Irodalmi Szemle, 1984
1984/9 - Kulcsár Ferenc: A felkiáltójeles ember (vers)
és az is végtelen, jaj, aki védtelen ... S míg vagdossa csőrét májamba az álom: Káin vagyok, kiabálom — Szabó Gyula vagyok, ki igazként elindultam a bugyrokból a veszélyes, széles rengetegbe, és közétek megérkezve már örökké vádlottként s vádlón úszom a roppant ellenárban ... Ó, mit tegyek még? Mit vegyek magamra, micsodás terhet? Mily hegyrengeteg-súlyt viseljek álmomban, éltemben s holtomban értetek, hogy élő Élet legyek? Hogy az legyek, ki mindig lenni vágytam: .gigász az áradásban, példa a láz-adásban, ember a létezésben, liliom isten kezében! MÁSODIK SZÍN: AZ ÉLET-Gyula bácsi, szép őszülő fejed halálod előtt egy évvel láttam először . .. .... S utoljára. Komáromban, hetvenegyben,-az Európa szálló teraszára rohantál be, intéztél Valakivel Valamit izgatottan .. . Tollforgató én, felforgató, a sarokban ültem: fenekemen tojáshéjjal, láthatatlan, nagy piros taréjjal fejem búbján — ■de szívemben, tudtam tudván, fényes pávád tollászkodik s egyszer ■rikoltva felriad ... ... És többé nem láttalak. Nő a fű a házam előtt. Sírnak a lángok. Nem hoz bokrom — mint azelőtt — Semmi virágot.
