Irodalmi Szemle, 1984

1984/9 - LÁTÓHATÁR - Julius Fučík: A küzdő Božena Némcová

minduntalan lecsúszott a régi dolgokhoz. Lehet, hogy kényelmesebb és sikeresebb megoldás lett volna, ha leereszkedik ezen a lejtőn, ő azonban mást akart. Nem érhette be kétes irodalmi sikerekkel, hiszen számára az irodalom nem divatos ékszer volt, hanem létszükséglet. Ezért szánja rá magát az új próza keresésére, amelyben kötöttség nélkül elmondhat mindent.

És már első írásaiban — első próbálkozásaiban, meséiben — benne van az, amit hiába keresnek a költeményeiben: képzelőerő, friss és érzékletes kifejezésmód, szavai nem légből kapottak, hanem mélyen gyökereznek a valóságban. Itt már olyan asszonyán előttünk, akinek van mondanivalója. Itt kezd önmaga lenni — és máris ellenállásba ütközik.

Amikor Nimcová meséinek első vékonyka kötetei megjelentek, a lapok alig írtak, róluk. Csupán Jakub Malý, a maradi cseh irodalom mestere vette őket közelebbről szemügyre, hogy aztán a meséktől megtagadja a mesei jelleget, szerzőjüket pedig: emancipációs törekvésekkel vádolja.

Hihetetlenül jó a maradi nyárspolgárok szimata, ha tartanak valamitől. Olyan, mint a fényképészetben használt lemez, a fény megvillanására is azonnal reagál. Jakub' Malý fényérzékenysége nélkül talán még ma sem látnánk teljesen világosan, hogy Némcová korai meséinek „mágikus idealizmusában”, a kalandok és a varázslatos színek, tobzódásában valójában a női szív szenvedélyes szabadságvágya is kifejeződik; e mesékben a nő mindig tevékeny és alkotó teremtmény; s szinte kihívóan hiányzik belőlük, minden olyan törvény, amely nő és férfi kapcsolatát szabályozná, egyet kivéve: a szerelem törvényét. Mindez persze a mese tarka köntösébe burkolva rejtőzködik, még határozatlan, túlságosan korai; de a csíra már látható, amelyből Božena Némcová nőiségének heroikus virága kihajtott: a tettre kész, szolgalelkűségtől megszabadult nő, a nő, aki ember.

Tizenkét esztendővel később férjének írt egyik levelében Némcová már nyíltan, szinte kíméletlen őszinteséggel tárja fel eredetét és kifejlődését mindannak, amit kezdetben a mese naiv szemléletébe rejtett:

„Az én lelkem már kora ifjúságomtól a művelődés vágyával oltatott be, többet, jobbat kívántam, valami olyat, amit környezetemben nem találtam, undorodtam a közönségességtől és a durvaságtól. Ennek az érzésnek köszönhettem boldogságomat, de- ez volt az oka boldogtalanságomnak is, kettőnk eltávolodásának is. — ... Kevés asszony tartotta és tartja oly tiszteletben a házasság méltóságát, mint én, mégis hamar ki kellett ábrándulnom belőle. Ugyan hol van? — Csupa csalás, hazugság, privilégiumokkal felcicomázott rabszolgaság, kínos kötelességek — egyszóval közönséges durvaság. — Szívem sóvárogva várta, hogy nagyon szeressék, úgy szomjaztam a szeretetre, akár harmatra a virág — de azt, amit éreztem, hiába kerestem másokban .. . Testem, munkám, minden titkom az öné volt, de vágyaim messze szálltak, hogy hová, magam, sem sejtettem.”

Ez az asszony életének értelmét, a független emberi élet értelmét keresi. Előbb- a vallásban. Nem találja meg. Aztán a nemzet szolgálatában: „A nemzeti eszméért teljes szívemből lelkesedtem, azt hittem, hogy ez majd kielégíti vágyamat. Tévedtem.” A nemzetiség tudatos vállalása Némcová számára csupán előfeltétele a magasabbra irányuló törekvésnek. Élete értelmét személyiségének gazdagításában keresi, képmutatás nélkül beszél szerelmeiről — hiába, vágyai egyikükben sem keltettek visszhangot.

„Lelkem mélyén kristálytiszta cseppként rejtőzik a vágy, nem szárad föl, és nemi szivárog el, örökké csillog, akár a gyémánt: a végtelen Szépség és Jóság utáni vágyakozás ez, az az érzés, amely az embert fölemeli a porból... A vágy, amely szeretetet ébreszt bennem, igazi szeretetet, nem egy személy, hanem minden ember, az egész, emberiség iránt; a szeretet, amely nem kíván viszonzást, hiszen mindent föllel önmagában, az a törekvés, hogy egyre jobbá legyek, s közeledjem az Igazsághoz — ez az: én mennyországom, boldogságom, célom. Ebből merítek erőt, ez tesz boldoggá, s vajon mi volnék e szeretet nélkül?”

Ezek bizony nem az úr alázatos szolgálójának szavai!

Némcovában semmit sem találunk meg abból, ami a korabeli asszony számára addig- kötelező volt; semmi sincs benne a szerelem ünnepélyes misztikumából sem, amelyet oly lenyűgözően ábrázolt a romantika; de hiányzik belőle a gépies egyenlősdi badar-