Irodalmi Szemle, 1984

1984/5 - Dobos László: Sodrásban (IX.)

— Ennek is örülök, más választás nincs.

— Én lakhatóvá teszem, csak a papírokat intézze, gyorsan cselekedjen, addig lépjen míg el nem kezdjük a munkát, érti? Nyilván így senkinek sem kell, de kész állapotában elmarják magától.

Jeromos hálát érez az ember iránt, de kényszeredettnek érzi a köszönő szavakat.

— Egyszer jöjjön el hozzánk, Medek elvtárs.

— A vaságyas szobába?

— Keletre, a vizek partjára, hajnali halászatra.

Akiben megérez valami emberi melegséget Jeromos, azt hívja magukhoz osztani, mutatni a szülőföldet. Nyár elején minisztert invitált, s aki elfogadja a hívást, viszi: színészeket, szerkesztőket, ismerőst s falkával barátot. Az együttlét szomjúsága szinte rácserepesedik a lelkére.

A jó emberi cselekedetek meghatják, ilyenkor víz tükrére képzeli arcát, s oda idéz másokat is: nézzétek, nézzük, a semmiből jöttem ide, s nem hagynak elveszni. Emel- kedek, van emberi jóság, emberi megértés, csak a nyomokat kell hozzá megtalálni.

Ellágyult tűnődéseinek van egy képzelt képe is: hófedte hegyvonulat, csúcsait vakítja a nap. Egyszer távoli a kép, másszor közelebb jön, azt szeretné, ha valahol képzetein tiévül állandó lenne ez a ragyogás.

Pohár borra invitálja Medeket.

— Nem szeretem az ilyen előlegeket, majd a sikerre, ha befejezzük. Engem még senki sem vásárolt meg, ne haragudjon.

Sokáig tartja ez a jóleső zsibbadtság, alig is érzékeli, hogy a hivatalok labirintusába került, és nap nap után kopogtat, köszön, meghajlik: a lakáshivatali komisszió már kétszer elnapolta ügyének tárgyalását: véleményezést kérnek szülőfalujából, véleményezést munkahelyéről, ajánlást a párttól és az ifjúsági szervezettől.

Jeromos érthetetlen türelemmel rakosgatja egymásra az iratok másolatait: olyan helyzetbe került, amely nem hasonlítható egyik előzőhöz sem. Hivatal, egyre több hivatal, egy részük a városközpontban egy marokra fogva, a többi szerteszórva nagy területen.

Ezután szakértői véleményre van szükség a hely alkalmasságáról.

Azután a fejlesztési hivatal: a távlati tervek szempontjából.

Majd ajánlások: vízművek, kéményseprők, villanyművek, köztisztasági hivatal... Ajtók, feliratok, megkérések, papírok, papírok, alig is veszi észre az irományok elhatalmasodását. Ha esti elalvások előtt hazagondol, már a következő napi intézendők is társulnak az otthoni tájhoz.

Mf.sodik szülőföldem bevezető útja papírokkal van kirakva, mondja magában fanyarul: igazolások, ajánlások, vélemények. Kérvények és még kérvények, az egyik papír vonzza a másikat, az egyik hivatal feltételezi a másikat.

Aztán a házkezelőség, anyagszükséglet, kalkulációk ...

Ha másodszor megy egy hivatalba, már mosolyognak rá, harmadszorra szóba elegyednek vele, kérdezik is ...

— Bejáratos vagyok sok helyre, nő az ismeretségem — magyarázza otthon. — Nem teszek rossz benyomást, már azt is mondták rám, illemtudó ... Tudod, rájöttem, a hivatal természete a türelem. Ha elkezdek vagdalkozni, csak ellenséget szerzek magamnak, ha nyugodtan pakolom ki a dolgaimat, még a nyelvi botlásaimat is könnyebben lenyelik... Hisz az íróasztalok mögött is emberek ülnek.

— Én azt mondanám, siess, légy követelőzőbb, így minden sokáig tart. Már megint a régi betegség, mindent meg akarsz magyarázni. Ha így megy ez, örök életig eltart.

Egy sokkolt pillanatában öszetépi a kis kazal papírt. Egy hét múltán elölről kezdi. Az utolsó papírokat Greguš őrnagy intézte már.