Irodalmi Szemle, 1983
1983/1 - NAPLÓ - Cselényi László: Kettős rekviem Ján Smrekért és Vilém Závadáért
Eir^iPiLco) Kettős rekviem Ján Smrekért és Vilém Závadáért Kettős gyásza van a csehszlovák irodalomnak, két nagy halottja van a cseh és a szlovák Irodalmi életnek: alig egy hét leforgása alatt hunyt el Vilém Závada, a jelenkori cseh, és Ján Smrek a jelenkori ■szlovák költészet nesztora. A vak véletlen az okozója, hogy ez a két halott egyben a csehszlovák kultúra két legnagyobb magyarbarátja is. E téren legföljebb a néhány éve elhunyt Emil Boleslav Lukáč hasonlítható hozzájuk. Két nagy halottunk, mondottam. De vajon föl tudjuk-e mérni valójában már most, a friss gyásztól függetlenül, hogy mennyire nagyok? Különösképpen mi, magyarok alkalmasak vagyunk-e az objektív ítélkező szerepére? Vajon nem csupán e halottak közismert hungarofil volta téveszt meg bennünket s hiteti el velünk, hogy Smrek és Závada valóban olyan nagy költők, mint amilyeneknek véljük őket? Lássuk a tényeket! Az 1905. május 22-én (jegyezzük meg .a születési évet: 1905, József Attila születésének éve is egyben!, s ki fordította szebben Závadánál József Attilát?) született Vilém Závada a cseh irodalomnak •ahhoz a nagy költői nemzedékéhez tartozik, melynél nagyobbat sem azelőtt, sem azóta nem látott a cseh irodalomtörténet, ■de talán az egész világirodalomban párját ritkító jelenség ez. Mert tény és való, hogy előttük is voltak nagy cseh költők: Mácha és Neruda, Neumann és Brezina s voltak utánuk is, ám egyetlen nemzedéken belül ennyi halhatatlan soha nem volt: Wolker és Nezval, Biebl és Hora, Seifert és Halas, Holan és Závada — valamennyi egyazon nemzedéknek a tagja, valamennyi a húszas években indul s éri el még a felszabadulás előtt költészetének első virágkorát. Maga Závada is, aki pedig a még tőle is idősebb Jaroslav Seiferttel együtt túlélője e nagy nemzedéknek s életművének súlypontja a felszabadulás utánra esik, már a húszas évek végén, egészen pontosan 1927-ben (tehát huszonkét esztendős korában), rögtön bemutatkozó kötetével meghódítja a legmagasabb ormokat: a Gyászünnepély (Panychída) a költő életművének s az egyetemes cseh költészetnek is egyik alapműve. Ami ezután következik: a Feltámadás (Povstání z mŕtvych, 1946), A fény városa (Mésto svétla, 1950), a Mezei virágok (Polní kvítí, 1955), az Egyetlen élet (Jeden život, 1962) tovább gazdagítja az életművet, de az első kötet magaslatait egyik sem szárnyalja túl. A Závada után alig néhány nappal s ugyancsak aggastyán (84 esztendős) korában elhunyt Ján Smrek (eredeti neve Ján Cietek, született Nemesmogyoródon 1896. december 16-án) ugyanúgy egy kivételes tehetségekben gazdag nemzedéknek az egyik legnagyobbja a szlovák irodalomban, mint Závada a csehek között. S aligha véletlen, hogy ez a nemzedék is a húszas években indul, az önálló csehszlovák köztársaság megalakulása után s a harmincas években éri el virágkorát. Rázus és Krč- méry, Beniak és Lukáč, Smrek és Novo- meský nemzedéke ugyanolyan fontos munkát végez el a szlovák költészetben, mint Nezval és Závada generációja Prágában: ők teremtik meg a modern cseh és szlovák költészetet. Smrek nemcsak költőként jeleskedett, hanem szerkesztőként és műfordítóként is, hiszen folyóirata, az Elán a szlovák irodalom egyik legrangosabb orgánuma volt évtizedeken keresztül s mint műfordító, Smrek éppen a magyar költészetnek tette a legnagyobb szolgálatot Petőfi, Ady
