Irodalmi Szemle, 1983
1983/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Kmeczkó Mihály: Mindennapi ocskayzmusunkról
A középpontban egy polifonikus figura, Ocskay László áll, aki lényegében tisztában van a jó és rossz természetű — szubjektív és objektív — adottságaival. Magánemberként is, történelmi személyiségként is egyaránt jellemző rá a tisztánlátás és a vakság. Ha a tisztánlátás lenne benne túlsúlyban — tragédiáját elkerülné; ha a vakság jellemezné elsősorban — nem válhatna hőssé. (Ne feledjük, hogy a darab elején szereplő Ocskay csupán 24 éves, s amikor a színjáték végén fejét veszik, sem több 30 esztendősnél!) 3/3/2 Az Ocskay köré csoportosuló alakok között az egyik oldalon Ilonka, a feleség és a szinte mindvégig rejtélyes szerető, a tigristermészetű Ozmonda áll, a másikon az Ocskayért Ocskayra esküvő hármak: Csajághy, Jávorka és Czinka Panna. A két női figurában — bár homlokegyenest ellentétes módon — túlteng a romantika; az utóbbi három viszont mai realista figuraként értelmezhető. A két nő romantikus, míg a hármak csoportja realisztikus módon (és eszközökkel) küzd Ocskayért. Ilonka Ocskay lelkének a jobbik, Ozmonda a rosszabbik fele. (Ennek a polifon hősnek tehát legkevesebb két „én”-je — személyisége — van; de mint később kiderül: sokkal bonyolultabb alkat.) Csajághy, Jávorka és Czinka Panna Ocskay egyre sötétedő, egyre ijesztőbb árnyékai... 3/3/3 A színpadi átirat szerint külön csoportot képez Bercsényi, Csajághy és Jávorka: a drámai alapszituációban ők állnak Ocskayval szemben. Ök azok, akik féltékenységükkel, bizalmatlanságukkal, „árnyék-magatartásukkal” elűzik maguktól a közösség — falka? nyáj? — legérdemesebb tagját. Bercsényi az a fajta „magas beosztású funkcionárius”, aki elferdítve, hamisan továbbítja „beosztottjainak” a „felsőbb határozatokat, irányelveket és utasításokat”. Csajághy — mint „funkcionárius” — az eszme elkötelezettje, s annak szinte embertelenül következetes — tehát könyörtelen — végrehajtója. Jávorka Ocskaynak a legközvetlenebb — állandóan látható, némaságával is ijesztő, tragédiát sejtető — árnyéka. 0 az eszme „legalsó fokú funkcionáriusa” — a tettek embere. Megingathatatlansága és célratörése, szótlansága és bölcsessége, fáradhatatlansága és örökös tettre készége tiszteletet parancsoló — már-már félelmetes. 3/3/4 Czinka Panna egy ideig — amíg nem kap a közönség több információt személyéről és kilétéről — olyan „megfigyelői-hírhordói státuszban” van jelen, akiről nem tudni: kit figyel meg, kinek a kérésére — illetve kinek visz hírt kiről; Ocskaynak közvetít-e vagy Ocskayról; ha Ocskayról, akkor kinek: a kurucoknak-e vagy a labancoknak; s ha a kurucoknak, akkor a fejedelemnek-e vagy Bercsényinek ...? „Megfigyelői státuszát” akkor is megtartja, amikor a cselekmény kibontakozása révén — „munkásságáról” már tisztább, illetve egyértelmű képet kap a néző. 3/3/5 Ocskay öccse, Sándor a dráma passzívan szenvedő hőse. Cselekvésképtelenségének és lelkiismereti konfliktusainak — személyes tragédiájának — rendre édes bátyja az oka. Ezeket a gyakori és mélyen szántó sérelmeket — a folytonos személyi vereségérzetet, a megaláztatást, az ebből fakadó sok-sok szenvedést — s bátyja iránti előítéleteit és kételyeit azonban kész (mert kénytelen) — végső soron tehát képes — magába fojtani. Képes rá, mert sértődöttségénél erősebb az eszme iránti elkötelezettsége, a meggyőződése. Az ilyen típusú embernek két oka is van arra, hogy ne ujjongva fogadja ellenlábasa bukását: egyrészt a testvéri vérségi kötelék gátolja ebben, másrészt pedig az eszméért küzdők táborát érzi szegényebbnek, gyengébbnek azáltal, hogy követőinek, híveinek — harcosainak — táborát fogyatkozni látja. A kor problémája számára lelkiismereti kérdés. Az eszme tragédiáját (is) személyes tragédiaként fogja fel. Érzékeny alkat lévén személyes örömként érinti, személyes gondként terheli korának minden eseménye, fordulata. 3/3/1
