Irodalmi Szemle, 1984

1984/2 - Duba Gyula: Irodalomtudat és történelem

sedik ki Bábi, Ozsvald, Dénes költészete, megjelent a Mogorva Csillag, a Keselylábú csikókorom, az Arcnélküli szobrok, a prózában Íródik a Földönfutók, az Adósságtörlesztés, Az idegen, a Szabadesés. Az irodalom kitör zártságából és átlépi az országhatárt, a Szemlében — de más lapokban is — külföldi útijegyzetek számolnak be íróink utazásairól. Deme László magyarországi nyelvész és vendégtanár a vendég jogán íróink prózaszövegeit tudományos igénnyel vizsgálja és kemény szavakat mond nyelvezetükről. A nemzetiségi kultúra és értelmiségi gondolkodás helyzetét Kardos István vizsgálja, ugyancsak tudományos igénnyel szociológiai felméréseiben, és a lapban — a közgondolkodás új méreteinek jellemzőjeként — új rovat indul, a címe: Elmélet. Hatvanöt októberében indul a Hagyomány rovat és intézményesíti, tudományos rangra emeli és rendszeresíti a múlt iránti érdeklődést és hagyománykutatást. Az 1966 év májusi számában pedig olyan új rovat indul, melynek későbbi jelentőségét akkor még senki nem sejtheti, a címe: Vetés, alcíme: Irodalmunk zsengéi; majd a következő számban: Fiatal írók rovata. Megalapozódott a lap s az irodalom — létét és jövőjét biztosító, két tájékozódási irány: a múltfeltárás és a folytonosság biztosítása, az utánpótlás-keresés.

De az irodalom már a határokon túl is néz, sorstársait keresi, a Szemle nemzetközi ankétot szervez a nemzetiségi irodalmak küldetéséről és lehetőségeiről, a hazai írók mellett — többek között — részt vesz benne Szalatnai Rezső és Bori Imre is. Az új irodalmi szempontokat képviselik a lapban Zsilka Tibor statisztikai nyelv- és szövegvizsgálatai, a szemiotika és strukturalizmus módszere és szempontjai megtermékenyítik az irodalomelméleti gondolkodást és új, érdekes, bár nem mindig célszerű utakra vezetik. S végül hatvanhét őszén a korszakos, egyszerre extenzív és intenzív irodalmi fellendülést mintegy megkoronázza a Fábry Zoltán 70. születésnapjára szerkesztett emlékszám, melyben az egyetemes magyar irodalom tiszteleg írónk életműve előtt. A főhajtás gesztusán túl az esszé, emlékezés és tanulmány szintjén összefogja és felvonultatja Fábry alakja köré nemzetiségi Irodalmunk öt évtizedét, a múltat, középpontjában az íróval, nf.m sejtve, hogy néhány év múlva majd örökre elbúcsúzik tőle, és Fábry halálával lezárul háború utáni irodalmunk kezdetének és felnövésének korszaka, mely folyamatnak alapértékei közvetlenül magukon viselik az ő nagy szellemiségének jegyeit.

1968 szeptemberétől a lap — s a benne megvalósuló irodalmi mozgás — története személyes élményemmé vált, Dobos László után a Szemle szerkesztője lettem. A lap ekkor már elérte azt a szintet, amelyet a benne összegeződő képességek és a mögötte álló irodalom lehetővé tehetett számára. Az adott helyzetben a fő kérdés nem annyira a színvonal további növelése, hanem az addig elért eredmények megőrzése és a Szemle irodalmi-történeti hangvételének a továbbéltetése volt. Az eszmei-művészi előrelépés lehetőségét a társadalmi fejlődés és irodalmunk belső önmozgása határozták meg.

De valami változott az irodalomban, érezhetően történt valami. A hatvannyolcas decemberi szám anyaga így tükrözi az irodalmi valóságban munkáló változások jellegét: Rang és hűség című írásában Fábry, nehéz Időben, a szlovákiai vox humana küldetését demonstrálja, Tőzsér közli a Lírai vallomás hogyanja című, alapozó tanulmányát, melyben új esztétikai elveit fogalmazza, Zsilka Illyés képversét elemzi, míg a hagyomány rovat Darkóval, Szántó György és Romain Rolland barátságával és Reményi József amerikai írásaival foglalkozik. Az újévi szám még jellemzőbb epizódot kínál: Fábry — idejében, de kommentár nélkül — szép, komoly és irányzatos írást küld be Ady halálának 50. évfordulójára. írása megjelenik, de nem a lap elején, hanem a szépirodalmi rész zárásaként. Nemsokára jön Fábry tiltakozó levele: Ady már nem példakép s őt

— Fábryt — nem értjük, programja időszerűtlenné vált. Jogos szemrehányás volt, csupán szerkesztői gyakorlatlansággal és pillanatnyi értékzavarral tudtunk mentegetőzni. A harmadik számban Gál Sándor Elsőosztályú magánya és a Vetés-versek együttese mellett, a Hagyomány rovat Kármán Józsefet, mint az igényesség és korszerűség példáját idézi (Turczel). A 6. Vörös Hadsereg és vezetői (Fogarassy), Scherer Lajos és a Mi lapunk (Szalatnai), Otakar Brezina és Kassák kapcsolatai (Pašiaková)

— ezek az írások jelentek meg a lapban.

Áprilisi számában pedig bemutatja a Szemle a Vetés-csoport elméleti felkészültségét ős esztétikai nézeteit. Róluk szólva önmagamat idézem a Csoport vagy nemzedék? c. írásomból: „Véleményem szerint a hozadékuk közvetett, nem annyira versek, mint inkább a versről mint az önkifejezés lehetőségéről, a művészet funkciójáról és lényegéről alkotott nézeteik, hangsúlyozott esztétikumigényük és naiv őszinteségük az,