos vitát váltottak ki a proletárírók nemzetközi konferenciájának ellentmondásos következtetései (Harkov, 1930): ' Itt és a továbbiakban is Nezval összes műveinek 1950-ben indult és mindmáig befejezetlen prágai kiadását idézzük. " Itt és a továbbiakban is Novomeský műveinek ötkötetes gyűjteményét (Bratislava, 1969—1972) idézzük. elvetették a múlt kulturális örökségéhez való proletkultos-rappista, nihilista viszo- nyulási módot; a konferencia ugyanakkor egyetértett azzal a nézettel, amely szerint a művészet alkalmazott, haszonelvű. A Szovjet írószövetség I. kongresszusa előtt a csehszlovákiai időszaki kiadványok abbeli aggodalmuknak adtak hangot, hogy vajon nem válik-e a kongresszus az akkorra már feloszlatott RAPP eszméinek újjá- élesztőjévé. Nezval ebben a légkörben készítette el beszédének első változatát, amelyet nem annyira a taktika, mint inkább hazánk régi és meggyőződéses barátjának a tapintata sugallt. Irodalmi krédója Prágában megfogalmazott formájában nemcsak hogy polemikus nem volt, hanem bizonyos kompromisszummal is közelített a rappista elméletekhez. Megköszönte benne a meghívást abba az országba, amelynek „proletárforradalma előremozdította a történelmet”; aláhúzta „a győztes proletariátus forradalmi ideológiájának” a csehszlovákiai költők és prózaírók tudatára tett hatását; Lenin műveinek dicsőségét hirdette; megadta a kellő tiszteletet Gorkijnak, akinek művei a csehszlovákiai proletariátus „legizgalmasabb olvasmányaivá és támaszává” váltak; azok előtt a szovjet költők előtt is tisztelgett, akik hozzá és az egész forradalmi cseh és szlovák költészethez különösen közel állnak (mint a „nagy Majakovszkij”, a „bámulatos Pasz- ternak”, a „bátor Hlebnyikov”). Nezval azt írta: „Mi nem akarunk rétorok, száraz tudósítók lenni, képzeletünk minden lángját fel akarjuk használni azoknak a tűzbom- báknak az elkészítéséhez, amelyek a régi világ utolsó reakciós bástyáit kötelesek elhamvasztani.” De a rappizmus felújítása miatti minden félelmük elszállt, amint átlépték a Szövetségi Ház oszlopcsarnokának küszöbét — itt folyt a Szovjet írószövetség I. kongresszusának ülése. Az irodalmárok többségének beszédében, részben Ehrenburgé- ban is, elhangzott a felhívás az irodalom mint öntörvényű művészet színvonalának emelésére — ez a téma a rappizmus dog- matizmusának kritikájával együtt fő helyet kapott a kongresszuson. Szállóigévé váltak Leonyid Szoboljev szavai, miszerint a szovjet írónak minden megadatik, kivéve a jogot, hogy rosszul írjon. A Szovjet írószövetségnek a kongresszus tapasztalatai alapján újraalkotott szervezeti szabályzatában leszögezik, hogy a szocialista realizmus alkotó módszere a legszélesebb körű lehe
