Irodalmi Szemle, 1983

1983/6 - ÉLŐ MÚLT - Vörös Péter: Lukács Pál emlékezete

Nem sokkal halála előtt, egyik, talán az utolsó (?) — „Óhajtásom” című — versében -a nála megszokott szerénységgel, mintegy végrendeletként, annak a kívánságnak ad kifejezést, hogy „vajha a síromra egy, az égi madarakat tápláló eperfát és egy, a méhecskéknek mézet adó akácfát ültetnének”. Ezt a kívánságát teljesítették a kamocsaiak, de az évek múltával a temetőrendezések alkalmával az eper- és akácfák sorban kivágásra kerültek.

A Hölgy kalapban c. ciklusból