Irodalmi Szemle, 1984
1984/1 - Mészáros László: Emma ’87 (elbeszélés)
menjenek a dolgok. Az intézetnél a kocsiba vágta magát és hazarohant. Gyorsan falt valamit, aztán elindult Prága felé. Időnként boldogan dalolászott. A követségen egy marcona alak nyitott ajtót, akinek az arcáról lerítt a korai zavarás miatti méltatlankodás, de amikor Lázár eldadogta, hogy milyen ügyben jár, megenyhült az arca. Betessékelte Lázárt a várószobába és eltűnt. Alaposan megvárakoztatták. Majd egy szemüveges, cingár úr jelent meg és hivatalos hangon a következőket közölte vele: — A konzul úr sajnálatát fejezi ki, hogy ilyen rendkívüli időpontban nem tudja önt fogadni. Ugyanakkor szilárd meggyőződése, hogy Kutawa kisasszony ügyében még lesz majd alkalma találkozni önnel. A kisasszony egyébként távozásra készen áll. Tessék, kisasszony! Könnyű viharkabátban, esernyővel a hóna alatt, elegánsan, mint mindig, Yasika lépett be a szobába. Néhány méternyire az ajtótól megállt. Lázár alig tudott megszólalni. Örömében teljesen kiszáradt a torka. — Eljössz velem, Yasika? — A tied vagyok, Mihály! Átkarolta a lányt és elindultak. Az utcán Lázár magához fordította Yasikát és félszegen, mosolyogva, hosszasan nézegette. A lány arca is felderült. — Hiányoztál, Yasika. — Nekem is furcsa volt nélküled ... — Tudod mit, bemegyünk egy szállodába, egész éjjel vezettem, pihennem kell egy kicsit. Este pedig körülnézünk a városban és csak majd holnap megyünk haza. Jó? — Jó lesz — bólintott a lány. Amikor beültek a kocsiba, Lázár hirtelen a lány felé fordult, megsimogatta a haját és megcirógatta az arcát. A lány szeme felcsillant. — Yasika, drágám, úgy örülök, hogy nem vagy robot, hogy ... hogy mégis mellém sodort a sors ... Sohasem fogunk beszélni a múltról, jó? — Nekem nincs múltam, Mihály... Én a 87-es számú, EMMA-rendszerű robot vagyok ... Lázár keze megállt a levegőben. — Ne tréfálj, Yasika! De a lány hangja hűvös volt és tárgyilagos. — Nem tréfálok, Mihály! — De hát akkor mi ez... mi ez az egész mese az embercsempészekről? — Valóban lebukott egy csoport, de az embercsempészés csak fedőakció. Senki sem hinné el, hogy robot vagyok. Hiszen még te is alig hiszed el... Pedig ez az igazság, Mihály. — Őrület! — rázta a fejét hitetlenkedve Lázár. — Kész őrület... — Mire gondolsz? — Erre az egész ügyre ... Ah, a fantázia nem mindig csapong előttünk... Nem baj, ha nem érted, Yasika... én sem értek sok mindent... Az a fontos, hogy kivágtad magad és visszajöttél hozzám. Vagy ezt is csak egy speciális programod szerint tetted? — Tudod, nincsenek speciális programjaim... A helyzetnek megfelelően cselekedtem. — Rendben van, Yasika ... Visszajössz hát hozzám ...? A lány csak bólogatott. — Visszajössz hozzám rabszolgának...?! Miért nem válaszolsz, Yasika? Lázár döbbenten nézte a lányt, akinek kipirult az arca, többször is megrándult a szája széle, és csak mereven bámult maga elé. — Mi történt veled, Yasika? A lány hirtelen a férfi felé fordult és elkapta a kezét. Lázár most látott először könnyeket a szemében. Egészen ismeretlen, mély hangon préselte ki magából a szavakat: — Vigyél el magaddal... embernek, Mihály ...
