Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - LÁTÓHATÁR - Vojtech Mihálik: Tehetség (vers)
kalodontozott fogak és gondosan fésült hajválasztékok közé, s ott tündökölt Eva Repášová is, akibe katasztrofálisan bele voltam esve, igaz, a tudta nélkül. El is rontottam a gyomrom a sok csokoládétól a reménytelen szerelem miatt, s a tompán fénylő szobákban bolyongva egyre a Janko bácsi modelljét kerestem. Nyomát se leltem. Alkotója is eltűnt nyomtalanul. Még születésem előtt felnőtt, de egy napszámosnak nem akadt akkoriban munka, csak időnként, ha a Vágón leérkező tutajok kikötöttek. Ilyenkor a háncsok szétvagdalása után, a szálfákat vonszolta a partra. Egyensúlyozni a kiszabadított törzseken, csáklyával terelgetni őket, ez bizony gyakori vízbeesést jelentett — így aztán beteges volt kissé. Estéről estére a könyvek fölött; lustálkodik, zsörtölődött nagyapó. Hogy további könyvekhez jusson, összeállt a baptistákkal — nagy tanítók azok, mindenre emlékeznek a Bibliából, és vitatkoznak mint a megszállottak.** Egyszer csak előállt, hogy Argentínába megy, keres egy kis pénzt, aztán hazajön. Előbb papírokat, igazolásokat kellett hajszolnia „Vzhledom ku svedectvu chudoby kolku prosté“1, ismerősöknél érdeklődni, akik már ismerték az utat, majd összekapart valamicske pénzt, apó eladott egy parcellát, de még így is csak Hamburgig tellett vonatra. Ott, a Bergstrassén körbejárta a Café Belvedere-t, a Hagenbeck állatkertbe be sem nézett, nem látogatta meg a Sankt Pauli hölgyeit s a Miklós templomot, csak a Lombardsbrückéről betűzte a habokból a sorsát; a világ könyörtelen ítéletét a szlovák nyomorúság felett. Majd elszegődött kazánfűtőnek sífkártya nélkül. Szénportól és hőségtől fuldoklott a hajófenékben, s feketén zuhant álomba mint egy szerecsen. Elképzelem, miről álmodhatott, mikor a tudata rég olvasott mondatokat lökött elő: „A mágia a természetben három ** Mikor már nem élt Jankó bácsi, s én megtanultam megfejteni a betűket, a padláson találtam néhány könyvet; öregeket, szakadtakat, amelyek nem fértek a bőröndjébe. Hilintázva a körtefa ágán, mesék helyett magnetisták traktáit olvastam, szabadkőművesek pamfletjeit a pápa ellen, sarlatánok dicsőítését. Felfaltam többek közt egy ízes regényt a kékkői Kristína Royovától, a Boldogságról, amelyben Jézus Krisztus ügyesen egyesíti a javakat. S mit nem adott az ördög, itt leltem rá a Čierna Ves című istentelen könyvre is, s az Oraculumra, valami spanyol misztikustól. A Fekete Mágus-ban de la Cámara prágai regényíró ecsetelte szívszaggatóan a vámpír elveszejtését (René Andrés), aki Cagliostro gróf fényes emlékét akarta bepiszkítani, s Janko bácsi, a napszámos, kalligrafikus betűkkel jegyezte a margóra néhány kevéssé ismert szó jelentését: a „kandalló” mellé „kályhát”, az „akaratlanul” mellé „véletlenül” szót írt. Mi játszódott le vajon a fejében? Mint kölyök, semmit sem értettem ezekből a könyvekből, de ő biztos föltette a kérdést magának: vajon miféle lelki szomjúság irányította a figyelmét a bölcsek köve felé, titkokkal átszőtt események, élők és holtak kapcsolata iránt... Egyébként az olvasás gyönyörű. 1 „Szegénységi bizonyítvány alapján bélyegmentes”
