Irodalmi Szemle, 1985

1985/2 - NAPLÓ - Sándor László: Egy elfelejtett szlovákiai írónő

nyaló lendülete fog meg... Muzsikát és színeket kever, nincsenek hangulatképei. Az egész regény egyetlen nagy forró kép. Néhol már átcsap a ballada légköre .. (Magyarország, 1941. V. 27., 6. 1.) A regény két főszereplője: a hebegős Paulinka és a sánta Veréb, egy téglagyári munkásnő és egy uradalmi kocsis. Mindketten az alkotás révületében élnek és cselekednek. Tökéletes a megértés közöttük. Am egy idegen férfi váratlanul felborítja ezt az összhangot, és a történet tragédiába torkollik.

Az Esti Kurír kritikusa — (g. i.) — a regény értékeit kiemelve kijelenti, hogy csak orosz írók regényei rázták meg any- nyira, mint „a vöröshajú, művészi fantáziákkal tele, mindenki által kicsúfolt kis parasztlány sorsa, akinek érzékeny lelke a vakságon és egy önfeledt pillanaton ismeri meg a boldogságot, amely úgy látszik, a Paulinkák számára egyet jelent a halállal”. Végül megjegyzi: „A megrázó, szép regény nyelvezetével külön érdemes foglalkozni; az ízes, hallatlanul tömör ... felvidéki magyar beszéd ... élvezetet jelent az olvasónak.” (Esti Kurir, 1941. V. 24., 4. 1.J

Soron következő regénye, az Öreg ember szerelme egy nyugdíjas falusi szabómesterről szól, akiben még utoljára fellobban a szerelem. Tragédiája az, hogy csak egy fiatal nő van a közelében: kacér kis menye. A csábítás elől menekülve, beteg feleségét sorsára hagyva, megszökik otthonról, „világgá megy”, és csak az őszi hidegek és a vándorlás viszontagságai űzik vissza az otthonába, ahol mindent változatlanul talál, noha abban a hiszemben élt, hogy felesége időközben elköltözött az élők világából. A kritikusok a könyvet — jóllehet elismerték értékeit — néhány bíráló észrevétellel fogadták. Isdai Péter például a Magyar Csillagban a regény felépítésének kisebb fogyatékosságaira és az elmélyültebb emberábrázolás itt-ott előforduló hiányosságaira mutatott rá. Pszichológiailag sem tartotta egészen hibátlannak e művet. Ugyanakkor pozitívumként állapította meg: „Rudnóy elsősorban nyelvművész. Stílusa a népnyelven alapszik, de erősen megformált változata annak. Csak merész inverzióit, csattanós talpraesettségét, ősi és egyszerű jelképeit (csillag, virág) tartja meg s tanul kép- és szóalkotó leleményéből. Viszont tartózkodik a túl erős színektől, tájszavakat alig használ, idegen tőle minden nyelvi regionalizmus. Kifejező készsége hajlékony, a vaskos realitások mellett néha csaknem éterikus hangjai vannak.” (Magyar Csillag, 1942. XII. 15., 488—89. 1.)

Rudnóy Teréznek talán egyik legkiegyensúlyozottabb, szerkezetileg legátgon- doltabban felépített műve a Kerekhold című regénye. Témáját a dunai halászok életéből merítette. A regény cselekménye a Duna Párkány-Nána és Esztergom közötti szakaszán s a Garam torkolata közelében fekvő faluban, Kovácspatakon játszódik. Egy jónevű dunai halász ötven év körüli özvegye és egy fiatal, ügyes kezű halászlegény megszokottól eltérő munka- és szerelmi kapcsolata áll a történet tengelyében. A regényben fontos szerepet kap egy félreértett gesztuson alapuló mozzanat, amely meghatározza a halász felesége és a halászlegény viszonyát. Remek környezetrajz és kitűnően megformált, húsvér alakok jellemzik e regényt, amelynek egyes részeiben érdekesen keveredik a valóság a valóságfelettivel.

Az írónő utolsó regénye, amely halála után került ki a sajtó alól, a Szabaduló asszonyok. Ebben a művében az átélt rettenetes élmények alapján leírja, hogyan hajtották őt és rajta kívül még nyolcszáz fogolynőt 1945. április utolsó napján West- fáliában gyalogszerrel, éjszaka a náci katonák a nyugat felől közeledő amerikai hadsereg elől a német birodalom belseje felé. Minden képzeletet felülmúló megaláztatások és gyötrelmek után, a végsőkig elcsigázva találkoztak hajnalban az amerikai hadsereg alakulataival.

Egyik nekrológírója állapította meg vele kapcsolatban: „Igazán nem viselte az »írónő« pózát. Semmifajta pózt nem viselt, a természetességen kívül — de ez az egy már azonos volt vele. Nem járt művészklubokba, bankettekre és vitadélelőttökre — egyszóval nem volt irodalmár. Csak író."

Sajátos helyzetben alkotta és adta közre műveit. Java részüket — helyi tematikával — Szlovenszkón írta, de Magyar- országon jelentette meg. Igazi kettős kötődésben történt mindez, mintha csak azt akarta volna ezzel is kifejezni, hogy írásműveivel egyformán hozzátartozik a szlo- venszkói és az egyetemes magyar irodalomhoz.