Irodalmi Szemle, 1984
1984/3 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet
Szlovákia a környező államokkal szemben valóban szabadabb, demokratikusabb állam- alakulat volt, beleértve a személyi és politikai szabadságjogok kérdését is. Elnyomó funkcióját azonban politikai ellenfeleivel szemben könyörtelenül érvényesítette, a nemzeti kisebbségekkel szemben pedig az önkormányzat lehetőségét a minimumra korlátozta. Ezzel előidézte azt is, hogy a kisebbségi önvédelmi harc az országos politikai küzdőtéren csakhamar jelentkezett. Ez az önvédelmi harc ugyan nemzeti színezetű volt, politikai orientációja, hovatartozása szempontjából azonban megoszlott. A negativista ellenzék pártpolitikai keretei — az Országos Keresztényszocialista Párt révén — a hegemonista magyar politikai célkitűzések szellemében már az új állam létrejötte után, 1919 áprilisában kiépültek, s papi és földbirtokos vezetés mellett egészen 1936 júniusáig, a jobboldali ellenzéki pártok egyesüléséig fennmaradtak. Tevékenyésgükben nemcsak a magyar kormány, hanem Hlinka Szlovák Néppártja támogatását is élvezték, ahogy autonomista törekvései miatt maga Hlinka is élvezte a Horthy-rendszer szimpátiáját. A klerikális eszmeiséghez és a történelmi magyarság gondolatához való ragaszkodás eleve anakronisztikussá tette a keresztényszocialista pártot, mely magát ..osztályok felett állónak” mondta. Míg a keresztényszocialisták — a háború előtti Néppárt politikáját folytatva — Pozsony és Kassa környékén kezdték meg a szervezkedést, addig Komárom és Rimaszombat vidékén a magyar kisgazdapárt toborozta híveit. Ok a régi Nagyatádi Szabó István-főle párt céljait vallották magukénak. A párt — melynek vezetője Szent-Ivány József gömöri földbirtokos volt — 1922-ben az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt nevet vette fel. A polgári politikusokat kezdettől fogva foglalkoztatta az egyetlen párt gondolata, s erre jó alkalom kínálkozott a húszas évek közepén, amikor a keresztényszocialista táborban ellentétek robbantak ki, mégpedig a cseh katolikus néppárttal való együttműködés miatt. Szent-Ivány Tózsef ekkor alapította meg a Magyar Nemzeti Pártot (1925). Az új pártot a régi kisgazdapárt és a Kelet-Szlovákiában, valamint a Kárpátalján működő Magyar Jogpárt alkotta. A keresztényszocialisták zöme azonban nem csatlakozott a jobboldali ..egységfronthoz”, hanem Szüllő Géza vezetésével rendezte a párt sorait. A kétpárti rendszer kialakítását taktikai okokkal magyarázták. Petrogalli Oszkár szerint (aki 1922-től a két párt tevékenységét összehangoló losonci „központi iroda” vezetője volt) a vezető szerep eljátszása szempontjából tartotta szükségesnek a politikai erőkkel való váltógazdálkodás biztosítását. „Fontosnak csupán a teljes belső együttműködés látszott a két párt között, nehogy az egyik a másik ellen cselekedjék” — írta később a koronatanú hitelességével a jobboldali ellenzékiség platformján Szvatkó Pál. Állítását bizonyítja az is, hogy már az első választások után, 1920 decemberében, Ötátrafüreden megalakult a Szlovenszkói és Ruszinszkői Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottsága — melyhez a Magyar Jogpárt is csatlakozott —, majd 1921 májusában Pöstyénben hozták létre az ellenzéki pártok vezérlő bizottságát, illetve 1922-ben a már említett losonci központi irodát, mely Petrogalli Oszkár halála után (1925) Prágában működött. Az iskolaügy és a kulturális szervezkedés irányítására hozták létre a magyar ellenzéki pártok kultúrreferátusát, melynek vezetője 1922 márciusától 1938 végéig Sziklay Ferenc dr. volt. A Magyar Nemzeti Párt egyébként rugalmasabb politikát folytatott, mint a kerssz- tényszocialisták, s arra is volt példa, hogy kereste a kapcsolatot a kormánnyal. A politikai egység (a részleges megállapodások, taktikai egyezségek után, ilyen volt az 1925-ös választások után megkötött ún. „érsekújvári egyezmény” is) a Magyar Nemzeti Párt kezdeményezésére végül is létrejött. Az Egyesült Magyar Párt 1936 júniusában Érsekújvárott megtartott kongresszusa a „politikai egységen” kívül semmi újat nem hozott. Programját nem módosította, s ez is utalt arra, hogy a két párt mennyire azonos elveket képviselt. Az „evolúciós és haladó” program — ahogy Jaross Andor, az új országos elnök jellemezte — lényegében konzervatív, tradicionalista és jobboldali maradt, történelmi szemléletében „az évezredes sorsközösség ki nem irtható” érzelmeivel. Egyetlen jelentős sikerüket — és ez a nacionalista demagógia eredménye volt — az 1938-as községi választásokon érték el, ahol szavazataik számát sikerült növelniük, mégpedig a baloldali pártok rovására. Az ellenzéki pártok politikájának alapját egyébként kezdettől fogva a Horthy-Magyarországgal való együttműködés, a nacionalista, revizionista és irredenta politika jelentette. Sérelmi politikájukkal a magyarság egyedüli jogvédőinek szerepét játszották, s nacionalista szólamokkal félrevezették a tömegeket. A kormánnyal szemben „elutasító elvi politikájuk” mellett a gyakorlatban ugyan
