Irodalmi Szemle, 1984

1984/7 - HOLNAP - Talamon Alfonz: A nap, amelyen ledőlt az első kiszáradt eperfa (elbeszélés)

pincék mélyén az utolsó hordó bort is előkészítették már, az udvarokon a kutyák jóllakva elnyúltak a halmon, ami a fölösleges csontokat és a belsőségeket takarta, a kereszt félig készen a bonyolult csigasorok láncain nyugodott, a tövéhez odakészített csákányokkal, amikkel hajnalban kiásták volna a gödröt, hogy a keresztet beleállítsák, az idegen kijött a házából, kihasználva a katonák figyelmetlenségét, akiknek a ház szemmel tartása volt a feladatuk, és fekete köpenyébe burkolódzva belemerült a csil- lagtalan éjszaka tömegébe, a kátránnyal átitatott kerítések hátterébe. A templom mellett, a keresztnél, távol az elfüggönyözött ablakok mögötti vidám élettől, levette köpenyét, amely alatt bőrének maztelensége úgy világított, mint a lidércfények a mocsarak szigetein, felfeküdt a láncok tartotta, félig fekvő, durván megmunkált nyers akácfa gerendára olyan természetes mozdulatokkal, mintha csak álomra készült volt hajtani a fejét. Szinte még ugyanabban a pillanatban a kopár gránitlejtőkről lesikló szél nekirontott a házaknak, az ablakokba dobálta a felkapott homokot, vadul tépázta a csigák köteleit, és akkor, amikor az idegen a kovácsok által patkófeszítésre használt görbe szöggel, és egy, a földön heverő rozsdás, nyeletlen kalapácsfejjel az egymásra fektetett lábfejeit a kereszthez kezdte szögelni, a kiszáradt eperfák egymás után dőltek le a kertekben, a réteken, az utcákon, összezúzva a hatalmas törzsük alá kerülő kerítéseket, ólakat, agyonsújtva a kutyákat és az embereket. Az ágak recsegése, a sebesültek fájdalmas hang ja-elnyomta az idegen lábközépcsontjainak ropogását, amint a rozsdás vas utat tört magának az eleven húsban a kereszt fája felé, hogy odaszögezze az idegen testét mindörökre. A széles, elroncsolt seb pereméről vastag, erős sugárban ömlött a vér, kacskaringós utakon végigfolyt a gyalulatlan fán, majd azon nyomban felivódott a porban. Az idegen, amikor úgy gondolta, hogy a vas kellőképpen belemerült már a fába, kényelmesen kinyújtózott, testét kissé oldalra fordította, hogy elérje a baljába szorított kalapácsfejjel a kereszt ágára simított jobbját, amiben hegyével a húsa felé a szöget tartotta, lés öt-hat erőteljes ütéssel azt is átütötte, majd szabad baljának körmeivel, megkapaszkodott a kereszt bal ágán végigfutó repedésben. Hogy nem kiáltott, abban egészen biztos vagyok, mert nem vették őt észre a lámpákkal az udvarra tóduló emberek, akik az öperfák alá szorult társaikat és javaikat mentették, dühösen nekiesve a korhadt, tompán kongó fáknak, és hajnalban a keresztet felállító emberek sem hallhatták hangját, ugyanis a kiásott gödörbe a csigák és a csörlők segítségével beleeresztették a feszületet az idegen vérző testével. Amikor a pirkadat sejtelmes fénye kiduzzadt, és a napsugarak utat törtek a felhők között a földre, elsőként a feszület vérerén csillantak meg, majd az egész környéket elárasztották az erőtlen, vöröses csillogással, a jómódú kereskedő sarkig táratta kapuját, hogy beférjenek rajta a kíváncsiskodó emberek, akiket elkápráztatott a menyasszony fezűzies fehérségbe öltöztetett teste, a vőlegény kivont kardjának csillogása. A lány a kínai selyem alatt nyilván úgy érezte, hogy valaki figyeli őt, és sajnálom, hogy nem láttam az arcát, amint hosszas és ingerült szempárkeresés után felfedezte a kereszten az idegen meztelen testét. Újra eszembe jutottak az eperfák — amelyek most szerteszét hevertek a földön szétszabdalva —, hogy azon a májuson milyen virágzásba kezdtek, mert a föld alól, ugyanúgy mint akkor, kövér és visszataszító férgek másztak elő, olyanok, mint amilyenek megölték a porzókat, a bibéket, a szirmokat az ágakon, és most lassan gyűrűző mozgással felmásztak a feszületre, követve a fába ivódott fakópiros csatornákat. És akkor, amikor elindult a násznép a bámészkodók cifra hadától követve^ a férgek rámásztak az idegen testére, mintha csak az megkérte volna őket, hogy szabadítsák meg őt az érzékek világától, az érzékszerveitől, hogy így elveszítse minden fizikai erejét, megmaradjon a tiszta lelke, amivel a tehetetlensége ellen akart tiltakozni, és a fprgek, amelyek eddig hallgatták egyre gyengülő szívverését, horgas, hegyes rágóikkal kimarták a szemét, átszakjtották dobhártyáját, félig nyitott száján át lemásztak a légcsövébe, és kihozták azon kérészül a vértől csepegő hangszálait. Talán azért tette az idegen mindezt, mert rájött, hogy halálával nem tudja az életet megállítani, és talán érezte, hogy az embereket csak halálának szörnyű módja, és nem az értelme fogja elrémíteni. Lehet, hogy ez az igazság. Az idegen teste pedig valamilyen csoda folytán mumifikálódott a feszületen, ami hozzásegítette őt ahhoz, hogy túlélje a hírét, a legendáját, elfelejtsék az összefüggést közte és a templom romjai közt, és azóta kiszolgáltatottan tűri a turisták ízléstelen vicceit a fájdalmasan vonító kutyák és. a sarjadó eperfacsemeték között, a templom árnyékában.