Irodalmi Szemle, 1984

1984/9 - LÁTÓHATÁR - Julius Fučík: A küzdő Božena Némcová

Mégsem látjuk őt soha magányosnak. Ha a szocializmus nyomait, eredetét kutatjuk a tizenkilencedik század derekának cseh irodalmában, vékonyan csörgedező és sokszor csak szánalmasan gyér vizű ereket találunk, de valamennyit Némcová közelében. Vonzott mindenkit, és vonzódott mindenkihez, aki az emberi társadalom tökéletesítéséről elmélkedett vagy álmodozott, olyan világról, amely nem ismeri az embernek ember általi megalázását és a dolgozó nép nyomorát. Kor- és életmódbeli különbségekről függetlenül Némcovában megértő barátnőre találtak mindazok a férfiak, akiknek lelkében kisebb vagy nagyobb hangerővel felcsendült a társadalmi igazságosság dallama. Josef František Smetana pilseni premontrei szerzetes, a szegények jólelkű tanítója és epigrammáiban a világi jogtalanság ostorzója; Karel Sabina, Mácha barátja, a munkásság szószólója 1848-ban, a csehországi munkásmozgalom egyik első jelentős alakja; František Matouš Klácel, Lamennais álmodozó híve egy brünni rendházban, a szocializmusról szóló első cseh könyv szerzője; az ifjú és messzire tekintő Josef Václav Frič, akiben forradalmi eszmék buzognak, melyeket a hivatalos cseh politikusok évtizedeken keresztül felháborodva elvetnek, hogy végül mégis elfogadják, amikor már késő, mert tüzük lelohadt, és más, magasabb szintű, tökéletesebb eszmék követelik a helyüket; Jan Ohéral, egy elfelejtett irodalomkritikus és nemzetgazdász, a külföldi szocialista elméletek legjobb ismerője Csehországban; Vojta Náprstek, a szocialista munkásszövefség megalapítója Amerika északnyugati államaiban — ők azok, akikkel Božena Némcovánál találkozhatunk.

Egy rendőrségi jelentés még 1853-ban is megemlíti, hogy „Josef Némec fantasztikus felesége, Božena” 1848-ban Chlebyben részt vett a radikális diákok gyászünnepségén és „zajos tüntetésén”. Nymburk városának hölgyei azért bojkottálják Némcovát, mert a cselédlányokkal mint egyenrangú személyekkel érintkezik. A domažlicei protestáns egyházközség tagjai pedig azt bizonygatják Havlíčeknek, hogy ez a nő „nem rendes asszony”, mert a tudatlan kétkezi munkásokkal barátkozik. Némcová vétkeinek felsorolásából ismerhetjük meg baráti körét. 0 maga vállalja, hogy ebbe a körbe tartozik. Es ez a cseh irodalomban elfoglalt helyét is jellemzi.

Az ifjúság. Ez Némcová társasága. Az igazi, a határozott nézeteket valló ifjúság, annak a társadalmi osztálynak az ifjúsága, amely akkoriban ébred létének és küldetésének tudatára, a harcos ifjúság, amely nem tűri az aljasságot és korlátoltságot, a bátor ifjúság a jövő reménye. Némcová az idősebb nemzedék egyetlen tagjaként vesz részt a Frič által szerkesztett Lada Nióla című almanachban, az ötvenes évek legmerészebb irodalmi és egyben politikai vállalkozásában. Némcová hívének vallja magát Hálek és Neruda fiatal nemzedéke programadó Máj (Május) című évkönyvében. És ez a nemzedék heves csatározásokat vív a reakció élősködő irodalmával, védelmezi azokat a gondolati erődöket, amelyeket egy évtizeddel korábban Némcová hódított meg: a költészet szenvedélyes átélését, a költészet és az élet magas hőfokú kapcsolatát. Ez is meghatározta Némcová helyét a cseh irodalomban.

Az 1848-as esztendő két élesen elkülönülő táborra osztotta a cseh értelmiség társaságát és a cseh irodalmat: azokra, akik tisztában vannak az előállt helyzettel vagy legalább érzik a forradalmi helyzet kihasználásának szükségességét; és azokra, akik ezt nem képesek megérteni, vagy éppenséggel a munkásságtól való félelmükben riadnak vissza a harctól. Az ötvenes évek önkényuralma, amely a nagy lehetőség eltékozlását követte, még mélyebben megosztotta a cseh irodalmat: azokra, akik alkalmazkodtak, elvetették még egykori liberalizmusukat is, sőt az ultraradikális ifjúnémet nézeteiket, és ezáltal elvesztették nemcsak az alkotó irányvonalakat, hanem alkotni is megszűntek (mint például V. B. Nebeský), és azokra, akik az olmützi vagy komáromi várban raboskodtak. Ez az oka az ötvenes évekbeli cseh irodalom hírhedt élettelen- ségének, amely azonban éppen a mélyponton váratlanul megszakad: A Frič-féle Lada Nióla és Nemcová Nagyanyó)^ töri meg a csendet. Az egyik csak rövid időre szabadlábra helyezett fiatal bujtogató ellenállást demonstráló almanachja, a másik pedig annak az írónőnek érett alkotása, aki az elnémítottak eszméit egész életében minden erejéből hangoztatta. A cseh polgár, az elvetélt forradalom és az erőszakkal lefékezett fejlődés fia jelentős művet már képtelen létrehozni, s a filiszterekbez csatlakozik, noha egykor talán szembeszállt velük, s ezentúl minden alkotása a filiszterség bélyegét viseli. Ám a küzdelem, az újért vívott küzdelem szelleme nem enged a rézig-