Irodalmi Szemle, 1984
1984/7 - HOLNAP - Tóth Károly: Áz ember tragédiája szerkezetéhez (tanulmány)
Tóth Károly AZ EMBER TRAGÉDIÁJA SZERKEZETÉHEZ „Egész művem alapeszméje az akart lenni, hogy mint az ember istentől elszakad s önerejére támaszkodva cselekedni kezd: az emberiség legnagyobb s legszentebb eszméin végig cselekszi ezt. Igaz, hogy mindenütt megbukik, (...) de, bár kétségbeesve azt tartja, hogy eddig tett minden kísérlete erőfogyasztás volt, azért mégis fejlődése mindig előbbre s előbbre ment, az emberiség haladt, ha a küzdő egyén nem is vette észre.”1 Madách több mint száz éve Irta ezeket a sorokat Erdélyi Jánosnak, védekezés vagy inkább mentegetőzésképpen mindazokra a vádakra, melyekkel Erdélyi elsőként illette őt. E sorok azonban többet jelentenek puszta mentegetőzésnél. Madách tudatában volt annak, hogy a túl sok magyarázkodás szándékainak megvalósulását vonhatja kétségbe; ezért inkább Az ember tragédiája alapeszméjét hangsúlyozva védekezett. Szavai nem győzték meg sem Erdélyit, sem a későbbi Tragédia-értelmezőket, akik a mű alapeszméjét haladásellenesnek, reakciósnak minősítették. A vita száz éven keresztül tartott, míg végül egy komplexebb Tragédia-megközelítés, úgy tűnik, lezárta azt. Az 1883-as év bizonyos értelemben fordulópontot jelentett a vitában — vagy egész: pontosan, jelenthetett volna. Paulay Ede akkor vitte első ízben színpadra a Tragédiát. Paulay merész vállalkozása pontot tett annak a hosszadalmas vitának a végére, hogy egyáltalán eljátszható-e Madách műve színpadon. Ma már tudjuk, hogy ez az: előadás nyitotta meg a Tragédia színpadi diadalmenetét. Kevésbé ismert azonban az, hogy ez az előadás, közvetetten és minden szándék nélkül, beleszól a mű alapeszméje körül kibontakozott vitába is. E színpadi előadás ugyanis lehetőséget kínált Paulaynak: arra, hogy a mű szerkezetében komolyabban elmélyedve, dramaturgiailag súlypontozza a darabot; fényt derítve annak olyan rejtett dimenzióira, melyek a mű olvasatakor esetleg nem kaptak kellő figyelmet. Paulay azonban szinte homlokegyenest az ellenkezőjét cselekedte. „Dramaturgiailag” olyanformán avatkozott a mű egészébe, hogy az előbb hasznosnak tartott súlypontozás előtt teljesen elzárta az utat. A bemutató századik évfordulója alkalmat ad arra, hogy újra felelevenítsük a problémát, egyúttal értékelve a mű mondanivalójáról alkotott hamis nézetet is. A Tragédia eddigi értékelése során a művet két nagy szerkezeti egységbe szokták osztani. Megkülönböztettek perem- vagy keretszlneket (1—3, 15) illetve történelmi vagy álomszíneket (4—14). A két csoportot véleményem szerint a téma és a cselekmény, illetve bizonyos jelentésbeli komponensek alapján sikerült — az egyébként kézen- fekvősége mellett — így felosztani. Kíséreljük meg azonban ezeket a kritériumokat szétválasztani, és látni fogjuk, mennyire más csoportosítási lehetőséget kapunk. Ha a Tragédiában fellelhető cselekmény (cselekmények) szemszögéből közelítünk a műhöz, a következő meglepő eredményt kapjuk (az érzékeltetés kedvéért ábrán szemléltetve):
