Irodalmi Szemle, 1984

1984/7 - HOLNAP - Talamon Alfonz: A nap, amelyen ledőlt az első kiszáradt eperfa (elbeszélés)

elhatározták azt is, hogy nem temetnek el a temetőbe jelképesen egy üres koporsót az idegen emlékére, ahogy évekkel ezelőtt tették a háborúban eltűntek tiszteletére. A lány talán örült annak, hogy az idegen üzenetet sem hagyva eltűnt éppolyan hirtelen, ahogyan jött, bár az arcán szomorúság ült, és egyszerű szürke ruhát vett fel, s akkor is azt viselte, amikor egy délceg, egyenruhás katonatiszt szerelmet vallott neki. A katonatiszt idevalósi volt, gyerekkori barátja a lánynak, diákkorukban talán szerelmesek is voltak egymásba, és most, évek múltán újra felfedezték egymást, hasonló örömmel, mint ahogy a kalitkából szabadult madár újra felfedezi az elfelejtettnek hitt repülés mozdulatait, mint ahogy a hályogjától megszabadult ember újra felfedezi a színeket, azok árnyalatait, tudva azt, hogy ez nem új, csak nagyszerű. Már sohasem fogom megtudni az okot, ami útnak indította az idegent, de gyanítom, hogy sikerült neki megfejtenie a lány lelkét, és megértette a mozdulatok merevségét, és inkább a titkokkal, a leikével visizament azon az úton, amelyen jött, csak azért, hogy el tudja felejteni a lányt, a barokk oltárt, az 'öregasszonyt. Azon a napon, amelyen ledőlt az első kiszáradt eperfa, és ágai a szikes földön hatalmas recsegéssel ízzé-porrá törtek, mert fáját szinte szemlátomást korhasztotta valami falánk gombafajta, bejelentették, hogy másnap örök hűséget esküszik egymásnak a lány és a katonatiszt a templomban, az idegen oltára előtt. Abban az órában az idegen gazdasszonya, miközben a mellékhajó falára felszögeit oltárkép alatt imádkozott, elejtette rózsafüzérét, és hangtalanul, szinte észrevétlenül beleveszve az orgonák sípjainak áhítatos zenéjébe

— meghalt. Csak a sekrestyés vette észre, aki a gyertyákat ment gyújtogatni, és lélekszakadva futott a papért, akinek rendelkezésére az öregasszony tetemét mosdat- lanul, minden pompa nélkül két sírásó, a sekrestyés és a pap jelenlétében, aki állandóan füstöltette a tömjént, hogy elkergesse a rontó lelkeket, eltemették az egyik komor családi kripta mögé. Amikor a zsíros ebéd után az emberek hűs szobáikba vonultak vissza sziesztázni, és a néptelen, rezzenéstelen levegőjű utcákon csak a kóbor kutyák és a koldusok mászkáltak, az úton fekete köpenyében, melynek alján már teljesen kiszáradtak a piócák tetemei — megjelent az idegen. Én csak a mennydörgés- szerű, vontatott dübörgésre lettem figyelmes, amihez hasonlíthatót csak akkor hallhat az ember, amikor a vihar a feje fölött csap össze, és a lecsapódó tüzes nyelv nyomában a hang is leér hozzá, de amikor megláttam a főtér fölött a gomolygó porfelhőt, rögtön gondoltam, hogy a templommal történt valami, az idegen művével, amely most is úgy áll, mint akkor, pár pillanattal azután, hogy a torony tetején álló hatalmas rézkereszt rázuhant a tetőszerkezetre, és azt keresztültörve, magával rántva a gerendákat, a freskókkal díszített boltíveken át bezuhant az oszlopos főhajóba, összetörve a padokat, a festett, matt színű szobrokat. Mindenki egyértelműen azt állította, hogy az idegen tette ezt a szörnyű bosszút, hogy megakadályozza a lány házasságát, aki megcsalta őt, amit nem tud elviselni, és mindent el fog követni boldogtalanná tételéért. Egy pillanatra eszembe jutottak a virágzó eperfák, amelyek terméseit lerágták a férgek, és láttam az idegen arcát is, amint belép az Üres kőházba, elképzeltem magamban, ahogy most! átkot szór mindenre, mert életszükségletévé tette a bonyodalmat, az önámítást, a legendákat, amelyek körülvették, és most úgy nézett ki, mint az a kisgyerek, aki szenved, ha a többiek nem sajnálják, és végtelen szerencsétlenséget érzett, hogy nem tudja valakivel azt csinálni, amit ő akar. Eszembe jutottak a híresztelések a szalma Krisztusról, ,aki nem tud védekezni, mert nincs ereje, csak szenvedni tud, és elviseli Júdás csókjait. Nincs szándékomban véleményt alkotni, mert már úgysincs senki, aki ezt értené, de úgy érzem, hogy csak én gondoltam arra, hogy az idegen azért is visszatérhetett, mert nem bírta ki a lány nélkül, és tudom, hogy ez csak nekem jutott az eszembe, a többiekben kialakult véleménytől távol állt ez á gondolat az idegennel kapcsolatban, A katonatiszt még azon a napon elhozatta bajtársait, akik habos szájú, verejtékben fürdő lovaikon vágtattak be a főtérre, hogy ha kell, fegyverrel szegüljenek ellen az idegen ármánykodásainak, amit igen valószínűnek tartottak, ugyanis az idegen házából latin nyelvű beszédet lehetett hallani azok után, hogy a katonatiszt mindenki nagy megelégedésére bejelentette, hogy az esküvőt másnap reggel mégis megtartják a templom mellett. A férfiak fejszékkel, fűrészekkel elmentek az erdőbe, hogy kivágják a legnagyobb fát, amiből keresztet ácsoltak volna, hogy alatta a pap áldásával a pár keresztény módjára hűséget fogadhasson egymásnak. Este, amikor az utolsó disznó vagy barom üvöltése is beleveszett a hegyek sötét tömegébe, ős a boros