Irodalmi Szemle, 1984
1984/4 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: A drégelyi Szondi-emlék története és a honti Szondi-kultusz
Művében Hőke Lajos arról is említést tesz, hogy a vidék -elfoglalása után miként gazdálkodtak a törökök az Ipoly völgyében. Az itt tartózkodó katonák pl. még rizstermesztéssel is foglalkoztak Szécsénke és Szelestyén határában. Ez azért is érdekes, mert a vidék lakói az ötvenes években szintén kísérleteztek rizstermesztéssel. Egy újabb szerző, Horváth Jenő Drégely várának és környezetének stratégiai leírásával foglalkozik. Ezenkívül kiemeli Szondi magatartását, s rámutat arra, hogy a várvédő kapitány önfeláldozása nagy hatásai volt az egri és a szigetvári hősökre. A szerző a továbbiakban a drégelyi ostrom tragikus kimenetelének okait, következményeit elemzi. Dr. Velics Antal9 a török kormányzat egykori számviteli könyvei — a defterek — alapján mond el hiteles és fontos dolgokat a XVI. századi Drégelypalánkről. Munkájából arról értesülünk, hogy 1562-ben Drégelypalánkon hatvenegy ház volt, s a települést a török okiratok városként emlegették. Velics Antal megjegyzi, hogy a defterekből fény derül Drégelypalánk korabeli népesedési, nemzetiségi és gazdasági viszonyaira, valamint az erődnek a ttörök határvárak rendszerében betöltött szerepére. Kublnyl Ferenc10 Drégely vára c. írásában ugyancsak a vár történetéről van szó. A szerző megemlíti, hogy a vár bevétele után a törökök egyfolytában negyven évig tartották uralmuk alatt Drégelyt; ők építették a Palánk nevű hatalmas erődöt is. 1593-ban Pálffy Miklóis űzte ki őket innen. Az albumban szó esik azokról az ereklyékről is, melyeket a Hont megyei történészek s az önkéntes régészek találtak a vár környékén. Az íereklyék részét alkotta többek közt az az 1514-ből származó kemencemaradvány, melyen dr. Bakó főorvos és Verebélyi János ipolysági járásbíró talált a várrom közelében. Az emlékkönyvben olvashatunk a Drégelypalánkről készült legrégibb rajzokról is. Ezek közé tartozik Bouttats Gáspár11 1695-ből származó rézmetszete, valamint Braun György12 festménye. A könyvben található okiratok a korabeli levelek másolatai, melyek az Országos Levéltárban, a Bécsi Császári Levéltárban, valamint a Császári Hadi Levéltárban található eredeti levelek alapján készültek, s a török veszély közeledtéről tudósítanak. Az Okiratos adatok c. fejezet egyébként jól kiegészíti a második kiadást, s az album anyagának legértékesebb részét alkotja. Ugyancsak az album második kiadásában olvashatjuk Horváth Mihálynak és Ipolyi Arnoldnak a Szondi-emlékválasztmányhoz írt levelét. A két tudós az emlékbizottság tiszteletbeli tagjává való kinevezését köszöni meg levelében. Horváth Mihály és Ipolyi Arnold — amint az írásukból kitűnik — örömmel fogadták a kinevezést; felajánlották készséges segítségüket és támogatásukat. Az alábbiakban Ipolyi Arnoldnak a megye szülöttének leveléből idézünk: „Lélekemelő rám nézve, hogy a legkitűnőbb férfiaí azon megyének, melynek szülöttje vagyok, melyben nevelkedtem, hol a legnemesebb eszmék s érzelmek iránt első lelkesedésemet merítettem, most a távolban levőről, hová pályám vezetett, gyöngéd figyelemmel s annyi kegyességgel megemlékezve, oly kitűnő tiszteletre méltattak.” Az album szerkesztője a második kiadásban közzétette Szondi azon levelét is, melyet a várkapitány 1552. március 13-án írt, s Drégelyről küldött a Pozsonyban székelő magyar királyi kamarához „fennálló követeléseinek kiegyenlítése” végett.13 Az ismertetett történelmi tanulmányokon — színvonal tekintetében — jóval alulmarad az album irodalmi anyaga. Csengeri János14, Gáspár Imre15 meg a többi „előkelőség” versei — bármennyire is sugallják a hazafiúi buzgalmat — nem illenek be az emlékkönyvbe. Egyedül csak Tinódi A jó Zondi Györgyről c. versének hasonmás formában való közlése érdemel figyelmet. Kár, hogy a szerkesztő nem tette közzé irodalmi nagyjaink egy-egy Szondiról szóló versét. A szerkesztő egyébként Gyürki Ödöntől16 is közöl egy írást — Szondi a magyar irodalomban —, melyben a szerző Tinódi, Kölcsey, Czuczor és Arany Szondi-verseit méltatja-elemzi. Végül leszögezhetjük: az album a maga formájában is szépen példázta a Hontmegyei Kaszinótársulat, valamint Pongrácz Lajos nemes cselekedetét, Szondi iránt érzett tiszteletét. Az első Hont megyei Szondi-ünnepséggel kapcsolatban el kell mondanunk, hogy bár — amint azt fentebb már jeleztük — 1884 végére felépült a drégelyi emlékkápolna, az avatóünnepségre csak közel egy év múlva került sor. Vajon mi volt ennek az oka?
