Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - LÁTÓHATÁR - Milan Zelinka: Egy öreg telefonközpont története (befejezés)
A Betyárhoz címzett fogadó tömve van. Az italmérő pult előtt hosszú-hosszú sor áll, az asztaloknál egy árva hely sincs. A hátul ülő Bős zavartan nézelődik. Tessék, Heremko mindjárt rendel két borókapálinkát meg két sört. Heremkónak soha nincs egy vasa se, Bognak úgyszintén — ki fizeti ezt meg? Az ajtóban megjelenik Maturkanič ipari tanuló, látja a hosszú sort, megtorpan. Már- már megfordulna, amikor egy hang üti meg a fülét: — Hé, füles! Gyere, fizesd ki a számlát! Az inas megfordul, szeretne elillanni, de már késő. Bős terem előtte, a kabátjánál fogva tartja. Az inasgyerek megadóan tűri, hogy a pulthoz vezessék, Heremko kinyújtja a kezét, az inas beletesz húsz koronát, Heremko átnyújtja a pénzt a kocsmárosnak, az nedves kézzel átveszi, és bedobja a fiókba. — Köszönjük, pajtás! Látszik, hogy jő szerelő vagy. Bős megveregeti az inasgyerek vállát. De most már menj, nehogy keressen a mestered. Ha történik valami, hát nem láttuk egymást. Az inas leszegi a fejét, mint a bika, ha vörös posztót pillant meg maga előtt;, tekintetét a zsarolóiba mélyeszti. — No, mi baj? Miért nézel úgy ránk, mintha elvitte volna a macska a kenyered. Bős felröhög. — Ne bámulj, mint borjú az új kapura ... különleges feladatot teljesítünk. — Tudom én, milyen különleges feladatot teljesítenek — mondja a gyerek, és eltűnik, azok meg tátott szájjal bámulnak utána. Valér mellett, aki a város túlsó végén tartózkodik, egy kövér, deres bajuszkájú ember áll, és mézesmázosan mosolyog. — Én mondom magának, mester uram, a maga munkája munka a javából! Ahogy így elnézem magát, hát csodálat fog el. — Mi nyomja a szívét, papa? — Palička nem csukta be a táskáját. — Mondja meg kerek perec, én egyenes ember vagyok! — Eh, nem működik otthon a telefonom. Hol hallom, hol nem. — Milyen telefonja van: krémszínű vagy barna? A hájtömeg megnyalja a szája szélét. — Krémszínű. Valér elővesz egy fehér zsinórt. — Kicseréli maga, vagy álljak meg én? — Eh, kicserélem magam. És... mivel tartozom? — Mivel tartozna? Fizet minden hónapban, hát mit akar? Tulajdonképpen a maguk vonalfelvigyázójának kellene kcserélni, de valójában mindegy. Palička szomorkásán elmosolyodik, és a kilincshez nyúl. — Köszönöm, mester uram! — kiált utjána a hájtömeg. — Adjon az isten sok jó egészséget! Valér siet tovább, útközben azon töpreng, miként változik a világban minden. Valaha a szerelő, akinek üzemzavara volt, majd elsüllyedt a szégyentől, hebegett- habogott, és abbeli igyekezetében, hogy mielőbb megszabaduljon e megalábó bélyegtől, csak kapkodott, s újabb hibákkal tetézte az előzőt, Palička még emlékszik, amikor tíz évvel ezelőtt jelentették neki, hogy üzemzavara van: elsápadt, mint aki bíró előtt áll, keze remegni kezdett. Ma már minden más, egy-egy meghibásodás nem holmi megalázó dolog. Amikor Valér a kimutatásokat töltögeti, gyakorta azon kapja magát, hogy örül az üzemzavaroknak. A háta mögött dudaszó harsan — jobbra szökken. Teherautó suhan el mellette, a kocsikísérő dühösen sorolgatja a szenteket. Miért nem vigyázol, Valér, azt akarod, EGY ÖREG TELEFONKÖZPONT TÖRTÉNETE (Befejezés] Milan Zelinka
