Irodalmi Szemle, 1984
1984/5 - Kulcsár Ferenc: Halottaim piros virága (vers)
látom: elment, elment az én párom, le az úton, egy fűszálon, kiszakadt a gyökere, földre dőlt zúgó koronája, kitántorgott Amerikába egyedül... S másfélmillión — reménység-létbe: a bugyrok nyeldeklő enyészetébe. Légy otthonom, föld! Ne kelljen már ,,haza“-mennem többé: keresnem, rettegnem s átkoznom és megtébolyodnom örökké. Légy a hazám: vésd rá a nevem bölcsőmre és sírkövemre emberségesen: Születőhöz, Meghalóhoz illőn! Főm, ez az idegroncs, kócos ajándék, e fényben fürdő, porba hulló játék ľhô-tengerben és tenger vérben ázik, tenger hóban és vér-tengerben fázik ... Anyanyelv, Előttem-Jövőként-Tornyosuló: szívekben, szájakban aljasuló, tisztaszobákban bemocskolódó, .'küszöbök előtt kínlódó dadogás . .. mama én lenni bacilushordozó én fertőzni nem beszélni, ó én talpalni csikorgó havon élet nercbundában jönni vágni engem nyakon, kérdezni őt, miért, ő vihogni válasz helyett, én lenni fél-lét, hallgatni búgó rettenet: én hallgatni ő papol élet lassan felmászni zászlórúdra lobogni ott nagyon, én lenni Štefan obcsánszki, nem lenni István, én lenni Štefan a jelenLÉT-listán, a vrátnyiknak én naponta dobri gyeny kívánni, este otthon holtfáradtan felöltem tyepláki, nézni tévé, elnökök, világpolitika, .álmodni éjjel: nyílni ördög lika, én gyáva rezegni nagyon váróteremben élet légycsapóval vágni engem nyakon . . .! ... Én tagadni meghalás, kiöklendezni kínnal ragyogás, mondani Bécs, nem mondani Wien, mondani Prága, s mondani „tudom“, nem mondani „vím“, szívem alatt zúgó patak, zúgó halál oson, ■én mondani anyanyelv, mondani Pozsony, ■408
