Irodalmi Szemle, 1984
1984/3 - NAPLÓ - Koncsol László: Rousseau és a Pilvax között
mányjogi vitáit és harcait. Ezekből az aiapfelszültségekből eredtek a történelmi Magyarország bajai, belőlük pattantak ki nagyon is hamar a felkelések és forradalmak szikrái. A küzdelem a birodalom széthullásáig tartott, de közvetve a térség jelenlegi állapotát is jórészt az akkori ellentétekre vezethetjük vissza. A harcok számos arcvonalon és alakban két fő kérdés körül örvénylettek: nemzeti (állami) függetlenség és gazdasági-társadalmi haladás. Újra elérkeztünk a kiindulóponthoz: fölfejlődni a haladott nyugati nemzetek színvonalára, azaz mindenekelőtt tanulni. Leghaladóbb, legprófétaibb szellemű gondolkodóink pedig már nem is a látható minták követését, hanem egyenesen a legmagasabb rendű társadalmi eszmények, a kor realisztikus, utópisztikus vagy messianisztikus' társadalomvízióinak gyors megvalósítását sürgették. A magyarság harcai a nemzet függetlenségéért és a társadalmi haladásért a felvilágosodás, majd a reformkor évtizedei után az 1848—49-es forradalomban és szabadságharcban tetőztek. A fegyveres küzdelem elbukott, de... A számos „de” közül csak annyit, hogy a folyamatot a legvéresebb ellenforradalmi terror sem tudta megállítani. Fékezni ugyan tudta, de ez nemcsak az elnyomott és egymás ellen kijátszott osztályok, nemzetek, nemzetiségek, hanem elnyomóik és manipulá- lóik máig kimutatható kárára is-történt. Ma már aligha kell ezt külön bizonygatnunk, de mernénk-e esküdni rá, hogy végérvényesen le is vontuk a történelmi leckesorozat tanulságait? A magyar reformkori és forradalmi gondolkodás a francia társadalomfilozófiából indult ki, végső soron a francia polgári tanokat alkalmazta a magyarországi helyzetre, s a legfejlettebb nyugati demokráciák, főleg a követésre legalkalmasabbnak látszó angol minta lebegett legnagyobb reformereink lelki szemei előtt. Néhány sajátos hazai gondjukra nem kaphattak eligazítást a franciáktól, s egy sor jelenség túl korán és túl radikálisan vetődött fel, ezért a társadalom leghaladóbb rétegeinek sem volt idejük és erejük a gondok, a jelenségek és problémák mélyére nézni, s elhelyezni őket a dolgok valós értékrendjében. Újra a nyitó kép kísért: a haladó magyarság mind elméletben, mind a gyakorlatban, a törvényhozásban és a harctereken kitűnően vizsgázott a tananyagból, de attól még messze járt, hogy tanulóból igazi tanítóvá fejlődjék, s az ország teljes állapotára, minden társadalomépítő csoportjára és rétegére tekintő társadalombölcseletet és cselekvési programot dolgozzon ki. Csak kezdemények, bimbók, csírák, magányos hajtások és virágok voltak: sejtelmek, sugallatok, figyelmeztető közbekiáltások, s hol a fagy, hol az erdőtűz, hol a szélvihar vagy a zöldár nyomta el őket. Minden korán, túlontúl korán jött: legkorábban és leg- türelmetlenebbül, manipuláltan is a nemzeti önrendelkezés eszméje. A szlovák irodalmi nyelv kérdése például, s a nemzetiségi küzdelmek központjában a nyelvi kérdés állt, magát a szlovák közvéleményt is megosztotta. Kapkodás, rohammunka minden vonalon, minden probléma körül. Tudjuk, a magyarság is elkövette a nemzeti mohóság és önzés hibáját és vétkeit, s a szabadságharcban vérrel, 1919-ben pedig a történelmi ország széthullásával és újabb félhalállal fizetett érte. Elődeink tanítói? Mindenekelőtt Jean-Jacques Rousseau, a Társadalmi szerződés (1762) írója, egy genfi órásmester fia, a „genfi polgár”, aki francia muzsikus, író és filozófus gyanánt vonult be az utókor emlékezetébe. 0 — Rousseau — a Társadalmi szerződés első fejezetében így foglalta össze világító erejű könyve tartalmát: ,,Az ember szabadnak születik, és mégis mindenütt bü ncsenkben él. Sokan embertársaik urának hiszik magukat, bár még inkább szolgák, mint a többiek. Hogy ment végbe ez a változás? Erre a kérdésre, úgy hiszem, felelni tudok.” Rousseau válasza lázit: , Ha csak az erőszakot és annak hatását venném figyelembe, úgy azt mondanám: amíg túlnyomó hatalom kényszerít engedelmességre egy népet, jól teszi, ha engedelmeskedik, amint azonban le bírja rá^ni a rabigát, úgy még jobban teszi, ha lerázza. Mert, ha a szabadságát ugyanazon jogcímen szerzi vissza, amelyen tőle elrabolták, úgy vagy jogosan szerezte vissza, vagy jogtalanság volt a szabadság elvonása. Csak a társadalmi rend szent joga lehet minden más jog alapja. Ez a jog egyáltalában nem a természetből fakad; így tehát szerződéseken nyugszik. Ezért kell megismernünk ezeknek a szerződéseknek a természetét.” Rousseau a könyv következő fejezetében a rabszolgaság eredetéről és gyakorlatáról nyilatkozik: „Erőszak teremtette meg az első .rabszolgát; aljasság és gyá
