Irodalmi Szemle, 1984

1984/5 - NAPLÓ - Karol Tomiš: A szlovák és a cseh irodalom Fábry Zoltán írásainak tükrében

hangban volt a társadalmi helyzete és világnézete által meghatározott politikai, művelődéspolitikai és irodalmi elképzeléseivel, ami megfelelt célkitűzéseinek s annak a taktikának és stratégiának, melyet az adott körülmények között céljai elérése érdekében alkalmazott.

Mint már említettük, Fábry életében sorsdöntő volt megrázó első világháborús élménye, melyet egyik írása címében „gyilkos élménynek”7 nevez, amikor is csupán egy az ellenség egyenruháját viselő embertársa meggyilkolása árán menthette meg az. életét. Fábry ezúttal is kitágítja a személyes élmény szűk kereteit, Henri Dunant-nal, a Vöröskereszt megalapítójával hozza összefüggésbe, akit egy hasonló tragikus élmény indított humánus cselekedetére. Fábryt ez az élmény egy életre harcos humanistává, a háború esküdt ellenségévé tette. Ezért amikor 1926-ban megismerte Jaroslav Hašek Svejk. Egy derék katona kalandjai a világháborúban című regényének német fordítását, lelkes hangú cikkben üdvözölte mint a világháború kozmikus népi, kreaturális likvidálását. Közelebbről: a Habsburg-monarchia, a közép-európai mészárszék-tragédia végleges, ártatlan és mégis gyilkos humorú elintézését,8 Cikkében Fábry Hašek Svejkjét a világirodalom remekei közé sorolta, s ezzel csatlakozott a prágai német irodalmi körök két kortárs kritikusának (Max Brod és Willy Haas) véleményéhez, akik kezdettől fogva felismerték Hašek regényének, a háború és a háborút kiváltó militarista társadalmi gépezet e páratlan szatírájának társadalmi jelentőségét és kivételes művészi értékét. Fábry átveszi Brod és Haas néhány alapvető megállapítását, például a Hašek és Cervantes, a Švejk és Sancho Panza párhuzamot, de Švejk alakjának elemzésében önálló meglátásai is vannak. Fábry Hašek hősének ellentmondásosságából indul ki, amelynek alapja az egyszerű kisember viszonya a háborúhoz, az uralkodó osztályhoz s annak intézményeihez és képviselőihez, a kisemberé, aki számára mindez idegen és ellenszenves, s aki buzgó, ad absurdum vitt helyeslésével végül épp az ellenkező hatást éri el. Ha nem lenne annyira természetes, annyira kozmikusán és nyíltpofájúan komikus, azt lehetne mondani: ez a könyv — forradalom, írja Fábry 1926-ban, majd így folytatja: A jámbor, buta ember, a kreatúra — természetes, védekező, öntudatlan forradalma minden ellen, ami igába baromítja... Intellektuális pesszimizmus helyén — népi optimizmus: Svejk .. .9

Két évvel később néhány gondolat erejéig Fábry ismét visszatér a Svejkhez. Emberek a háborúban című tanulmányában, melynek alcíme Az új háborús regény, a világirodalom legismertebb első világháborús regényei között tárgyalja Henri Barbusse, René Musset, Leonhard Frank, Georges Duhamel, Leonyid And.rejev, Latzkó Andor, Fritz von Unruh, Upton Sinclair, John Dos Passos, Romain Rolland, Arnold Zweig, Markovits- Rodion, Johannes R. Becher és mások művei között. Próféciaként hatnak Fábry szavai, amikor nem is tíz évvel a versailles-i béke és a Kellog-paktum megkötése Után megjósolja a második világháború kitörését: A nagy békeünnepély lezajlott: Kellog-paktum, párizsi örömujjongás. Hiszi mindenki, mert jó hinni, felejteni és megnyugodni — pillanatra. A háború volt, nincs, eltűnt, mint a kámfor. Az igazság azonban kegyetlen dolog, és az igazság: cáfolhatatlanul két világháború között állunk.10 Az említett szerzők. műveit mementónak tekinti, vészjósló figyelmeztetésnek, hogy az emberek emlékezzenek az átélt gyötrelmekre, és igyekezzenek megelőzni egy újabb világháború borzalmait.

A másik témakör, amely a húszas—harmincas években felkeltette Fábry érdeklődését, a proletárregény kérdése volt. 1930-ban egy erdélyi marxista szellemű társadalomtudományi és irodalmi folyóiratban, a Kolozsvárott megjelenő Korunkban Proletárregények címmel hosszabb tanulmányt adott közre. Akkori ultrabalos nézeteinek szemszögéből áttekinti benne a legismertebb korabeli proletárregényeket. Főként német regényírók (Alfred Döblin, Gerhart Pohl, Georg Fink, Adam Scharrer, Ludwig Tureck) műveire támaszkodik, de nem kerüli el figyelmét Ivan Olbracht Proletár Anna című regényének német fordítása sem.

Elsősorban Döblin, Pohl és Fink regényével kapcsolatban hangsúlyozza, hogy nem1 a téma, hanem annak eszmei megformálása szabja meg a proletárregény jellegét. Meghatározása egyoldalú és szektásan szűk látókörű: A proletárregény az osztályharc terjesztője és dokumentuma. Célja: osztályöntudat propagálása. Az értékelés mértéke: mennyire és hogyan fejeződik ki ez az osztályöntudat?n E követelmény szempontjából a Proletár Annát aránylag kedvező színben tünteti fel. A cseh Ivan Olbracht egy prágai cseléd életén át... az osztály öntudat históriai lényegéhez jut el: „Korunk legbiztosabb