Irodalmi Szemle, 1984
1984/6 - Keszeli Ferenc: Kajla Fülöp kalandjai (mese)
felkapta a kivágott dinnyedarabot, és bedugaszolta vele a léket. Egyik kezét a lékre szorította, a másikat csípőre tette, a lábát keresztbe vetette, s mint valami gólkirály a labdával, úgy állt Kajla Fülöp a dinnye mellett. A dinnye belsejéből kétségbeesett cincogás hallatszott. Nem is cincogás volt, inkább mélyhangú zokogás. Mintha medve sírt volna, valahol a föld gyomrában. — No, Mezei Pocok Vince, hogy érzed magad odabent? Még mindig gyáva nyúlnak merészeled nevezni Kajla Fülöpöt? Válaszolj! — Jaj, dehogy, dehogy! Most már látom, hogy hős vagy, Fülöp. Vakmerő és vakmerész. Bátor bajnok és hős vitéz... Engedj ki, Fülöpke, szabadíts ki ebből a lucskos sötétségből! — Most már Fülöpke vagyok?! Nofene! Holnap meg ismét gyáva nyúlnak nevezel majd?! Ismerlek én téged, te gyáva egér. Miközben Fülöp a dinnyére támaszkodva szónokolt, észre sem vette, hogy a közelből Etüske nézi őt — szájtátva, sápadtan. Etüske azt hitte, Fülöp megbolondult: beszél a dinnyéhez és egérnek szólítja. Hát ki hallott ilyesmit, mióta világ a világ? — Fülöp! — szólt oda óvatosan Etüske. — Téged meg mi lelt? — Szia, Etüske! Hát te?... Nem lelt engem senki, semmi, csak Mezei Pocok Vincének tartok móresórát. — Hogy mit tartasz? Móőóreesóóráát? — Azt. Aztán szép sorjában mindent elmesélt. Etüske végighallgatta Kajla Fülöpöt, így tudta meg, hogy odabent a dinnye belsejében Mezei Pocok Vince raboskodik... Hogy Kajla Fülöp túlzásba vitte az elégtételt... Hogy Mezei Pocok Vince már alig kap levegőt... Etüske gyorsan kiszabadította Mezei Pocok Vincét, aki összeragadt szőrrel, ázottan, szerencsétlenül kecmergett elő a dinnye belsejéből. Rettentően megszidta mindkettőjüket, a végén csak annyit mondott: szégyellhetitek magatokat! Aztán Mezei Pocok Vince sarkon fordult, s gyorsan eliszkolt. Kajla Fülöp meg csak állt a dinnye mellett, és nem volt bátorsága Etüske után menni. Sejtette, ebből napokig tartó harag lesz. A NADRÁG CSAPDÁJA A rét közepén egy kislány állt, és keservesen zokogott. Meztelen, ruhátlan műanyag babát tartott a kezében. Cirógatta, vigasztalta. Mi is történhetett valójában? A kislányt Zsófinak hívták, a babáját Matyinak. Zsófi a mezei úton elejtette Matyit, és szegény Matyi egyenesen egy keréknyomba pottyant. Csakhogy a keréknyomban még ott csillogott az előző napi esővíz... Matyi tehát megfürdött. Piros nadrágja csuromvizes lett, kockás inge még csuromvi- zesebb. Zsófi a vízből kihalászta Matyit, aztán levetkőztette, ruháit pedig kiterítette a fűre száradni. Amíg a ruhák száradtak, ők ketten eljátszadoztak. Játék közben elkószáltak, és amikor Matyit újra szárazba kellett volna öltöztetni, bizony, a ruhák már sehol se voltak ... Ugyanabban az órában történt, hogy Kajla Fülöp hangos lelkesedéssel állított be Etüskéhez. — Etüske, Etüske, idenézz, mit találtam! Etüske megszagolta, szemügyre vette a tarka ruhadarabokat. — Ez egy nadrág, piros nadrág. Ez pedig egy ing. Zöld ing, pontosabban mondva, zöld-fehér kockás ing. — így igaz — mondta Fülöp. — Az ing a tied, a nadrág az enyém. — Remek — mondta Etüske. — Akkor öltözzünk. Képzelem, mit szólnak majd a többiek, ha meglátnak bennünket ebben a gyönyörű mezben a mezőn. Mert ugyan kinek van itt zöld-fehér kockás inge? Ráadásul terepszínű! — Meg piros nadrágja. Ráadásul, ráadásul... Te Etüs, ez a nadrág bizony nem terepszínű. — Bizony nem — szólt közbe Vak Andor, aki mintha az égből pottyant volna oda. — Ezt még a Vak Ond is látja, hogy ez a nadrág nem terepszínű. Ráadásul egyéb hibái is vannak.
