Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - Alabán Ferenc: Vita — valóság — eszmélés
művészi irányzatok tévesztésével, és bizonyos új klasszicizálódási törekvésekkel tart kapcsolatot. Amikor tehát irodalmunk felnőtté válásáról és érettségéről szólunk, irodalomtudatunk megalapozottságáról beszélünk, ezen azt értjük, hogy irodalmunk, képességei és színvonala szerint megismerte és részben magáévá tette a XX. századi modern irodalom alkotói irányának két fő vonalát, és lehetősége volt megélni vagy átérezni, megismerni ezek szintézisét. Tájékozódni képes eszmei és esztétikai összefüggésrendszerükben. De hogy ebből mi következik az alkotófolyamatra, műkritikára nézve, az már másik vizsgálódás témája lehetne. E téren mutatkozó feladataink tudomásul vételét irodalmi munkálkodásunk jövő folyamata és annak eredményei bizonyítják. Alabón Ferenc VITA - VALÓSÁG - ESZMÉLÉS Az antisematizmus vitára, mint a csehszlovákiai magyar irodalom harmadvirágzásának legnagyobb méretű és jelentőségű vitájára akkor került sor, amikor a szellemi életben végleg tisztázódott és kikristályosodott az a felszabadító folyamat, melynek elején a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa állt. Az ötvenes évek második felében történő változás a csehszlovákiai magyar irodalomban körülbelül 1956-tól érezhető igazán, és a rákövetkező két év periódushatárt is jelent, amit művekkel, művekben megtestesülő értékekkel, tendenciákkal, irodalompolitikai változásokkal dokumentálhatunk. Az irodalmi fejlődés meggyorsulása mindenekelőtt az SZKP XX. kongresszusa után kibontakozó tágabb irodalomszemlélet eredménye, míg nemzetiségi irodalmunk folyamatának megteremtését az Irodalmi Szemle megjelenése jelentette 1958-ban. Ebben az évben jelent meg Turczel Lajos Írások mérlegen című tanulmánykötete, melyben a fel- szabadulás után jelentkező költőkről és írókról ad elemző értékelést, és ekkor jelenik meg Rácz Olivér Kassai dalok című verskötete is, mely az addigi lírával szemben „nyu- gatos” formakultúrájával tűnik ki. Ami azonban a csehszlovákiai magyar költészetben a fordulópontot jelentette, az a Fiatal szlovákiai magyar költők antológiája volt (a kötet anyagát válogatta és előszavát írta Turczel Lajos], mely nemcsak az új hangvételű költemények sorát, hanem az alkotói szemlélet gyökeres megváltozását is jelentette nemcsak a fiatalabbak, hanem az idősebbek költői gyakorlatában is. Ehhez párosult a művészeti autonómia igényének megfogalmazása és nemzetiségi líránk „introvertá- lódása”, a valóság és esztétikai hitel egységének megjelenése és követelésének határozott kinyilvánítása. Oj lírikusi nemzedék jelentkezett ebben az antológiában a minden- ség igényét hirdető költői programmal, az egyszerűsítő szemléletet megtagadó összetettebb, valóságon alapuló, de egy sajátos nosztalgiától és romantikától sem mentes költészettel. A „nyolcak” közül főként Tőzsér és Cselényi szellemfrissítő, irodalmat és szemléletet tágító kritikai és publicisztikai tevékenységet is kifejtett, mely az új elképzelések megvalósítását tűzte ki célul. A „nyolcak” körül indulásukkor és antológiájuk megjelenésekor viták robbantak ki, melyekben sokszor elfogultan is véleményt mondtak. Az ötvenes évek második felében, pontosabban 1958-ban (főként az antológia legjobbjainak hatására) fordulóponthoz érkezett az egész csehszlovákiai magyar irodalom, s kezdetben „rákérdező-vitázó magatartásiéval ösztönösen, később programosan is szembefordult a sematizmus gyakorlatával. (Az antisematizmus vita és környéke)
