Irodalmi Szemle, 1984
1984/6 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: Gólya, gólya, vaslapát
GÓLYA, GÓLYA, VASLAPÁT 1. „GÖLYA, GÓLYA VASLAPÄT, HOZZÄL NEKÜNK KISBABÁT!” A fekete-fehér nagy madár, amely háztetőkre, kéményekre szállva a hiedelem szerint azt jelezte, hogy megszaporodik a szőkébb vagy nagyobb — a faluközösségnyi — család, századunk első felének Ipolypásztóján annál sűrűbben teljesítette a naiv rigmusba foglalt kívánságot, minél mélyebbre hátrálunk vissza az időbe. 1900-ban a község hat éven aluli gyermekeinek száma százhatvan volt; 1938-ban már csak nyolcvanhárom. Apadt a hat- tizenegy éves korosztálybeliek száma is: százharmincnyolcról százra. A szaporulat alakulását döntő módon a két statisztikai adatfelvétel között eltelt majd négy évtizednek a történelmi-társadalmi változásai határozták meg. 1918-at követően — falumtól negyvennyolc férfi halottat követelt az első világháború — csökkent az új házasok, emiatt meg a születések száma. Visszafogta a szaporulatot a parasztságnak az a tapasztalata is, hogy a megélhetés nehezedő körülményei között az a család számíthatott csak zavartalanabbnak ígérkező jövőre, amely a nagy gyermekáldással járó birtokapró- zódás veszélyeinek nem tette ki magát. Általában „a széginyebb családok vótak a népesebbek”. Tehetősebb gazdák igyekeztek elkerülni a sok gyermeket, mert „annyijele szakadt vóna a vagyon, oszt ma szeginyebbek lettek vóna”; kevesebb utód esetében viszont jobban „egybe maradt a jöd”. 1938-as adatok szerint a férjezett nők száma falumban kétszázötvenhatra rúgott. Közülük harmincötén gyermektelenek. A másik szélső értéket, az öt-tíz gyermekből álló családmodellt tizenhárom család képviseli; nyilván a birtok nélküliek, illetőleg a huszonkét családnyi, százhúsz főt kitevő cigány lakosság köréből. Mi helyezkedik el a közbülső skálán? Négy-négy gyermeket tizennégy anya szült; hármat-hármat pedig harminc. Gyakori a kétgyermekes családmodell (hatvankilenc esetben), s még inkább az egygyermekes (kilencvenöt családban). A Garam—Ipoly közi kálvinista falvaknak a két háború között súlyos társadalmi problémája, népbetegsége volt a részint mentalitással, másrészt gazdasági okokkal magyarázható egykézés. Egy 1939-ben készült espe- resi jelentés szerint a barsi református egyházmegyében, tizenegy községet kivéve, minden gyülekezetben kisebb volt a születések, mint az elhalálozások száma. A baj oka, szögezi le még ez az osztályharcos elfogultsággal aligha vádolható jelentés is, „kétségtelenül az individuális kapitalisztikus gazdasági rendszerben keresendő I...) szomorú tünete az erkölcsi és világnézeti válságba jutott kor fáradtságának és reménytelen defetizmusának”. A magyar parasztság demográfiai egyensúlyát felborító egy- kézés a barsi egyházmegyében oly veszedelmes méreteket öltött, hogy például 1938-ban születést csupán kétszáznegyvenet, elhalálozást viszont háromszáznegyvenhatot jegyezhettek föl a református gyülekezetekben. Megcsapta az egykézésnek ez a szaporulatcsökkentő szelleme Ipolypásztót is. Községi krónikája szerint 1935-ben temettek huszonhétszer; világra viszont csupán tizenöt gyermek jött. Az ilyen, egyértelműen kritikus éveket azonban ellensúlyozták a szerencsésebb esztendők. 1921 ős 1938 között falum lakossága nem elsősorban az egykézésnek, hanem a cseh határőröknek, fináncoknak, hivatalnokoknak a távozása következtében csökkent 1172 főről 1064-re. Ám ezt szem előtt tartva is úgy jellemezhetők valósághűen a tárgyalt korszakok demográfiai állapotai, hogy a születések száma csupán az elhalálozások egyensúlyozásához, a magyar Zalabai Zsigmond
