Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - Jaroslava Pašiaková: Irodalom és világbéke
met arra, hogy a szóban forgó műben az örök béke örök eszményéről van sző — ellentétben Török Géza Szérum című kisregényével, melyben az orvos mindenekelőtt a társadalmi egyenlőséget tartotta szem előtt. Dr. Gálén csakugyan a kérdés etikai oldalát hangsúlyozza: azt, hogy „egyszerűen orvosi kötelesség kiküszöbölni a háborút”. Karéi Čapek utolsó színházi sikere Az anya volt. Ezt a kompromisszumot nem ismerő, egyértelműen agresszivitás- és fasizmusellenes darabot (1938-ból) azonban Čapek halála és a második világháború kitörése előtt már nem tekinthették meg a csehszlovákiai magyarok ... Karéi Čapek, aki egész életében gyűlölte az erőszakot, a pusztítást, aki az emberélet szebbé, jobbá tételére törekedett, harcosként búcsúzott az élettől, még ha nem Is a barikádokon esett el, s nem is a koncentrációs táborban kínozták halálra, miként azt a bátyjával tették. Karéi Čapek nagyon jól tudta, mit hirdetett több, mint háromszáz esztendővel korábban Jan Amos Komenský: „Ki kell terjeszteni egész Európa határáig a béke előmozdításának a vágyát... biztonságunk nem lesz igazi és teljes, ha hem egyetemes és kölcsönös.” Az egyik legmeghatóbb Capek-nekrológ az író egy magyar tisztelőjének a tollából származik. Supka Géza a Századunkban (1939, 14. évf., 23—27.), a Comenius nyomdokain. — Meghalt Karéi Capek, az új-humanista író című cikkében egyebek között a következőket írta: „Az írónak, ha népének nemcsak mulattatója, hanem lelklismerete is akar lenni, nemcsak ahhoz kell tudnia, hogy minő időben szülessék meg, hanem talán még inkább ahhoz is, hogy mikor haljon meg.” Karéi Capek bátyja, Josef, különböző koncenrációs táborokban élte át a német megszállást, s tífuszban halt meg közvetlenül a felszabadulás előtt. Az utolsó hiteles (cseh fogolytársaktól származó) hírek szerint Sachsenhausenből 1945. február 25-én vitték át a Bergen-Belsen-i lágerba. Josef Capek a koncentrációs táborok embertelen körülményei között sem szűnt meg alkotni — verseket írt, festett (az ekkor született művei 1980-ban láttak napvilágot az Oheň a touha című kötetben). Utolsó versében, a Pred velkou cestou (Nagy út előtt) címűben nemcsak honvágyát, hanem halálsejtelmét is kifejezte. Fogolytársainak tanúsága szerint 1945. április 4. és 14. között halt meg, s a fasizmus hétezer áldozatával került közös sírba. A Bergen-Belsen-i tábor 1945. április 11-én szabadult fel. „Ami értelmet ad az életnek, értelmet ad a halálnak is.” (A. de Saint-Exupéry)