Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - LÁTÓHATÁR - Vojtech Mihálik: Tehetség (vers)
VOJTECH MIHALIK Otthon azt beszélték, hogy Janko bácsira, az apám öccsére ütöttem. Nem ismertem, még csak a fényképét se láttam. Mondják, már kamaszként tehetséges volt, s örökké a könyveket bújta. Tizennégy évesen megszerkesztette egy árammal működő cukorgyár pontos modelljét (a bácsinál is, nálunk is sokáig vaklált még a petróleumlámpa), s ez a cukorgyár állítólag fényesen világított és gépek zakatoltak benne. Szörnyen szerettem volna látni ezt a csudát, de senki sem tudta, hol van. Otthon úgy vélték, Kubitschek úr, egy valódi cukorgyár igazgatója vásárolta meg annak idején, ugyanaz a Kubitschek, aki brazil elnök lett a háború után.* Az ő fiával jártam ötödik osztályba. Egy alkalommal megmutattam neki a fecskefészket az ereszünk alatt; náluk a fecskék nem vertek tanyát. Mikor lemásztunk a létráról, meghívott a születésnapjára. A cukorgyári villában helybéli úrfiak közé csöppentem, fehér térdharisnyák, * Államfőnek lenni könnyűnek tűnt számomra: Masaryk apó is szegény gyerek volt, akárcsak én, magaviseletből mindig egyese volt és jól tanult. Tetszett nekem az elnöki munka — lovon járni és megsimogatni a gyerekek haját. Én is szorgalmasan tanultam, mégsem kerültem lóra; talán a magaviselet nem sikerült. Csak évek múlva, Mexikóban tituláltak két hétig senor presidentének — Luis Echeverria beiktatására jöttem ide, s nem tudtam, hogy már háromszáz lelőtt diák szárad a lelkén. Los Excelentísimos sefioresek, ministrosok, vicepresidentes y embajadoresek, los jefesek, diputadosok, secretarios y conserejosok hemzsegtek itt, s köztük én, a Nemzeti Színházból kölcsönzött szmokingban, s találkoztam itt bizonyos Ronald Reagannel is, veszternek egykori cowboyával, akkor már kaliforniai szenátorral, aki az angyalokról elnevezett városban székelt — az emlék felidézésekor az ember legszívesebben köpne egyet.. . Egyébként Mexikó gyönyörű. Tehetség
