Irodalmi Szemle, 1985

1985/3 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: Beniczky Péter magyar és szlovák verses példabeszédeinek változatai

A záróstrófa (250.) a magyarban az l.-re felel, a szlovákban hiányzik, de megvan az utánuk következő öt strófa: Az esztendő négy részinek voltárul — O Gtyrech öástkach ročných címmel. A szlovákban a 4. nyilvánvalóan az 5j-kel van felcserélve, mert az ősz után nem a tél következik, mint a magyarban, hanem megelőzi a summázó záróstrófa. Egyébként ez az öt strófa a legjobb példákat szolgáltatja az összehasonlításra, mert lényegében valamennyi az adott évszakkal kapcsolatos gondolatokat fejezi ki, csupán a szlovák mindegyiket egy sorral hosszabban variálja: „Nyár párló időkkel s csattogó esőkkel gyakran kedvet változtat.” — „Epesztő aratás, izzasztó kaszálás csak árnyékot kívántat.” — „Balha s légy csípéssel, szúnyog orr-zengéssel nyugalmat nem adhat.” — „Letný čas promenu činí z máje divnú, neb vzácnú pomoc dáva.” — „Co z jara zakvitne, to v lete odkvitne, s kvítí ovotce míva.” — „Toho zvlášte času komáry se pasú, muchy i blechy spolu.” — „Blechy zvlášt pri tele, muchy zas pri stole, komáry u tvých volu.” — (Magyarul: Nyáron változik az idő, s a májusi jő segítséget ad. Ami tavasszal kivirágzik, az nyáron elvirágzik, s a virágból gyümölcs lesz. E különös időben legelnek a szúnyogok, legyek és bolhák: a bolhák a testen, a legyek az asztalon, a szúnyogok az ökreiden.) A motívumok tehát azonosak, de a hosszabb szlovák strófákban bővebben variálódnak.

A magyar példabeszédek nyelvéről azt állapíthatjuk meg, hogy megfelelnek az addig kialakult irodalmi nyelvnek, sokkal világosabbak, tömörebbek a szlovák változatokénál. Két tipikus szlovakizmust is találtunk bennük (bohemizmust nem): zsobrák, robota lkoldus, munka), s ez azt bizonyítja, hogy Beniczkyre hatott a szlovák nyelv is. Feltehető, hogy ezeket is Nagyszombat környékén gazdálkodva írta, mert főként ekkor ért rá verselgetni (1650 körül), ahogy az 1. versben mondja: „Más dolgom nem lévén, henyélést kerülvén.”

Eddig még senki sem vizsgálta meg, hogy a verses példabeszédeken kívül Beniczky más versei is megvannak szlovák változatban. Szlovák kutatók általában azonosítják a Magyar rithmusokat a Slovenské verše címen kiadott gyűjteménnyel, a magyarok pedig azt hagyták figyelmen kívül, hogy a könyv második részében nemcsak a Közönséges (általános) magyar példabeszédek vannak (ahogy a címlapon feltüntetik!), hanem bizonyos toldalékversek is. Ezeknek is megvannak a szabad átdolgozásaik, s ezekből még nyilvánvalóbb a kölcsönös fordításviszony. Az első Az esztendő négy részinek voltárúi című, melyeket az újabb kiadásban Eliáš a Példabeszédekhez sorol, noha a magyarban is megvannak, s amint előbb említettük, Sasinek az első kiadásban is öt külön versként számozta (a kézirat alapján). Ugyanilyen joggal hozzászámozhatta volna a Supplementum címmel néhány lappal tovább található öt toldalék-példabeszédet. Ezeknek hiányzik a magyar változata, ami azért is feltűnő, mert helyettük egy hoszabb költemény ( áll: E világ fiaitól való búcsúzása egy magyar nemes személynek, s ezt több gyűjteményben a Zrínyi-siratók közé sorolják. Varga Imre a Régi magyar költők tára című gyűjteményben (XVII. sz. 10. k.) erről azt mondja, hogy szerzője Nyéki Vörös Mátyás, s csupán a kiadó, Bartók István tette Beniczky verseihez, hasonlóan, mint az első rész számos versét (a szlovákból az első rész hiányzik). Az esztergomi kanonok, „a Magyar rithmusok sajtó alá rendezője kevesellhette Beniczky versei közt a vallásos- sakat”, s ezért tette hozzá más szerző istenes énekeit. (RMKT, XVII. sz. 2. k.j

Valóban, Beniczky a példabeszédekben sem mutatkozik oly buzgó katolikusnak, amilyennek őt Kovács Dezső jellemzi: hiteles verseiben nyoma sincs Pázmány ellenrefor- mációs szellemének, az „eretnekek” elítélésének, sőt ilyen gondolatot is megpendít: „De mikor versz papot, feljedzed a napot, mert lesz gondod érette”. (200.J Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a példabeszédekhez teljesen hasonló Supplementum Beniczky- nek magyarban eddig ismeretlen verse. Ugyanolyan öt tizenkét soros Balassi-strófából áll, mint az esztendő négy részéről szóló. Itt a különböző foglalkozásokat, tudomány- szakokat jellemzi kissé gúnyolódva. Az 1. versszak a példabeszédeknek a tudásvágyról, az elme „forgásáról” szóló axiómáit variálja: minél többet tudunk, annál több tudnivalót találunk. A 2. strófa az asztronómusról szól, aki a csillagokat vizsgálja, majd a filozófusról, aki kimutatja minden dolog különbözőségét és azonosságát. A 3. strófa: a fizikus a természetet vizsgálja, a fiziognómus az ember bensőjét, a doktor gyógyítva munkát ad a patikusnak, a logikus szillogizmusával saját egészségében is kételkedik. A 4. strófában a szónokról (orátor) és a költőről van szó, az 5.-ben a grammatikusról, aki éppúgy