Irodalmi Szemle, 1983
1983/8 - Dobos László: Negyedszázados az Irodalmi Szemle
irodalmi nevelést; a realizmus, a dekadencia, az irodalmi nemzetköziség, a sematizmus, az antisematizmus problémáit... Szinte a lehetetlenségből akartunk irodalmi lehetőséget teremteni. Néhány év múlva a viz fölé bukkantunk. Ismeretlen volt az Irodalmi Szemle, idegenek voltunk, újak. Ajánlólevelek nélkül indultam világgá, bemutatkozni: Prágába, Moszkvába, Kijevbe, Leningrádba, Budapestre, Szegedre, Varsóba, Katowicébe, Kolozsvárra, Bukarestbe, Újvidékre, Belgrádba. Személyes szerkesztői kapcsolatot teremtettünk a Slovenské pohladyval (A Szlovák írószövetség lapja), a Plamennal (A Cseh írószövetség akkori havilapja), a Kortárssal, lengyel lapokkal, ukrán folyóirattal, a moszkvai Novij Mirrel, a Tiszatájjal, a Korunkkal, az Igaz Szóval, a Híddal... Tágítani, bővíteni kívántuk irodalmunk s gondolkodásunk határait, e szándékot szerény adottságaival munkálta az Irodalmi Szemle. Első évtizedét a Szemle a Szlovákiai írók Szövetségének székházában élte le. Ez kedvező körülmény volt számunkra. Tulajdonképpen az irodalom konyhájában éltünk. Személyes Ismeretségek, viták, információk első kézből: történelmi jelentőségű irodalmi idő. A Szlovák Nemzett Felkelés, az újkori szlovák szabadságharc most válik jelentéssé, néptudattá, a nemzet tudatává. Most tudatosul a győzelem, s válik ihlető- jévé a művészetnek, zenének, irodalomnak, képzőművészetnek. Most teljesedik ki a nemzeti kultúra teremtése. Élő irodalom: Vladimír Mináč, Ctibor Štítnický, Vojtech Mihálik, Andrej Plávka, Pavol Horov, Alexander Matuška, Milan Pišút, Miroslav Válek, Laco Novomeský ... Itt találkozhattunk a közép-európai irodalom jeles képviselőivel... Egy évtized az Irodalmi Szemle negyedszázadából. Mindez tapasztalat és tanulság, nem tanmese, nem másolandó lecke: egy megjárt út elgondolkodtató gyakorlata. Mégis, gyakran gondolom azt, hogy a lap szerkesztésének mai gondjai azonosak, vagy hasonlók az indulás éveiben kialakult szerkesztői elvekkel, s ha ismételni nem is, de egyet mást magasabb szinten tovább lehetne mondani. Balogh Edgár magyarázta nekem egyszer, az irodalmi lap szerkesztése falja az embert, s hogy ezt csak tíz év múltán venni észre: elfáraszt, a kéziratok igényes szerkesztése állandó szellemi készenlétet igényel. Utólag kell neki igazat adnom, s bizonyíthatják ezt a Szemle, de más irodalmi műhelyek szerkesztői is. Mert a kéziratok szembejönnek, állandóan és fáradhatatlanul, ahogy a víz folyása, feszültséget hoznak és hordoznak, amivel lehet azonosulni, amihez lehet hasonulni vagy elvetni azt. Persze a Szemle szerkesztése nemcsak elvett az életünkből: hozzá is tett. A szerkesztőség szellemi forgalma folytonos készülés, folytonos konfrontáció, a szüntelen irodalmi jelenlét kényszere: növekedés, s szellemi gyarapodás lehetősége is. S van-e különbség a kezdő évtized és a mostani idő Irodalmi Szemléje között? Van eltérés. Változás, az elmúlt másfél évtizedben csak a változás volt állandó, s elsősorban az irodalom meghatározó közege változott: a háttér. Eltolódtak a társadalmi élet hangsúlyai. Még az ötvenes években a közösségi lét volt a meghatározó, mára hangsúlyt kapott az egyén, a személyiség, sőt felerősödött egy furcsa alakzatú individualizmus. Nemzetiségi vonatkozásban jelentős anyagi tollasodás érzékelhető. De e folyamatnak elgondolkodtató vonásai is vannak: konformizmus, viszonylag csökken a magyar lakosság népszaporulata, közöny a nemzetiségi lét gondjai iránt, az anyagi lét felerősödött szerepe, fakulnak az emberi viszonyok és magatartások erkölcsi vonatkozásai... Általában, de nemzetiségi vonatkozásban is megfigyelhető: csökken a humán értelmiség száma, módosul társadalmi befolyása ... A nemzetiségi lét előterébe az érvényesülés s az egzisztencia gondjai kerülnek... Nemrégen írta egy romániai ismerősöm: „A nyáron bejártam Erdélyt, a hegyek változatlanul szépek és vonzók, de a lelkek lassan kicserélődnek”. S e változások irodalmi vetületei? Az ötvenes évekkel induló évtized az ars poeticák ideje, míg az elmúlt tíz év az irodalom behatárolásának, betájolásának, az esztétikai igény megfogalmazásának időszaka. Fábry valóságirodalom-igénye mellett megfogalmazódott az irodalom valóságának tétele is. Az irodalom igyekezett megvonni elsősorban önmaga esztétikai határait. Amíg az első évtized irodalmi gondolkodása azonosul a politika eszmei célkitűzéseivel, addig a közeli múlt irodalma már fenntartásokkal fogadja a politika gyakorlatát.
