Irodalmi Szemle, 1984
1984/3 - Dobos László: Sodrásban (regényrészlet)
kérvény után, nem küldik a segélyt sem, látszatja sincs a kérelemnek semilyen, és itthon nem bírunk a földdel.. „Méltóságos Kormányzó Űr! Alulírott... Alázatos kérelemmel fordulok minden magyar katonák legfelsőbb urához, hogy segítsen a fiam életének keresésében, Írták is, mondták is, eltűnt, nem lehet ez igaz, azóta is keresem, de Így egyedül nem találom nyomát...” Róza nénémnek ez lett sírba bocsátó imádsága. Alulírott... Alázatosan kérem ... Miatyánk, ki vagy a mennyekben ... Hiszek egy Istenben... Minden kérést be lehetne helyettesíteni az istenhez írott fohászkodással; Láthatatlan fonál, mely ősidők óta tekeredik testünkre, az alázatos kérelem szála már rétegekben van rajtunk. Ezért nehézkesek mozdulataink, s lépni is csak a kérések logikájában tudunk, ezáltal határolt gondolkodásunk is, s bénítanak a testembe égetett emlékek ... „Tisztelt Kormánybiztos Űr! Podpísaný... Alázatosan kérem, segítsen nekem lekerülni a kitelepítendők listájáról, mi itten őslakosok vagyunk ... Nem vagyunk mindnyájan bűnösek ...” „Tisztelt Járásfőnök Úr! Podpísaný... Úctivo Vás velmi žádám, ne vigyenek engem Csehországba kényszer- munkára, rabszolga én nem leszek. .. így, erőszakosan, katonákkal és csendőrökkel kísérve ... Én már megfizettem a háborút.” Meghajolt alázatos fejek — a múlt képei között ez a legerősebb... Kalapjuk és fejkendőik széle most érintette meg a vaságy végét, biccentettek is fejükkel, emberalakja nő a szavaknak. Ezért nehéz kérvényt írni: a kérelem megalázkodás, erőszak talpa alá kerülök én is. Együtt kezdtek fogalmazni: — A vaságyat hagyjuk ki — ajánlotta a férfi. — Miért hallgatnánk el? Nem! Ez nem a mi szégyenünk. Hallgassunk arról, hogy baglyok módjára élünk, lehetne ez az ágy torony is, vagy akár odú ... És azt is írd, hogy az ilyen viszonyok akadályozzák a szocialista személyiség kibontakozását. — Belőled jó drámai színész lenne .. . Elszakad a szavak sora, napok múltán tudják csak folytatni. — Kezdjük a gyerekkorral — ajánlotta a férfi. — A nincstelenséggel, az a fontos, hogy minél messzebbről hozzuk a panaszt. És ne kérjünk, történelmi panaszunkat kell mondani, mi most történelmi jogban vagyunk, érted? Mi nem lehetünk egyszerű kérelmezők, nekünk eddig csak szálláshelyünk volt a világban, mi most fogunk igazán letelepedni. — Szerintem a lényeget kell mondani, mostani helyzetünket, ha azt tesszük, amit te mondasz, abból brosúra lesz. — Őseinket nem hagyhatjuk ki, ők a mi erős várunk. Hisz nincstelenek, nélkülöző életük bizonyítvány. Beváltható érték. Nyomaték. Te azt nem akarod megérteni, hogy itt egy ezeréves viszony változott meg: mi kerültünk felülre, csak ezt félve tudatosítjuk ... Mi most felülről lefelé nézhetünk, érted? — Ügy kell írni mindent, ahogy van, én még a vasárnapokat is beírnám. — Mi köze ennek a vasárnaphoz? — Mert ez a legrosszabb nap, ilyenkor csak a szerelem tartja bennünk a lelket. És az is igaz, hogy ez a helyzet megöli bennünk a kollektív szellemet... Igen, Írjuk oda érzéseinket is, mert az sem mindegy, hogy magunkban mit gondolunk. — Nyomaték kell, nyomaték. Az igazi az lenne, ha bizonyításul mellékelnénk családunk, elődeink minden kérelmezését. Igazán azokból lehetne kiolvasni a mi életünk igazságát. — Ágy, mosdó, szék, asztal, szekrény, s ebből csak az ágy a mienk — ismétli az asszony konokul. — Vagy kezdjük így: Tiba Jeromos kisparaszti származású, volt református vallású, szocialista meggyőződésű, elvhű kommunista, ateista, aki ennek a rendszernek köszönheti életét, lakásügyben kérelmezek ... — Folyamodom, ez jobb. — S folytatnám: mostani helyzetünk a Két árva című vershez hasonlatos. — Ez szentimentális ... — Akkor így: hazánk van, de házunk nincs.
