Irodalmi Szemle, 1984

1984/7 - Gál Sándor: ítéletidő [elbeszélés)

ahol tegnap délután gyülekeztek, megvillant egy lámpa, jelt adván az indulásra. Az autókaraván a reflektorok fényében lassan megmozdult, s ráfordult a tegnap letisztogatott országútra. Ebben a pillanatban a harangozó meghúzta a harang kötelét. Bim- bam... bim-bam... A harangszó hallatára Mária összekulcsolta a kezét, és imádkozott: — Ml atyánk, ki vagy a mennyekben... jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, miként a mennyben, azonképpen itt a földön is... Bim-bam... bim- bam ... A hangok megdermedtek és belezuhantak a hóba, a megfagyott holdsugárba, bele valami mélységes mély fehér sötétségbe, öreganyánk néma gyászába, hiábavaló életünkbe. Semmik se voltunk, senkik se voltunk ...

Elöl jelsivít a mozdony,

gőzt fúj, ködöt. Zöld lámpajel. A szerelvény

megrándul, a jém-ütközők összecsapódnak.

Nincs se kezdet, se vég. Csak sötétség.

Kettős némaság: megszűnt az idő.

Búkor úr egy szem bonbont dugott a szájába, s jóízűen szopogtatta. Valaki a söntés mellett megszólalt: — Beállt a Duna ...

A Fejünk fölött a Nap című ciklusból, fa