Irodalmi Szemle, 1985
1985/3 - Duba Gyula: A macska fél az üvegtől III. (regényrészlet)
volt nyugodt maradni, amikor az asszony így beszélt vele. De tudta, hogy nyugodtnak kellene lennie. — Nagy gondtalanságban élek — folytatta —, csak bírjam türelemmel} — Tűrni nagyon tudsz — az asszony hangja diadalmasan csattant —, tűrni igazán kiválóan tudsz. Akár egy birka. Vagy egy jól táplált vértanú. Néha úgy érzem, hogy csak a belenyugvásra van hajlamod. Csak nyugalom, mondta magának a férfi, semmi emelt hang, semmi elhamarkodottság, most nincs visszavágás. — Megölöm a fűtőt! — nézett az asszonyra. Fekete humorral akarta levezetni a benne növekvő feszültséget. — Azt hiszem, kinyírom a gazembert! — Jó — mondta nyugodtan az asszony. — Gyerünk! ... Felkelt, és öltözni kezdett. A férfi sem tehetett mást, felöltözött. — Hol keressük? — kérdezte komoran. — A pincében... Érzem, hogy most éppen a pincében van. Reggel úgy tesz, mintha befűtene, aztán nyugodtan elmegy, és egész nap nem néz a házunk felé. Valóban nyitva volt a pinceajtó. Az asszony most is megborzongott a lépcsőkön, de a férfival nem félt. A lejáró fordulóin világítottak a csupasz villanykörték. A cingár fehér ajtón sem függött a súlyos fekete lakat. A fűtő éppen, mint előző este, a kazán előtt térdelt, és piszkálta a halódó parazsat. Megálltak, és néhány másodpercig szótlanul nézték. Az éppen csak feltekintett, da úgy tett, mintha ügyet sem vetne rájuk. — így nem mehet tovább — kezdte a férfi —, a radiátorok kihűltek, napok óta nincs fűtve a szobákban, kibírhatatlan helyzet... Lágyan szaval, mondta magában az asszony, semmi erő, semmi számonkérés nincs, a hangjában. Szinte bocsánatot kér, hogy szólni mer, panaszkodó puhány. — Elégett a tömítés, és a víz a tűztérbe folyik, eloltja a tüzet. Minél erősebb a tűz, annál több víz folyik vissza, a kazán megöli önmagát... — Egyedül nem tudja megjavítani? Ha segítségre lenne szüksége, esetleg segíthetek. Tudhattam volna, hogy egyezkedni fog, gondolta az asszony, már a megalkuváson dolgozik, és a kockázatmentes visszavonulást készíti elő. Nem tagadhatja meg önmagát. Óh, én oktalan állat, tudhattam volna ... Űjból csalódnom kellett! — Semmi nem érdekel, amit mond — kiáltotta szenvedélyesen —, az a kötelessége.,, hogy fűtsön. A pénzemért meleget akarok a lakásomban! — Akarjon ... — felelte a fűtő, de nem nézett fel. — Állat maga? Maga gyilkos állat, el akar pusztítani? — Mély, megsemmisítő indulatok törtek fel belőle, melyek hosszabb idő alatt sűrűsödnek meg a lélekben. — Hallottad? — Feldúlt arccal a férfihoz fordult. — Ez a gyilkos állat tönkre akar tenni! bennünket! — Kérlek, fiam, nagyon kérlek ... — nyugtatta a férfi. — Hallja, visszafolyik a víz, mert megrepedt a tömítés ... — ismételte a fűtő mogorván. — Hát ne hisztériázzon nekem. — Maga gyilkos! — Hatalmas indulatroham tört ki belőle, fergetegesen, elemi erővel. Sírt, közben eltorzult hangon kiabált, szitkozódott és jajgatott. A férfi dermedten álltr mellette, nem tudott mit tenni. — Vigye innen a feleségét! — állt fel a fűtő. — Vigye, mert nem állok jót magamértí Vitte, vezette a zokogó asszonyt a fűtőházból, fel a lépcsőkön a fekete zugok előtt,. a nyerstégla-falak között. A lépcsőházban már nem sírt. A lakásban azt mondta egészen nyugodt hangon: — Nem védtél meg, és magadat sem védted. Nem mondtál egyetlen határozott szót,, amit érdemes lett volna kimondani. A férfi kábultan, tehetetlenül hallgatott. — Ezek után nem bízhatom benned többé. Biztonság nélkül pedig nem tudok élni. De- benned többé nem bízhatom. Mi lesz így velem? Istenem, mi lesz most már énvelem? A férfiban lassan ébredt a dac és a tehetetlenségéből kinövő, elutasító közöny. Játszol,, de komolyan veszed, gondolta magában, pusztító játékaid vannak, kedvesem. Kijött a gyerek az ebédlőből. A pizsamájára melegítőt húzott, álmosnak látszott.
