Irodalmi Szemle, 1984

1984/2 - Fónod Zoltán: „Legyen ékes, szép zászló ...”

az szabta meg, hogy — a nemzetiségi kérdés folyamatos rendezése révén — a szocialista társadalom körülményei adtak teret az irodalmi kibontakozásnak. „A kisebbségi kérdés — irta Fábry Zoltán a felszabadulás után a Harmadvirágzás című művében — fájó kérdés volt: emberkisebbítő, magyar nyelvi állományt faló állapot, mely ellen védekezni kellett. Harc volt ez, becsület és meg nem alkuvás ügye, melyet nem utolsó sorban éppen a kommunista párt igazolt és támogatott.”

Az 1945 után kialakuló új társadalmi feltételek adtak tehát 1948 februárja után először lehetőséget arra, hogy a „nemzeti kisebbség” helyzetéből az egyenrangú nemzetiséggé fejlődés útjára léphessen a csehszlovákiai magyarság. A nemzetiség — élete során először — mint a történelem során összeforrt tartós társadalmi közösség, politikai tényező lett, mely intézményesen is biztosíthatja a társadalmi fejlődéssel lépést tartó öntörvényű fejlődését. Ezek a változások minőségileg is új lehetőségeket teremtettek arra, hogy megszűnjön a nemzetiségi kultúra és irodalom másodrendű helyzete. Etikai idealizmusok helyett, melyek a kisebbségi irodalomnak amolyan „mentsvár” szerepet szántak — a megmaradás és a fennmaradás biztosítékaként tekintettek rá — a nemzetiségi irodalom a messianisztikus elhivatottság vagy az önmagába fordulás „helyi színei” helyett ma már intézményesen szervezett és esztétikailag mérhető kategória lett. ---------------------------------------------------------Az Irodalmi Szemle 25 évvel ezelőtti megjelenése tehát egy folyamat szükségszerű következménye volt. Még akkor is, ha az irodalmi folyóirat alapításának a ténye nem hullott ajándékként az irodalom művelői és az olvasók ölébe. Még akkor is, ha házalni, kilincselni kellett, hogy a szárnyát bontogató csehszlovákiai magyar irodalom fórumot kapjon. E folyamat szükségszerű — és megelőző — láncszeme volt (a már említett társadalmi-politikai klímaváltozás mellettj az Új Szó és más magyar nyelvű sajtóorgánumok megjelenése. A folyamat 1948. december 15-ével kezdődött s gyakorlatilag az Irodalmi Szemle megjelenésével fejeződött be. Köztudott, hogy a Szemle megjelenéséig az irodalmi és kulturális élet szervezését, irányítását nagyrészt az Új Szó végezte, bár kisebb-nagyobb rendszerességgel a később megjelenő hetilapok is közölték a csehszlovákiai magyar írók írásait. A felnevelő, az ösztönző mindenképpen az Oj Szó volt, majd jelentős érdemeket szerzett ebben a szerepkörben a Fáklya (1951 októberében indult meg), megszűnése után pedig a Hét.

Mondanunk sem kell tehát, hogy messziről indult a csehszlovákiai magyar irodalmi élet. Azok, akik „alapozó nemzedéknek” számítanak (Dénes György, Gyurcsó István, Ozsvald Árpád, Bábi Tibor, Veres János, Gály Olga, Török Elemér, Mács József, Szőke József, Petrőci Bálint, Nagy Irén, Csanda Sándor, Tóth Tibor, valamint a néhány éves késéssel jelentkező Turczel Lajos és Rácz Olivér) az ismeretlenségből kerültek új szerepkörbe. A helyzet kényszere tett költővé, íróvá olyanokat, akik előzőleg az irodalmi élet perifériáján sem léteztek. Az idősebb, tapasztaltabb nemzedékből jóformán csak hírmondók maradtak. Az erkölcsi ösztönzés és eszmei elkötelezettség terén különösen Fábry Zoltán tevékenysége, irodalmat segítő, támogató önzetlensége jelentett biztos támpontot, valamint azok tevékenysége, akik helyzeti adottságuk révén váltak az irodalomszervezés letéteményeseivé. Az idősebb nemzedék tagjai közül Lőrincz Gyula, Szabó Béla, Egri Viktor, Sas Andor voltak az első megszólalók és szervezők.

Az induló Irodalmi Szemlének elsősorban ez a nemzedék jelentette a hátországot, meg azok a fiatalok, akik a „második hullámban” érkeztek (Cselényi László, Tőzsér Árpád, Zs. Nagy Lajos, Simkó Tibor, Petrik József és mások), s a Szemle „alapozói”, Dobos László, Duba Gyula, Koncsol László. Hozzájuk zárkóztak fel az irodalmi életbe újonnan bekapcsolódók (Gál Sándor, Ordódy Katalin, Dávid Teréz, majd Kovács Magda, Bereck József, Bárczi István, később pedig a Vetés-nemzedék tagjai és a Főnix sorozatban most bemutatkozó fiatalok). Az irodalom igényét, mélységét az első években inkább csak sejtették azok, akik szolgálatában álltak. A második nemzedéktől kezdődően beszélhetünk tudatosságról, elméleti igénnyel is alátámasztott törekvésekről. Az indítóknál, a derékhadnál fiatalságuk, lelkesedésük pótolta a hiányzó ismereteket, az idő mélyéből fogant irodalmi tudatot. Ez a lelkesedés és odaadás azonban erővé változott, s folytatója lett annak az akkor indult folyamatnak, melyet ma „harmadvirágzásnak”, a csehszlovákiai magyar irodalom felszabadulás utáni életének nevezünk.

Azok között, akik az Irodalmi Szemlét „kiverekedték”, kétségtelenül voltak olyanok, akik helyzetüknél fogva többet tehettek az új folyóirat megindításáért. A magam részé