Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - Duba Gyula: A macska fél az üvegtől III. (regényrészlet)
A Flirjecskében bizony ismerkedőbb kedvűek, közlékenyebbek az emberek. A férfi elhatározta, hogy mégis megszólítja, és vállalja az elutasítás lehetőségét. — A szárazról nézve, sör mellett állva, szép az eső ... — mondotta és ránézett. — Csendesen permetez, elzsongatja az embert, de ha az utcán jársz, gonoszkodni kezd, és a nyakadba csorog ... Kalapos Sanyó megütközve nézett rá, megbámulta őt, mint egy csodabogarat, aztán újra elfordította a fejét, és nem szólt. Ű azonban megmakacsolta magát. — Látásból ismerem... — Majd a sörre mutatott. — Kitűnően hűtik, ha valahol, hát itt érdemes bevágni egy pofa sört... — Uhüm... — szólalt meg Sanyó faarccal —, érdemes. Bár nemrégen még jobb sört ittam, és sorba sem kellett érte állnom. — Hihetetlen... — rázta a fejét. — Köztársaságunk melyik táján ivott jobb sört az ógyallai Aranyfácánnál? — Évekig Plzeň környékén éltem — közölte vele a Kalapos Sanyó. — 0, értem — bólogatott. — Ötvennégy nyarán olyan sört ittam a plzeüi sörgyár vendéglőjében, amit egyenesen a gyárból csapoltak, a nagy erjesztőkádakból csővezetéken folyt a korsóba ... Olyan sűrű habja volt, hogy borotválkozni lehetett volna vele ... — Ismerem. — Sanyó jól megnézte a férfit, és helyeslően bólintott. — Én is oda jártam sörözni, a korsó tetején remegett a hab, mint a kocsonya, megállt benne a csont cigarettaszipka. — Ügy igaz — helyeselt a férfi, és korsóját a másikéhoz koccintotta. — Szép, komoly dolgok voltak az életünkben. Emlékszem egy kiváló nőismerősömre, aki a pálinka és a bor mellett a jó sört is nagyon szerette. Hatalmas nőszemély volt, Bertának hívták. Régen nem láttam, nem tudja, merre jár? — Ismerte Bertát? — Megélénkült Kalapos Sanyó. — Közelről és nagyon jól ismertem. A sors úgy hozta, hogy sokáig egymás közelében éltünk. Mióta a városba jött, nyomon követhettem az életét. Bizalmas közelségből figyeltem drámai találkozását Sterc Lajossal, és részt vettem egymástól való elszakadásukban. Sterc lelkiismeretlen jellem volt. S mondhatom, annál inkább megkönnyebbültem, amikor Berta összejött Harcinkóval. Bár tudom, hogy Berta időnként, szinte szokásból és köte- lességszerűen, megverte Marcit, de egészében bírták egymást, és ragaszkodtak egymáshoz. Nagyon sajnáltam, amikor elveszítette őt. Talán csodálkozni fog, de bizonyos értelemben lakótársak voltunk Bertával. Almos hajnalokon számos esetben láttam őt holt- fáradtan a lépcsőház kövén ülni és sírni, keservesen gyászolva Marcinkót. Amikor a belvárosban betiltották a csemegeboltokban a szeszfogyasztást, szétesett a társaság. Ügy emlékszem, akkor éppen Mecseki úr veszkődött Bertáért. — Sajnos összekerültek — mondta komoran Kalapos Sanyó. — Berta a jó szívével magához vette az öreget. Bár elhatározásában az is szerepet játszott, hogy Mecseki értette a módját, hogyan lehet házilag főzni pálinkát. Ravasz vén ördög volt Mecseki, a pancsaival teljesen hatalmába kerítette Bertát. Képes volt közönséges fazékban pálinkát főzni, ahogy más bablevest főz. Berta lakását savanyú illatok vették körül, a vén hím boszorkány állandóan szorgalmatoskodott, hogy megtartsa magának Bertát. De az akkor már nagyon a mélyponton volt. Marcit soha többé nem bírta elfelejteni, nem férfi kellett már neki, hanem ital, nem az érzések vonzották, hanem a mámor, a gondo- lattalan, könnyű üresség ... — Pompás nő volt — helyeselt a férfi —, kifogyhatatlan életerővel rendelkezett. — Volt idő, hogy söröshordókat rakodott — emlékezett elismeréssel a másik —, de az is gyakran megtörtént, hogy pénzünk fogytán vagonokat raktunk ki a teherpályaudvaron: homokot, szenet, cementes zsákokat. Berta játszva végezte a legnehezebb férfimunkát. Szép idők voltak, Marci halála indította el a romlást... Aztán Zelenáknét lopáson érték, és lebukott. Berta akkor vette magához Mecsekit, az álnok pálinkakoty- vasztót. Bezárkóztak a lakásba, és napokon át főzték, és itták a szeszt... Én pedig felkerekedtem, és Csehországba mentem ... Nem bántam meg, jól éreztem ott magam, de valami végül mégis hazavonzott. Most itt csatangolok az ucákon egyedül... — Nem tudja, hol lakik Berta? — Tudom, de valami visszatart, hogy odamenjek. Rossz érzéseim vannak. Már voltam a házuk előtt, de nem mentem be ... Átkozottul rossz érzések fogtak el. — Be kell mennie — figyelmeztette a férfi —, kötelessége, hogy bemenjen. Kötelezik
