Irodalmi Szemle, 1984

1984/10 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Miklósi Péter: Műveltség, minőség, tekintély

rendezvényein, suhanckoromban pedig már érsekújvári gimnazistaként voltam jelen a CSEMADOK különböző műsoros estjein vagy színielőadásain. Tanáraink közül főként Barák József, Hoffer Lajos és Sebestyén József vállalták készséggel az efféle közösségteremtő munka szervezését. Az ő előadásaikhoz kapcsolódó szemelvények felolvasása például rendre diákfeladatnak számított, ami nemcsak az önképzőkörök hangulatát idézte, hanem egyben pedagógiai trükk i3 volt, hiszen egyszer nyíltan, másszor talán titkon, de mindig előcsalta belőlünk az érdeklődést. Ugyanakkor volt ebben valami, ami a kötelező tárgyakon és stúdiumokon túlmenően már jóval későbbre: a pályára, az életvezetésre készített elő.

—Hát. a szüleid? Ők milyen indítékkal és elvárásokkal léptek a CSEMADOK- ba?

— Egyszerűen természetesnek érezték, hogy tagjai legyenek a csehszlovákiai magyar dolgozók újonnan alakult kulturális szervezetének.

— Es te? Te mikor lettél a szövetség tagja?

— Főiskolásként, a nyitrai Pedagógiai Fakultáson, ahova Pozsonyból kerültem, ott viszont tagja voltam az Ifjú Szívek kórusának. Az együttesben szerzett élményeim és tapasztalataim is közrejátszottak abban, hogy Nyitrán, többedmagammal, szükségét éreztük, hogy a tanárképzőben falujáró CSEMADOK-csoportot alakítsunk, irodalmi színpadot létesítsünk, több képzőművészeti tárlatot szervezzünk. A pedagógiai főiskola befejeztével, illetve a katonai szolgálat letöltése után hazakerültem Érsekújvárba, ahol 1966-ban lettem a helyi szervezet titkára.

— Vajon eszedbe jutott-e mindez, amikor 1981 decemberében, alig negyvenévesen, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége elnökévé választottak?

— Gondolom, érthető, hogy azokban a percekben sok minden végigszaladt az agyamon. Megválasztásom első időszakában ellenben azon töprengtem a legtöbbet, hogy az országos viszonylatban is megbecsült érsekújvári szervezet tapasztalataiból — munkastílus és lelkesedés dolgában — vajon mi lenne a leginkább átmenthető a hasonló társadalmi és gazdasági közegben működő, mégis lényegesen szerényebb eredményeket felmutató szervezetekre.. . Nálunk kettős értelemben is folyt az építő munka. Egyrészt áttételesen, hiszen valamennyi rendezvényünkkel gyarapítani kívántuk mind az újváriak, mind a környék lakóinak műveltségi szintjét; másrészt pedig ténylegesen, mert három és fél évi munkával fölépítettük a városi szervezet saját székházát! Ez a hangulatosan, jól berendezett ház az otthon érzetét erősíti, de egyben közösségi ház is, amely összetartja az embereket. Sajnos, félezernél is több helyi szervezetünk közül mindmáig Érsekújvár az egyetlen, amelynek önerőből fenntartott székháza van. Pedig hogy ez mekkora előnyt jelent a különböző munkaformák rendszerességét és folyamatosságát illetően, azt aligha kell bővebben részleteznem, elvégre a számukra leginkább megfelelő időpontban zavartalanul próbálhatnak a szakcsoportok, a vezetőségnek is megvan a saját otthona, de olyan rendezvények megtartására szintén kiválóan alkalmas, mint például a szavalóversenyek, honismereti vetélkedők, vagy akár az évről évre megrendezett Czuczor Gergely Napok.

— Szűkebb értelemben vett gyermekkorodat leszámítva, lényegében egyidős vagy a CSEMADOK-kal. Helyénvalónak tűnik jöl hát a kérdés: a Csehszlovákiában élő több százezer főnyi magyarság hétköznapjaiban, véleményed szerint, mennyire van jelen a CSEMADOK, és mennyire épít a nyolcvanas évek közepén a kezdeti évek gyakorlati tapasztalataira?

— Az imént hoztam szóba az érsekújvári czervezet székházát, maradjunk hát országos viszonylatban is a házépítés példájánál. Eszerint pedig olyan mértékben, ahogy a házépítő.nél is az alapra húzzuk a falakat, majd arra illesztjük a tetőt! Úgy érzem, ebben az értelemben a CSEMADOK „házát” már felépítettük, jelenleg az építmény javítgatása, csinosítása a feladatunk.

— Ennek tudatában miként összegezhető a szövetség harmincöt év alatt végzett tevékenységé, és a mai tagság milyen örökséget visz tovább?

— Bizonyára sokan vannak, akik még személyes élményként emlékeznek arra, hogy Szlovákia fővárosában 1949. március 5-én jött létre a CSEMADOK, akkori nevén a Csehszlovákiai Magyar Dolgoók Kultúregyesülete. Az alakuló összejövetelen a veterán kommunisták, a csehszlovákiai munkásmozgalom és a sarlós-hagyományok, ismert képviselői, közöttük Fábry Zoltán, Lőrincz Gyula, Major István és sokan mások azzal a szándékkal indították útjára szövetségünket, hogy az ne csupán megfelelő feltéte