Irodalmi Szemle, 1984
1984/6 - Keszeli Ferenc: Kajla Fülöp kalandjai (mese)
— Miféle egyéb hibái lennének egy ilyen gyönyörű piros nadrágnak? Az én nadrágomnak! — Hát — hümmögött Vak Andor —, ennek a nadrágnak összesen két szára van,, neked meg, Kajla Fülöp, ha jól számolom, négy lábad van, ugyebár. Fülöp meghökkent. — Ez így igaz, kedves Vak Andor, de ez még nem lehet akadálya annak, hogy ezt a gyönyörű piros nadrágot viseljem is. — Te tudod! — mondta Vak Andor, aztán sarkon fordult, és elment. Etüske nagy nehezen belegyömöszölte magát a kockás ingbe, aztán ügyetlenkedve próbált segíteni Kajla Fülöpnek, aki időközben kiszámolta, hogy ha egy-egy nadrág- szárba két darab nyúllábat dug, akkor a beöltözésnek nem lesz semmi akadálya. így is történt. Kajla Fülöp ott állt a zöld mezőben. Ott állt piros nadrágban, Etüske meg a zöldkockás ingben. Egymást dicsérgették, egymásban gyönyörködtek, hiú módon, mint Púderes Pipiske kisasszony, a csősz unokája. — Nagyon jól áll neked ez a kockás ing. — Te is pazarul mutatsz ebben a piros bugyogóban, akarom mondani: nadrágban. Amint így pipiskedtek, illegették magukat — egyszer csak azt vették észre, hogy két hatalmas csizma tövében illegetik a farukat. A csizmákban nadrág, a nadrágban, ember, az ember vállán puska meg tarisznya, fején kalap, a kalap mellett fácántoll... Ügy bizony: a csősz volt. A csősz, aki negyven esztendeje járta a mezőt, de bizony réklis sünt meg gatyás nyulat egyszer se látott e negyven esztendő során. — Etüske! Fussunk! — kurjantott halálra rémülve Kajla Fülöp, de bizony nem. mozdult a lába. Etüske is hasztalan lendült neki apró lábaival: orra bukott, gurult egy darabig, aztán égnek meredő lábakkal ott maradt, ahova gurult. A csősz meg csak lehajolt, és könnyed mozdulattal dugta be mindkettőjüket a tarisznyájába. — Végünk van, Fülöp! Ügy látszik, ez az a sötét jövő, amit a bagoly jósolt... Fülöp megszólalni se tudott az ijedtségtől. Csak annyit nyögött ki keservesen, hogy: Etüske, menj odább, ne szúrj, kilyuggatod a bőrömet. — Most már félted a bőrödet, mi?! Kellett neked bugyogó, piros bugyogó! — Eső után köpönyeg — mondta rettentő szomorúan Kajla Fülöp. — Etüske, ne keseríts még te is, hiszen látod, hogy nekünk befellegzett. — Be — mondta Etüske, és gurult velük a kerékpár, mentek a sötét tarisznyában az. ijesztő ismeretlen felé. ETÜSKE TÉLI ÁLOMRA TÉR Hidegre fordult az idő, és Etüske egyre szaporábban ásítozott. Kajla Fülöp végül! megelégelte a sok ásítozást, és azt mondta: — Borzasztó, hogy te mennyit ásítozol. Sértő, érted? Vedd tudomásul, Etüske, hogy meg vagyok sértve. — Jaj, Fülöp, csak nem a tüskémmel sértettelek meg. — Még tréfálkozni merészelsz? Szégyellő magad, Etüske. — De Kajla, te drága, én nem akarlak megbántani. Mi a bajod, mondd el? Meglátod, nem sértődök vissza ... — Csak ásítozol, meg ásítozol, meg ásítozol, és a mondatok felénél elalszol. Hát ennyire unalmas barátod vagyok én neked?! Azt hittem, a legjobb barátod vagyok, és tessék: mást se teszel, csak elalszol mellettem. Nekem meg közben sírni volna kedvem. Esetleg verekedni... Ha nem lennél ilyen tüskés. — Jaj, Fülöp —, hát persze, hogy te vagy a legjobb barátom. Nagyon szeretlek, remekül érzem magamat veled, és soha, de soha nem fogom elfelejteni, hogy az almáskertben megmentetted az életemet, amikor kiszabadítottál a ládák fogságából. — Hát persze — mondta sértődötten Kajla Fülöp. — Most jut eszembe, hogy te már akkor is el-elszundítottál. Azért is estünk fogságba. — Mi tagadás, így igaz — vallotta be Etüske szemlesütve. Aztán egy ideig mindketten' hallgattak, majd Etüske pityeregni kezdett.
