Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - Dobos László: Sodrásban VI. (regényrészlet)
— Nem tudok mit mondani. — Jártunk a faluban, mindent kivizsgáltunk, minden teljesen világos. Tulajdonképpen te milyen szándékkal jöttél ebbe az iskolába? — Szeretem a gyerekeket, szeretném őket tanítani... Másként nem is tudom elképzelni az életem. Nem emeli fel fejét egyetlen szónál sem a lány. — Újságot olvasol? — Mindennap, és részt veszek a tízperceseken is. — Ismered a párt kulákpolitikáját? — Olvasom, de nem értem, én azt nem tudom felfogni... — A mi álláspontunkat ismered? ... Mi harcban állunk a kulákokkal, harcot hirdetünk apád ellen is. Apád helyzetét hogy ítéled meg? — Jó ember, rendes, gyermekbolond, talán ezért is vagyunk heten testvérek... — Nem erre gondoltam. A gondolkodása milyen? Milyen a világnézete? Miről szokott veletek beszélgetni? Milyenek a barátai? ... Hogy megkönnyítsem számodra a gondolkodást, felolvasok neked egynéhány találó meghatározást a kulákról. Próbálok tükröt tartani eléd: „Komoly, szinte szomorú ábrázatukkal szánalmat akarnak kelteni a falu dolgozó parasztjaiban. Farizeusok, képmutatók, elsőrendű színészek ... Ha valójában akarjuk bemutatni a kulák múltját és jellemét, részletesen le kell leplezni jellemvonásait, gonosz, senkivel nem törődő, kapzsi, kegyetlen, gyáva viselkedését egészen a mai napig .. — Ezt nem is mi mondjuk, hanem fiatal szocialista sajtónk, alig néhány napos írás a magyar lapból. Még a dátumot is mondhatom: 1953. január 28. .. . Igen, teljesen friss. — Nos, ráismersz apádra? — Nem. — Szerinted nem illik rá egyetlen ilyen jelző sem? — Ö más ember ... — Vagy olvasok neked mást, választhatsz: „Agitációs csoportjaink nagyon helyes hasonlatot tettek a különböző férgek és kulá- kok között. Hasonlították őket mandalinkához, hörcsöghöz és egyebekhez. A kulákot a pókhoz hasonlíthatjuk. Reméljük, hogy a pók becsületét nem sértjük meg ezzel, tudva azt, hogy a pók különben a hasznos férgek közé tartozik ...” Ezt is az újság írja, nyilván tapasztalt emberek, mondják, élményeik konkrétumok ... A faluban ellenetek szóltak, amúgy sem kedvelnek benneteket, gőgösek is vagytok. Tisztában vagy ezzel? — Apám nem pókember, ő embertisztelő, rendes, mindenkit tisztel. — A papíron más van ... Megbízható emberek írták. — Igyekszik eleget tenni minden kötelességének. — Elsők vagytok a szégyentáblán... A Horthy-megszállás éveiben apád kokárdás magyar volt és aranykalászos gazda, a legidősebb bátyád frontkatona volt... — A bátyám, az igaz. — Sorold fel a falu kommunistáit! — Egyet tudok csak közülük ... Ezt kérdezte tőle a szerkesztő is: sorold fel az otthoni elvtársakat. Háromszor hívta találkozóra a szerkesztő, félt nemet mondani. Elment. Simogatta a kezét, és száraz szájjal beszélt hozzá: „Ne félj tőlem, bízzál bennem. Szép vagy, kellemes. Mondj el magadról mindent, minden részletet, mert azok a lényegesek, a részletek...” „Babás, nagyon babás voltam, sok rongybabát varrtam... És féltettem másoktól, amit megcsináltam. Egyedül szerettem csak játszani...” „És az iskola?” Egy moziban ültek, a német koncentrációs táborok hálózatáról vetítettek filmet, a lány iszonyattal merevült a székre. „És hittem ... hittem ...” „Katolikusba jártam ...” Ennyit tudott csak mondani, mert a fiú kigombolta kezén a blúzt, és ujjai elindultak fölfelé. Ettől izgalomba jött, és nem tudta, mit kell tennie. Másodszor magas sarkú cipőt vett fel, azt hitte, táncolni mennek. Egy váralji kocsmában ültek le, köménymagos pálinkát és sört rendelt a fiú.
