Irodalmi Szemle, 1984
1984/1 - Mészáros László: Emma ’87 (elbeszélés)
Majd hazaszaladt Dúbravkára a betétkönyvért, aztán pedig vissza a városba, a bankba. Este megint nem tudott mit kezdeni magával. Ezért mérsékelten leitta magát, hogy- legalább mélyen aludjon. Pontosan fél tízkor állt meg Wenzl lakosztálya előtt. Maga Wenzl sietett ki elébe. — Nos, fiatalember, nem gondolta meg magát? — Nem, nem — integetett hevesen Lázár. — Remek! — De azért volna néhány kérdésem, ha megengedi... — Természetesen, fáradjon csak beljebb, rögtön hozzálátunk az üzleti ügyekhez... — Tulajdonképpen csak adminisztratív jellegű problémáim vannak — kezdte Lázár. Wenzl elkomorodott. Majd hosszabb gondoskodás után, fanyar mosollyal az ajkán így magyarázkodott: — Nézze, a mi problémáink is főleg ilyen jellegűek. Hát maga azt hiszi, hogy olyan könnyű ezeket az akciókat lebonyolítani? Megértheti, hogy az ön esetében kétszeresen nehezen mentek a dolgok. Végül -is minden készen áll, tessék, itt ebben a kis táskában vannak az összes iratok. Keresztlevél, útlevél, tartózkodási engedély — tehát a társadalmilag megkövetelt formalitások. Ezek pedig a gyártó cég használati utasításai és különféle előírásai. Tessék, vegye át! Lázár csak futtában lapozott bele az iratokba, aztán a táskája felé nyúlt. A pénz átadása után aláírták a megegyezést. — Most már csak egyetlen dolog van hátra — állt fel Wenzl és mosolyogva tapsolt néhányat. A lány a tegnapi kosztümben jelent meg. Az egyik kezében apró bőröndöt, a másikban pedig a felöltőjét tartotta. Némán állta a férfiak tekintetét. Wenzl szólalt meg először: — Yasika, mától kezdve ez az úr a gazdád! Megértetted? — Igen uram . .. Lázár összevásárolt egy hétre való élelmet. Amikor odaért a parkolóhely sarkához, egy pillanatra felvillant az agyában, hogy mindez talán csak álom. De nem volt az, a lány ott ült a kocsiban. Amikor meglátta a férfit, enyhén el is mosolyodott. Lázár megpróbált normálisan viselkedni. Mintha egy idegen lány ülne mellette. A vezetésre összpontosított és csak néha mutatott jobbra, balra néhány szó kíséretében: ez itt a híd, ez a Kultúrpark, itt az állatkert, és így tovább. Értem, uram, bólogatott a lány. Ez az „uram” zavarta ugyan a férfit, de egyelőre nem látott más megoldást. Amikor megérkeztek a lakásához, először gyorsan felvezette a lányt. Nem mintha tartott volna a szomszédok esetleges szóbeszédétől, de egyszerűen nem szerette a szemek kereszttüzét. Majd visszaloholt a csomagokért. Közben eszébe jutott, hogy tulajdonképpen a lánnyal is cipeltethette volna. Vagy mégsem? Mi is a három legfontosabb szabály? Először is az EMMA-sorozat gyártmányai tökéletes biolények, tehát a mikroprogramozott agyukat kivéve minden alkatrészük normális emberéhez hasonlóan működik. Másodszor: az „emmák” agya „élő” szerv, tehát tanulásra és gondolkodásra képes. Harmadszor: a robotokkal szemben óvakodni kell mindennemű mélyebb érzelmi függőség kialakításától... — Yasika, segíts! — kiáltotta Lázár az előszobában, amikor szétszakadt az egyik, papírzacskó és szerteszét gurultak a konzervos dobozok. A lány abban a pillanatban megjelent és munkához látott. — Nincs más ruhád? — De van, uram. — Akkor öltözz munkaruhába és készíts ebédet — parancsolgatott a férfi. — Értettem, uram! — Muszáj feltétlenül uraznod engem? — Nem muszáj. Ügy szólítlak, ahogyan kívánod ... — Szólíts egyszerűen Mihálynak, jó? — Rendben van, Mihály ... Lázár néhány pillanatra teljesen elfelejtette, hogy ki — illetve mi — áll vele szemben. Csak akkor döbbent rá a helyzet fonákságára, amikor a lány elkezdett vetkőzni. — Mit csinálsz? — nyilt tágra a férfi szeme. — Átöltözöm munkaruhába ...
