Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe (részlet)
dottan, hogy az Sallö pénzt — melyet a kevés vagy semmi terméssel nem bíró jobbágyok és zsellérek fizettek, jogállásra való tekintet nélkül, a saját kezelésű földjeiken termett gabona kilencede helyett a földesúrnak — Sullossan veszik az istenadta népen, nem érvén be a régebben szokásos egy forinttal. A malommal kapcsolatos panasz lényegének megértéséhez tudni kell, hogy a malomtartás egyértelműen földesúri jog volt. A malom működésének engedélyezéséért az uraságnak évente bérleti díjat kellett fizetni — Ipolypásztón ez az összeg húsz forintra rúgott —, melynek fejében a faluközösség magának szerezte meg a malomhasználat jogát. Az őröltetési díj, amely a környék folyótól távol eső, malommal nem bíró településeinek jobbágyaitól folyt be, ily módon a faluközösség jövedelmét gyarapította. 1715-ben a malomhasználatból befolyt összeg Ipolypásztón huszonöt forintra rúgott; két évtized múltán azonban falum elesett e jövedelemtől, el a lehetőségtől, hogy pénzbeli terheit, köztük a hadiadót — melynek előteremtése, mint egy későbbi levél utal majd rá, nem kis gonddal járt — a malom jövedelméből rója le. A jövedelmi lehetőségekből, kemény munkával megteremtett jobbágyjussból való kiforgatást példázza következő instanciánk is, amely 1737-ben íródott, nem is a prefektushoz, hanem magához „kegyelmes Eszterházi P. Antal és Mlsgos Fejedelmi Tanácshoz”. íme a panaszlevél teljes szövege: Istenül lelki testi áldást Szerencsés hoszszú életet kívánok az Mlsgos Urnák. Méltóságos Url Kéntelenittetém mint örökös Uramot ezen instantiámmal meg keresnem illy causám iránt: kérem alázatossan az Mlságos Urat vegye tekintetben ezen esedezésemet. Mivel ez élőt sok esztendőkkel az öreg édes Atyám ď Mlsgos Úrnak örökös jobbágya lévén Pásztohán, mint jobbágy igyekezet szerzeni örökséget Szőlőt Rétecskéket, Béresül szolgált más Tartományban, de szolgálattyának jutalmát haza hozván szerzet azon magának és successorinak haszonra való örökséget a’ pásztohai határban; A’ mely Atyánktúl szerzet Szőlő és Rétecskéket noha Pénzen Szolgálattyával és berkekbül való irtogatásával szerzet a’ mi öreg Atyánk, de mivel edgyik Atyafi, a ki is örökös vólna nincsen jelen, mert Corhelségre adta magát, az mint hogy nem is jobbágynak való, és igy az absentiájáért mi tülünk töb atyafiaktúl, kik a’ Mlsgos Uraságot serényen szolgállyuk el vétetet azon Rét és Szőlő örökség nem is régen Csepregi István akkori Ispány által, az mi Mlsgos Urunk hire nélkül. Melyre nézve hogy mi is mint édes Atyankk successori, tudhassunk mibül élni Marhánkat tartani, magunkat táplálni, nevedékeny Árvák is vadnak ezen jushoz, azokat is táplálni és nevelni, és Mlsgos Urunkat tudhassuk azon jussocska mellett meg maradván híven szolgálni, erre nézve kérjük Mlsgos Urat mint irgalmas jó Urunkat hogy ezen örökségecskék adassanak meg a’ Successorok és Árvák jussokra. Maradunk a’ Mlsgos Urunkk alázatos szófogadó Jobbágyi Pásztohán lakó Panyi István több árvákkal edgyüt Az alázatosan esedező Panyi István leszármazottja annak a Joannes Pánynak, akinek nevét a XVIII. század első negyedének összeírásai őrizték meg számunkra, s aki ekkor tizenegy köblös szántó, négykaszás rét tulajdonosa. Szőlejének nagyságát 1715 és 1720 között négykapásról ötkapásra növelte, s lehetséges, hogy vagyonkáját haláláig újabb földterületekkel is gyarapította még, főként — mint a panaszlevél mondja — berkekbül való irtogatással. Ennél az adaléknál érdemes egy pillanatra elidőznünk, hiszen arra utal, hogy a török hódoltság és a kuruc—labanc háborúk befejezése utáni békés korszakban, amikor az Ipoly-vidék is újratelepült, s a népesség száma fokozatosan gyarapodott, falumban is szükségessé vált a mezőgazdasági termelésre alkalmas földterület bővítése, irtványföldekkel való nagyobbítása. Kemény, sok vesződséggel járó munka volt a berkekbül való irtogatás, de fáradságos volta háttérbe szorul annak tudta mellett, hogy az irtások más — a gazda számára eleve kedvezőbb — birtokjogi elbírálás alá estek, mint a jobbágytelek. Az utóbbi úrbéres föld; az előbbi saját tulajdon, elvileg adómentes, legfeljebb irtásdíj jár utána, nem úgy, mint a jobbágytelek után, amely alapegysége mind az állami, mind a földesúri adózásnak. Az irtványfölddel a birtokos szabadon rendelkezik, s még ha a földesúr, jogával élve, vissza is váltja tőle, akkor is hoz némi, a befektetett munka értékével egyenlő pénzt a jobbágy szűköske erszényébe. Arról nem is szólva, hogy az irtásföld tulajdonosában már a fanyűvés, égetés, talajfeltörés megkezdése előtt kialakult a remény, hogy a nagy uradalmi táblák kiala
