Irodalmi Szemle, 1983
1983/7 - KRITIKA - Lacza Tihamér: Magánügyek
MAGÁNÜGYEK A Főnix Füzetek örvendetesen gyarapodó sorozatában a 7-es sorszámot kapta Mészáros Károly első kötete, a Magánügyek. A szerző neve, azt hiszem, nem ismeretlen a csehszlovákiai magyar olvasók előtt, hiszen idestova húsz esztendeje publikál lapjainkban. Kezdetben versekkel próbálkozott, később áttért a prózára, s akkor úgy tűnt fel: végre rátalált az alkatának leginkább megfelelő műfajra, a novellára. Egyik elbeszélése — a fent nevezett kötetében is olvasható Ella Mari magánügye — bekerült a Fekete szél c. antológiába is, de a személye iránt megnyilvánuló bizalomnak ez a jele, más pályatársaihoz hasonlóan, őt sem tudta kellőképpen alkotásra buzdítani. A központi lapokban jóformán éveken át alig közölt valamit, a járási lapban pedig — amelynek egyik szerkesztője — többnyire publicisztikai írásokkal és riportokkal jelentkezett. A novellaírással feltehetően ebben az időszakban sem hagyott fel teljesen, de valamiféle elbizonytalanodás vehetett rajta erőt, ezért kerülte a nyilvánosság kiváncsi tekintetét. Mészáros Károly ugyanis igen szenzitív alkatú ember, írásaiban szinte teljesen kiszolgáltatja magát az olvasónak, mert mindenekelőtt önmagáról ír, még akkor is, amikor látszólag eltérő habitusú figurát tesz meg főhősnek, s ez a körülmény egy igen sajátos lelki állapotot eredményez. Egyfelől a közlési vágy és az önmegvalósítás; óhajtása, mint aktív cselekvésre serkentő erő, másfelől a nagyfokú gátlásosság és az írás közben jelentkező félelem, mint bénító erlő munkálkodik benne, s ez a kétirányú hatás nagy belső feszültséget vált ki az íróban, úgyhogy az eredetileg kiszemelt témájára már nem is tud eléggé odafigyelni. Legtöbb írása tulajdonképpen nem is elbeszélés, csupán egyfajta helyzetjelentés, állapotrögzítés. Ha van is cselekmény, az vékony szálon fut, s rendszerint kikonstruált. A Keresse jel K. Mariettát c. írásában példáuE már egy egészen krimibe illő helyzetet teremt, noha valójában csak egy nőre vágyó, magányos fiatalemberről akart írni eredetileg. A már említett Ella Mari magánügye c. elbeszélés szintén az „eseménydúsabb” történetek közül való, s igen jól példázza azokat a fogyatékosságokat, amelyek mindenekelőtt a korai Mészáros-elbeszélésekre rányomták a bélyegüket. Az írás főhőse egy képesítés nélküli tanítónő, aki helyét keresi az életben, de legfőképpen a boldogságot, terveit azonban részben a saját gyengesége, részben környezetének közömbössége, illetve ellenséges magatartása miatt nem képes, valóra váltani. Nem ismeretlen életsors az ilyen a mi tájainkon, s nyilván Mészáros is, saját élményei alapján vetette papírra a történetet, ennek ellenére nem tudott ellenállni a csábításnak és melodrámát csinált belőle. Lélekábrázolása felszínes, s olykor az: érzelgősségtől sem riad vissza. Pedig ebben a témában vannak lehetőségek, s akadnak különböző embertípusok is, amelyeket jól meg lehetne mitázni. A kalauznő egy kibontakozó szerelem története; meseszövése egyszerű, s a cselekmény viszonylag egyenes; úton jut el a végkifejletig. Izgalomnak, feszültségnek semmi nyoma, de mindezt feledni! (Mészáros Károly elbeszélései) Lacza Tihamér
