Irodalmi Szemle, 1983
1983/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Kmeczkó Mihály: Mindennapi ocskayzmusunkról
A darab többi figurája nem igényli a „megfejtést”: egyértelműbb — „olvasható” — karakterűek; ezért boncolgatásukkal nem foglalkozunk külön-külön, bár jelenlétük a dráma, illetve a konfliktus szempontjából egyáltalán nem közömbös: bennük testesülnek meg a kor történelmének jellegzetes, máig időszerű emberei — legyen szó labanc kapitányról, kuruc tisztről, labanc vagy kuruc katonáról, avagy Marciról, Ocskay hajdújáról... 4. >4 drámai alaphelyzet, illetve a konfliktus lényege 4/1 Említettem már, hogy — a Jókai-regény Török-féle színpadi átiratának általunk értelmezett változata szerint — Ocskayban legalább két személyiség lakozik: az egyiket Ilonka (Ocskay lelkének jobbik fele), a másikat Ozmonda (főhősünk lelkének rosszab- bik fele) testesíti meg. Ez a két ellentétes jellemű nő azonban — Ocskay szemével nézve — azonosnak tűnik fel: mindkettő elidegenítő hatással van rá: Ilonka a vak szerelmével, a túlzott nőiességével, Ozmonda — aki a csábítás agyafúrt eszközeitől sem riad vissza, hogy Ocskayt, látszólag csak a szerelmét, kisajátíthassa — a gátlástalanságával, már-már emberfeletti eltökéltségével, megszállottságával. Annak ellenére, hogy Ocskay mindkét nőhöz ösztönösen vonzódik (hiszen lelkének egy-egy darabjai], valójában mindkettő taszítja-riasztja. Az ember ugyanis saját fogyatékosságait másokban fedezi fel — és veti meg. 4/2 Főhősünkben más tekintetben is két egymásnak ellentmondó személyiség lakozik. Ocskay harmadik „én”-jével a személyes és családi természetű, a negyedikkel pedig a tá- gabban értelmezett közösségi érdekeket képviseli, védelmezi. Egyrészt egyéni karrierre és meghitt családi boldogságra vágyik — de már ez a két cél is keresztezi egymást, mert a kettő nem realizálható ugyanabban a közegben, ugyanazokkal az emberekkel, csakis egymás ellenében valósíthatók meg: kuruc környezetben a családi boldogság, labanc zászló alatt a karrier; másrészt erősen él benne az eszme, amelynek elkötelezte magát, de ugyanakkor rá kell döbbennie: a körülmények úgy alakulnak, hogy ennek az eszmének a zászlaja alatt nem vár rá semmilyen karrier: jövője maga a kilátástalanság, mert ha az eszme elbukik, vele együtt az ő napja is leáldozik. Ebben az esetben hősünknek az a dilemmája, hogy az egyéni vagy a közösségi boldogulás útját válassza-e, mert a kettő egyszerre megvalósíthatatlan. 4/3 Ocskay ötödik „én”-je tisztában volt történelmi- feladatával; tudta: ő az elhivatott a soron lévő történelmi feladat megvalósítására. Felismerte a történelmi erők szükség- szerű harcát, a szemben álló felek erejét, képességeit és történelmi helyét — pontosabban azt, hogy ő azon az oldalon áll, ahol a történelmi igazság van. Látta az előrehaladás útját, ismerte annak buktatóit, s azt is, hogyan kell túljutni ezeken a veszélyeken. A színjáték tanúsága szerint korának haladószellemű egyénisége volt — illetve lehetett volna, ha... (De erre még visszatérünk!) Amennyire az ötödik „én”-je világosan látta a történelmi távlatokat és lehetőségeket — amennyire felismerte a történelmi pillanatot és abban a saját helyét, elhivatottságát — a hatodik „én”-je ugyanúgy tisztában volt saját személyes adottságaival, az egyéniségével; erényeivel és fogyatékosságaival. A drámai szöveg bőséges anyagot szolgáltat annak demonstrálására, hogy ez a rendkívüli képességekkel megáldott hadvezér fölöttébb sok rossz emberi tulajdonsággal volt megverve. Részben saját gyarlóságának, illetve jellembeli fogyatékosságainak köszönhette, hogy a történelmi feladatnak — amelyre joggal kiválasztatott — nem tudott megfelelni. 4/4 Ocskay bonyolult személyiségű ember volt, sok lehetőség rejlett benne. Az ilyen ember — főként, ha jelleme nem szíklaszilárd (márpedig ezekből van a ke3/3/6
