Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: Beniczky Péter magyar és szlovák verses példabeszédeinek változatai
árulja tudományát, mint az előzőben a költő. A végén a prokurátorról azt mondja, hogy ki tudja csalni a paraszttól azt, amit az egész évben keresett. Ezek a szellemességek formájukkal és tartalmukkal szintén a verses példabeszédekhez tartoznak. A Supplementum előtt találhatók A különböző színfestéknek értelme és magyarázatja fO rozličných barvách) és a Befejezése ez verseknek (Coronid.es, zavírka veršúv zepsá- ných zvlást proti nekterým vysokomysiným). A hosszabb szlovák cím: Befejezése a verseknek, melyeket főként néhány beképzelt ellen írt. Ebből arra következtethetünk, hogy a példabeszédek egy részének írásakor konkrétan is gondolt néhány nagyképű főúrra. A magyarban ez után áll a „vége” szó, a szlovákban pedig egy toldalék következik, mintegy jelezve, hogy szinte a végtelenségig lehetne folytatni a verses példabeszédekkel való játszadozást, bölcselkedést. Feltűnő az is, hogy Beniczky verselése szempontjából itt a szlovák szövegek tűnnek hitelesebbnek, mert ezeket nem toldotta meg a kiadó kanonok. Az említett különböző színek értelmezésének változata már Balassinál és a néphagyományban is megtalálható. Feltűnő, hogy Itt a magyar szöveg hosszabb: három kilenc- soros Balassi-ströfára terjed, a szlovák pedig egy tizennyolc sornyi költemény, s négy Balassi-strófából áll. Tartalmuk a színek jelképes magyarázata, a magyarban több színt említ: „Király szín méltóság, / ezüst szín uraság, / piros jelent szerelmet. / Pázsit szín reménység, / fejér szín szüzesség, / test szín jelent gyötrelmet(...) (...) A gyász fekete szín / életünknek estin / halálra emlékeztet.” A Befejezés (Coronides) sajátsága, hogy kivételesen nem Balassi-strófákban, hanem páros rímű tizenkét szótagos sorokban írták, de szlovákul Itt is hosszabban magyarázzák (60 sor) ugyanazokat a kérdéseket, mint a magyar szöveg negyvennégy sorában. A cseh—szlovák szöveg ebben is egynegyedével hosszabb a magyarnál, hasonlóan mint a példabeszédekben. Tartalmi szempontból ez is a verses példabeszédekhez tartozik, szinte azok mentségére szól (apológia). Sokkal részletesebben magyarázza Beniczky példálózó verseit, mint a záróstrófának látszó 250. magyar vers. A magyar és a szlovák változat között a sok megegyező kifejezés a fordítás látszatát kelti éppúgy, mint a többi toldalékban. Valamennyi költeménye közül Beniczky ebben a legszellemesebb, ilyesmiket hoz fel Rithmusai védelmére: „Róka maga farkát szokta csak dicsérni, / tigris, párduc borit csak semminek véli.” („Líška teš svoj ocas vždycky chváli nejvíc...”) Másutt: „Tudom verseimhez hogy elég szó férhet, / Mert bika alá is a nyelv borjút tehet.” Igaz, nem minden példának van meg mindkét nyelven a megfelelője. (A lámpással Igazságot kereső Diogenészt csak a szlovák vers emlegeti.) De a példák többsége szinte szó szerint megegyezik: „Az astrológus is néha feledkezik, / juhász tudja pedig, ha idő változik.” (Mnohý astronomus časem se tež díva, / že valach po horách kalendár vysmíva.”) Végül a magyar szöveg befejezésében találtunk némi bizonyítékot arra, hogy Beniczky értett szlovákul: Siketnek két mesét nem szokás mondani, Tótok is gyakorta azt szokták szólani, Hogy bolond kovácsnak nem tud észt koholni. Írtam, amit írtam, ha tudod érteni. A szlovák változatban nincs meg a nép megnevezése: „vez, že mnoho kujú i černí kováči.” (Tudd, hogy sokat kalapálnak a fekete kovácsok is.) Mindkét szöveg értelme kissé homályos, valószínű azt akarja kifejezni, hogy bolondnak a kovács sem tud észt kalapálni. A befejezés egyúttal célzás a szövegek kétértelműségére is, tehát az állatvilágból, a természetből és máshonnan vett példák is az emberekre vonatkoznak, ezért „siket”, aki nem érti. A SZLOVÁK VERSEK NYELVI ÉS HELYESÍRÁSI SAJÁTSÁGÁRÓL Beniczky magyar példabeszédeinek nyelvét ellenőrizni lehet a Kovács Dezső (ItK, 1906. 383—423.) és a Komáromy András publikálta eredeti levelekből is (Tört. Tár, 1885.), melyeknek nyelvi sajátságai megegyeznek verseiével. Lényegében a 17. század második felére jellemző irodalmi nyelvet használja, megtűzdelve bizonyos nyelvjárási alakokkal: -bul, -bűi, tájnyelvi szavakkal (gúnyó — kunyhó?, szekér farka, vajír). Néhol magyar
