Irodalmi Szemle, 1985

1985/3 - Duba Gyula: A macska fél az üvegtől III. (regényrészlet)

Belus néni feltétlenül soványabb volt, mondta magában a férfi az utcán.

Tudta, hogy megnézi az ecetfát.

Ritkán nézte meg, hogy a látvány élménye rendkívüli maradjon számára. Mindig olyankor nézte meg az ecetfát, amikor azt akarta, hogy a képzeletvilága legyen számára az egyetlen valóság.

— Ess eső! — morogta. — Szeretem, ha beszélgetsz velem.

Egy gyors és váratlan szélfiók arcába vágott egy kevés vizet, mintha az eső megértéséről és jóindulatáról biztosítaná .. . Ilyen apró részletekből és tényekből épült fel az a különös világ, melyben néha a férfi élt, és amelyben önmagának érezte — hitte?

— magát.

Az Ecetfa-udvarba magas, boltozatos kapu alatt lehet bejutni. A kőkapu ívén, címerszerű keretben monogram és évszám: 1678. A késői reneszánsz ház abban az utcában állt, amelyet valamikor Hosszú utcának hívtak. A törökvilág korában, amikor a város koronázó székhely volt, főurak és országvezetők építtettek ebben az utcában palotákat, az Esterházyk, a Balassák, á Pálffyk, Jeszenákok és Mednyánszkyk. Itt éltek a régi városrészben, melyet erős várfalak védtek, és jól őrzött kapuk választottak el a külvárostól, ahol az egyszerű nép lakott, és amelyet elsőnek vettek be az évszázadok során gyakran érkező pusztító hadak. A középkori város szívének fő ütőerei voltak ezek az utcák, a pompás vár árnyékában, a királyi hatalom szolgálatában és közvetlen védelme alatt.

Az Ecetfa-ház gazdájának a neve a férfi számára elveszett az időben, ezért — maga előtt is ismeretlen okból — úgy képzelte el, hogy az építtető idegen lehetett. Messziről jött a városba, távoli tájak és idegen népek életérzését hozta magával, és letelepedve, a város életében fontos hivatást töltött be, nagy befolyásra tett szert. Élete teljében a hatalom egyik képviselője volt, a közélet irányítója, bár maga csak közvetve gyakorolta hatalmát. Vagyonos kereskedő lehetett, de nincs kizárva, hogy tudós építész vagy törvényhozó jogász, aki a király kegyét is bírta és élvezte a polgárok tiszteletét. A férfi azt tartotta róla fontosnak, hogy nem a város szülötte, hanem bevándorló, aki kissé mindvégig idegen maradt, de az utódai már tősgyökeres városlakóknak érezték magukat. De a várost ő — a ház gazdája — is a magáénak érezte, és vállalta gondjait.

A boltíves kapualj tizenkét méter hosszú lehet. Érdemes megnézni, az öreg házak több- évszázados életének sok részletét elárulja. A házaknak, vakolatrétege.ken kívül — melyek többnyire csak a szakemberek számára hozzáférhetők —, mindenképpen legérdekesebb elemei a különféle vasak. A falakba velük egyidős vasak épültek be, melyek ma is láthatók, kiállnak a falból, épületelemeket kötnek össze, ajtókat és ablakokat erősítenek és takarnak. Sötétszürke és koromfekete vasak, elporladt kovácsok pörölyének nyomaival testükön. Rácsok, pántok, sarokvasak és nehéz, bonyolult zárak, kerek nyílásokon művészi ajtók, a falakban megfejthetetlen rendeltetésű szegek és kampók, horgok, reteszek és csapóajtók. Őrzik az idő emlékét, és tovább éltetik a múltat, a folytonosságot képviselik.

Élmény megfigyelni, hogy az öreg vasak közé különféle új fémek keverednek. A falba vésett csatornában sima, fehér kígyó fut zegzugosan: alumínium csőben a villanyvezeték. A súlyos kőcsipkés balkon alatt zöldre festett pléhszekrényben a gázóra lóg, az emeleti ablakok alatt zománcozott, szürke rácsok ülnek: a gáz fűtőtestek kivezetőnyílásai. A fémek és vasak a ház életét szolgálják, akárcsak az udvar újabb lakáselemei: a kisebb balkon profilvasakból készített rácsa, a sárga ajtó modern fémkerete és az ajtóban a wertheimzár. A képet az ismeretlen lakó nosztalgiájának jelei egészítik ki: az ajtó. mellett sárga lopótók és három cső kukorica lóg.

Az udvar szűk, négyzet alakú, túlzsúfolt. Olyan, mint egy tágas kémény belseje, minden oldalon falak magasodnak fölé. Sem a kapu alatt, sem az udvaron nem lehetne közlekedni, ez is a férfi feltevését igazolja, hogy a ház gazdája nem volt főúri személy, hanem jelentős polgár. A baloldali falrészt a balkon felett megszürkült gerendák támogatják. A ferde gerendázat építménye a férfit gyerekkora régi fahídjainak állványzatára emlékezteti, melyeket hamuszürkére pácoltak az időjárás elemei: az esők, havak és szelek. Az ecetfa a gerendázaton túl, az udvar sarkában nő. Gyerekcomb vastagságú a törzse a talaj felett, maga a fa nyolc méter magas lehet. Ágai és leveles lombozata csak a csúcsán vannak, hosszú sima törzse úgy nyúlik a magasba, mint egy makacs, erős dorong. Az udvar talaja betonozott, az ecetfa a talaj és a fal találkozásának vona-