Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - Jaroslava Pašiaková: Irodalom és világbéke
Capek egy másik — kevésbé filozofikus — cikket is írt az 1936-os budapesti kongresszuson való részvételéről, Peší címmel, a Lidové noviny 1936. június 28-i számába. Csodálattal ír a kongresszus magyar résztvevőiről, akik közül különösen Teleki gróf, a földrajztudós és Bartók Béla, a zeneszerző volt rá hatással. Čapek itt azzal a meggyőződéssel zárja gondolatmenetét, hogy nem a legrosszabb előjel, ha nagyszámú professzor van ott, ahol az emberiség eljövendő sorsáról beszélnek. Bennünket már szinte meghat ez, az ész és az emberi tolerancia erejébe vetett mérhetetlen bizalom ... Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy éppen Karéi Capek volt az, akit sírba vitt az agresszivitás és az intolerancia túlereje, a demokráciának Csehszlovákia náci leroha- násával demonstrált csatavesztése. Karéi Capek 1938. december 25-én halt meg. Nem bírta elviselni a humanitás eszményeibe vetett hit elvesztését. Életművének művészi nagysága és aktualitása negyvenöt esztendő távlatából is nyilvánvaló. S nemcsak azért, mert utópiái hihetetlenül valóságosaknak bizonyultak. Capek minden egyes művével szorosan az időszerű társadalmi problémákhoz kötődik. Figyelmeztet a helytelen irányú fejlődés veszélyére, s az emberi ítélőképességre és felelősségérzetre apellál. A humanitás alapvető értékeibe, az emberi ész életadó erejébe és hatalmába vetett hitet szilárdítja. A magyar sajtó mindig élénk figyelmet tanúsított Karéi Capek munkássága iránt, s főként színműveire reagált érzékenyen. A Tűz folyóiratban például Kultsár Miklós elemezte alaposan az R.U.R.-t (Rossums universal robots), a kassai magyar színház 1921-es bemutatójáról írt bírálatában. Hangsúlyozta, hogy csupán látszólag van szó utópikus darabról, Capek műve tulajdonképpen mélységes szimbolikájú dráma: „A drámát egyszerű és fantasztikusan monumentális keretek közé transzponálja Capek. A szereplők emberek és embergépek — robotok... Messzi, végtelen perspektívából jön az új ember, akinek előbb emberré kellett lennie — robotból.” A Magyar írásban Pál Miklós közölt hozzáértő kritikát a Capek-fivéreknek A rovarok élete című, német nyelven, Berlinben bemutatott darabjáról. A bíráló helyesen fogta fel a mű lényegét: „Így kellene látnunk: megszélesített élet. A homo sapiens tragédiáján túl egy másik állatosztály tragédiája. De mégis: a miénk, tisztán emberi... Tudjuk, hogy más húsába jár a kés, tudjuk, amikor már mindennek vége van, amikor benyomásainkat összegezzük, de míg patakzik a vér, míg a drámai történés utolsó cseppje felénk nem árad, addig az Ember hét sebe sajog csak. Hangyák, lepkék, és dögbogarak testében... Mert hiába: ez mind az ember tragédiája.” A kritikus nemcsak Az ember tragédiájával talál érintkezési pontokat a drámában; néhány, a rovarok birodalmából vett szimbólumot tipológiailag a híres shakespeare-i és moliére-i alakokhoz hasonlít: „És a kenyérért való harcunk? Az öregebb bogár megeszi a kisebbet, vagy kicsinyének viszi táplálékul. Mindegy, hogy amit elpusztít, maga is apa, férj: élet. Nagy galacsin- golyókat kuporgatnak apró kis bogarak. Szenvednek érte Harpagon-kínokat. Ölnek érte Shylock módjára. S amikor megvan életük célja, jön egy rabló bogár és elgurítja a kincset...” A darab magyar nyelvű bemutatására 1922. október 24-én, Kassán került sor, Faragó Ödön társulatának előadásában. Mácza János a Kassai Munkásban egyrészt mint a kispolgárság karikatúráját, másrészt mint a korabeli világ dióhéjban megmutatott képét jellemezte a Capek-fivérek drámáját: „... az egész modern életet jelképezi — véresen, szennyesen és különleges pompájában.” A szlovákiai magyar társulatok színpadain A fehér kór című Capek-darab aratta a legnagyobb sikert. Az előadás helyenként (pl. Léván) a második világháború előestéjén tömeges békemanifesztáció jelleget öltött. A fehér kórt értően és kedvezően fogadta a korabeli magyar kritika. Mint Vozári Dezső írta, Capek megértette, „hogy az embert az erőszak és ködös mítosz meg nem válthatja”. Vass László pedig hangsúlyozta, hogy „mindenki megértette, mit takar a bélpoklosság mély szimbóluma, mit a felfokozott nemzeti tömegőrület”. Több kritikus arra is felfigyelt, hogy „nagy hatással volt a közönségre a darabon átvonuló mélységes békegondolat” (Magyar Nap, 1938, Magyar Ojság, 1937). Sándor Imre (az Oj Szellem 1937. június 15-i számában közölt Capek új drámája és egy szlovenszkói magyar könyv című írásában) helyesen hívta fel a figyel-
