Irodalmi Szemle, 1984

1984/2 - Dobos László: Sodrásban VI. (regényrészlet)

elmondom vagy leírom családunk történetét dédanyámmal kezdődően, de tegye ezt meg mindenki, s ha már belekezdtünk, csináljuk alaposan, és adjatok számot ti is magatokról... Hogy lehetek én húszéves fejjel ellenség?... Kinek az ellensége?

— Félbeszakítalak, elvtársnő, túlságosan messzire mész — szól erélyesen Nyári.

— Még valamit, Nyári elvtárs... A szlovákok miért nem csinálják ezt? Egy iskolába járunk velük, egy internátusban lakunk, mosolyognak ratjunk, röhögnek, tudod?... A hátatok mögött azt suttogják, ti vagytok a kis Rákosi Mátyások. Hallottad már ezt, Jeromos? Okosabbak vagytok minden itteninél... Akik Magyarországról jöttetek haza, forradalmároknak hiszitek magatokat, onnan hoztátok az okosságotokat. Külön köztársaság, ezt is mondják az évfolyamunkról... Tudod ezt, Jeromos?

— Nyugodj meg, elvtársnő — csitítja Nyári. — Mi itt nem követeljük senki fejét, bizonyos dolgok megítélésében mi egyszerűen osztályszempontot akarunk érvényesíteni. Egyeseknek ez igazságtalanságnak tűnhet, de hát valahol meg kell húzni az osztályhatárokat... Elismerem, akadnak olyanok, akik számára a mi beszédünk frázisnak tűnik, de akik az élet mélyéről jönnek, azok számára nem az. Mi követeljük a magunk osztályigazságát.

— Akkor miért vádoltok másokat? Most kezd csak piros színetek lenni, és máris bíráskodtok... Számonkértek és ítéltek, ki jogosított fel benneteket erre? — tkiáltott közbe a hivatalnok fiú.

— Szeretném befejezni — emeli kezét Nyári. — Elvtársak, nem furcsa az nektek, hogy most, ebben a helyzetben mindenki jónak tartja magát, egyetlen rossz szót sem hagy magán száradni senki? Azért a dolog nem olyan egyszerű. Akit csak egy bíráló szóval is megérintünk, litániát mond magáról, értitek? Mindenki csak mentegetőzik. Nem tudom, a többieknek ez nem tűnt fel? Mindenki csak a jó oldalát fordítja ... És most kérdem én, akik itt szóltak, igazi arcukat mutatták? Ez volna minden? A politika feladata az is, hogy a jót megkülönböztesse a rossztól. Mi tulajdonképpen erre törekszünk ... Ki akarjuk seperni magunk közül a szemetet vagy legalább tisztázni, tudatosítani, ami rossz.

— Akkor most legyünk konkrétak, Nyári elvtárs — állt fel Tucsai. — Konkrétan magyarázd el azt, ami bennem rossz, ami nem megfelelő. De kérlek, csak rólam beszélj, az őseimet, kérlek, hagyd ki ebből a játékból. Fordulj velem szembe, és úgy mond: Tucsai, eddigi életedben ezt és ezt tetted rosszul, ezért és ezért vagy felelős, érted, Nyári elvtárs? Engem apámmal, s annak apjával ne kárhoztass, arról beszélj, amiről én tehetek, az én bűneimről, az én hibáimról. És ha vétkesnek találsz, azt is mondd, mit tegyek, érted?

Szőke fiú emeli a kezét, verseket ír és rövid beszámolókat az ifjúsági lapokba.

— Valóban, azon is kellene gondolkodnunk, tulajdonképpen mi az, ami bennünk közös. Mert itt van, ugye, ez az új helyzet, szabadok vagyunk, senki nem korlátozza emberi megnyilvánulásainkat, ezt mindnyájan magunkénak mondhatjuk, ez a szabadság közös tulajdon, én legalábbis így értem. Szerintem ebből kellene valamilyen mértéket kialakítani, amivel mindyájan mérhetők leszünk.

— Ez egy tipikus szociáldemokrata gondolkodás, elvtársak — kapja el a szót a történészhallgató. — Nem értem, valami hamis bizonyítványt akarunk megmagyarázni, a történelem hamis bizonyítványát?... Ez is az ellenség alattomossága, mézes szavakkal levenni bennünket a lábunkról. Ami kelevény, ki kell vágni, én csak ezt mondom.

— Ez rébusz — mondja valaki félhangosan.

A cigarettafüst egyre alacsonyabbra száll a fejek fölé.

Bedecs Gizellát szólítja az elnök.

Hollóhajú lány áll fel a harmadik padsorban. Szeme érdekesen vágott, széles arccsontjai parázsdarabok, messzi mongol vonások sejlenek arcán: meleg, érdekes ábrázat.

— Tied a sző, Bedecs — Csak ennyit: Bedecs.

A lány — feje mellére törik, nem is láthatja, csak a padot — áldozati bárány rémült mozdulatlansága. Nem indul feléje szó, nem érinti pillantás sem, csak a sokszor hallott csend fogja magához. Ez a feszült csend sátánként van jelen ezen a megbeszélésen. Ha megáll a sző vagy valamire nincs válasz, megjelenik. Kint éjszaka van, elmúlt éjfél is, egyre többet pillantanak az órákra: sátánképe van a türelmetlenségnek is.

— Mondjad 1