Irodalmi Szemle, 1984
1984/4 - FIGYELŐ - Szilvássy József: Két bemutató
felelő álarcot ölteni, hangnemet használni. Boráros alapjában véve ugyanaz a figura, amikor a királlyal, Ágnessel, a főurakkal vagy Hunyadival beszél, ugyanaz a cél, hideg ráció és gonoszság munkál benne, s mégis külsőleg szinte minden helyzetben más: a ravaszság, a leplező mosoly, a céltudatos törtetés több megjelenési formáját látjuk Boráros Imre alakításában, a színpadi szituációhoz, a lélektani helyzethez igazodó gesztusokkal és dik- cióval. Kucman Eta itt mar szerelmében csalódott, az összefüggéseket mind tisztábban látó Ágnest alakít, aki tudatában van szépségének. Jól felépített alakítás, habár érzésem szerint ez a figura olykor árnyaltabb is lehetne. A Czilleivel való jelenetben, az első részben Ágnesben talán még markánsabban villanhatna fel a Czilleihez fűződő többféle érzelmi kapcsolatának hullámzása (egykor szerelmes volt bele, s most is olykor megbánja a szakítást, máskor meg gyűlöli), mert ez is motiválja, hogy a király ágyasa lett. Egyébként ekkor is több célt követ (fölfele tör, imponál neki, hogy meghódítja a királyt, s egyúttal meg akarja bosszulni Czilleit), s ugyanígy összetettebb lehetne a Hunyadi Mátyással való jelenete is. Mindehhez természetesen elsősorban a helyzetek többértelműségét, motivációit felismerő és értelmező rendezői segítségre van szükség. Hunyadi László Holocsy István alakításában kezdetben tétovázó, de mind markánsabb figura, aki ebben az előadásban a második részben válik Czillei igazi ellenfelévé, dramaturgiailag, de rendezői és színészi szempontból is. Ekkor már teljes mértékben funkciója van Holocsy István dinamikus játékának, erőteljes hanghordozásának, gesztusainak. A halkabbra hangolt, s íróilag is kissé szürkébb első rész jeleneteiben ez a figura nem annyira hangsúlyos, mint talán lehetne. Mák Ildikónak színészileg nehéz feladat jutott osztályrészül, hiszen az eredetileg sem sok szövegen még kurtítottak, holott ezen az emberi, történelmi tablón fontos szerepe van: több vonatkozásban is Ágnes ellenpontja. Tiszta érzelmű nő, akinek szerelmét viszonozzák, s ez a kapcsolat fontos szerepet játszik Hunyadi férfivá, hőssé való érésében. Ugyanakkor felsejlik a veszély is, hogy Mária az intrikák eszköze, szenvedő alanya lehet, s Ágnes sorsára juthat. Mák Ildikónak vannak reménytel- jesebb pillanatai, megoldásai (amikor másodszor találkozik Hunyadival, s félti őt), egészében véve azonban finomabb színészi eszközöket kíván ez a szerep, különösen az a jelenet, amikor hosszú idő után találkozik szerelmével, s megvallja neki érzelmeit. Pőthe István V. Lászlója egy értelmezés a több lehetséges közül. Az Infantilis király típusa színészi szempontból hálás, a közönség reagálása szerint hatásos, s tulajdonképpen semmiben sem mond ellent a cselekménynek, a helyzetek logikájának. Vörösmartynál a király inkább éretlen, a hatalmi mechanizmusban tapasztalatlan, bizonytalan, tehát jól manipulálható szereplő. Turner Zsigmond (Gara), Tóth Lástló (Üjlaky) és Bugár Gáspár (Henrik) a szerep adta lehetőséghez képest jó karakteralakítást nyújtanak, egy-egy típust formálnak meg, pontosabban illusztrálnak, mivel kevés lehetőségük kínálkozik a figurák értelmezésére. Még fokozottabb mértékben vonatkozik ez a Zsoldosvezért alakító Fazekas Imrére és az Országnét életre keltő Lőríncz Margitra. Az epizódszereplők közül Ropog Józsefnek sikerült talán leginkább eredetit, egyénit is fölmutatni a játékban. Tiszta jellemű, hazafias érzelmű, az udvari cselszövéseken átlátó és a jó ügy, a haza érdekében cselekvésre kész ember arcélét rajzolta meg Szilágyi Mihály szerepében. Fabók Tibor cserfes, szókimondó fiatalembert formál meg Mátyás szerepében. Ebben és majd más szerepekben is tisztább, magyarosabb beszédet várunk tőle, főleg a hangsúlyozásban és a hanglejtésben. Kopócs Tibor jelmeztervei kifejezőek, esztétikusak, látványosak. A díszletek célszerűek, kellő teret nyújtanak a játékhoz, s ugyanakkor stilizáltságuk révén köny- nyen változtathatók, s ez a- tájoló színházban fontos pozitívum. Gondjaim az elferdített várfalakkal vannak, amelyeknek nem érzem különösebb értelmét, hiszen nem funkcionálnak úgy és annyiszor, hogy valamiféle szimbólumként értelmezhetnénk őket. Dobi Géza zenéje kissé egyhangúnak tetszik, állandóan ugyanaz a motívum hallható, nem erősíti fel a jelenetek drámai hatását.
