Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - Jaroslava Pašiaková: Irodalom és világbéke
szelídséget és vidámságot jelent... Egy ilyen beállítottság és hangulat joggal viseli a »humanizmus« nevet, mivel ez par excellence szellemi érzület, a szellem érzülete, amelyet az emberi szellem büszkesége hordoz, büszkeség arra, ami őt minden más teremtménytől megkülönbözteti, ami. neki sok fájdalmat, de a legmagasabb örömet is jelenti, fájdalmat és örömet, melyek nagy, szeretetreméltó hitvallókat találtak, akik készek voltak az emberi szellem becsületéért hősiesen helytállani és amellett halálukig kitartani...” A másik cikket — Humanizmus címmel — Karéi Capek írta, s József Attila fordításában a Szép Szó közölte (1936/11., 233—235.). Capek arra a nem könnyű feladatra vállalkozott, hogy felmérje a tudomány korabeli állapotát, a társadalom- és természettudományoknak a technikához való viszonyát: „Két teremtő elágazása van az emberi tevékenységnek. Az egyik a megismerés, vagy a legtágabb értelemben véve a kifejezés, a tapasztalása annak a világnak, amelyben élünk; a másiknak az a szerepe, hogy a természet anyagi és természeti erőin uralkodjék. Az előbbit szellemi művelődésnek hívjuk...” Nem félt rámutatni, hogy a humán tudományok lebecsülése végsősoron világkatasztrófához vezethet. Noha nem akar ellentétet konstruálni az emberi tevékenység legfontosabb területei között, figyelmeztet, hogy e területek céljukat tekintve oppozícióban állnak egymással: „A széptudományok fogalmán általában a görög-római művelődés tanulmányozását és azt a szándékot érti az ember, mely arra törekszik, hogy ehhez a művelődési hagyományhoz kapcsolódjék. Azonban a római művelődés, és ez még nagyobb mértékben illik a görögre, nem csupán a nyelvet és költést, vagy a bölcseletet foglalja magában, hanem a matematikát és a fizikát, a természet vizsgálatát, a csillagászatot és az orvostudományt is... az antik szellem újjászületése a modern idők kezdetén egyszersmind a pontos tudományok újjászületése volt... Ezzel szemben semmilyen technikai hagyatékot, semmiféle útmutatást nem örököltünk a görög művelődéstől a természeti és anyagi erők birtokbavételének és kiaknázásának módjaira nézve... e két nagy emberi tevékenység mélységesen különbözik egymástól alapvető irányzatában: az emberi nem fejlődése és jövője nagymértékben azon a kérdésen múlik, hogy e két irányzat közül melyik jog felülkerekedni fejlődésük folyamán: vajon a megismerés szelleme-e, vagy pedig az uralomé..Capek természetesen elismeri, hogy általában a technika minden előrelépése haladást jelent az emberi civilizáció számára, ám veszélyt is rejt magában: hogy visszaélhetnek vele, hogy az emberiség ellen is felhasználhatják, mert a technika története nem azonos a humanitás történetével. A technika nem állít maga elé korlátokat, erkölcsi korlátokat sem: „A technika, amely a kezdetleges struggle for life körülményei között született, mind nagyobb mértékben folytatott küzdelemnek az eszköze marad ... mindinkább eszközévé vált a létért való küzdelem legrettenetesebb formájának, a modern háborúnak. Ha ez igaz is, ne feledjük, hogy fegyvereket nemcsak az erőszaknak szállít, hanem az embernek is, aki az erőszakkal szembeszáll — másutt kell keresni a technikának nem annyira hibáját, mint inkább a tehetetlenségét: abban, hogy bármit is tegyen, nem alkothat semmi olyat, ami kizárólagosan, határozottan csupán a béke eszköze lenne... a technika végtelen anyagi lehetőségeket ad az ember kezébe, de a legcsekélyebb befolyása sincs arra, hogy vajon jóra vagy rosszra fordítják.” A humán tudományoknak — természetes lényegükből eredően — más a rendeltetésük: „A széptudományok egyetemes lényegűek... nem arra tanítanak, hogy uralkodjunk a világon, hanem hogy megértsük... és hogy mi magunk értsük meg egymást. Eredményeik minden népre kiterjeszkednek és szabaddá tesznek minden határt... A széptudományok az emberek közötti béke erkölcsi és szellemi eszközei önmagukban is.” Ha egyszer lemondanának a maguk békés küldetéséről, elárulnák önnön lényegüket, azt, amiből táplálkoznak és újjászületnek. Capek befejezésül azt hangsúlyozta, hogy a kritikus időszakokban, amikor az erőszak és a hatalom szelleme a nemzetek közötti megértés fölé kerekedik, még inkább szükséges mozgósítani azokat az erőket, amelyek képesek az erőszakot ellensúlyozni: „... mozgósítsuk az igazságokat, amelyek túlhallatják magukat a határokon, a szellemi értékeket, amilyen a gondolatszabadság is... Ma megingott a szellemi élet egyensúlya; az uralmi szellem veszedelmesen aratja győzelmeit a megismerés szelleme fölött; mindannyiunkra, akik a szellemi életet szolgáljuk és akarjuk szolgálni, tartozik, hogy gyarapítsuk erőfeszítéseinket és megkettőzzük az intellektuális bátorságot.”
