Irodalmi Szemle, 1983

1983/6 - Gyönyör József: A személynevek anyakönyvi bejegyzéséről

különböző nyelveken vezetett anyakönyvek hoztak létre. Többnyire azok, amelyeket részben még Csehszlovákia megalakulása előtt, részben pedig az 1938—1945 közti időszakban vezettek a javarészt Németországhoz, illetve Magyarországhoz csatolt területeken.

Megjegyzem, a fordítás által előidézett értelemzavar esetében az eredeti, tehát a cseh nyelvű szöveg a mérvadó.

A továbbiakban a hirdetmény arról is rendelkezik, hogy az említett anyakönyvekben vezetett személyneveket cseh vagy szlovák nyelvűre kell lefordítani. Az anyakönyv vezetésére illetékes nemzeti bizottság azonban ezt csak abban az esetben köteles megtenni, ha a fordítás egyáltalán lehetséges.

A jogszabály érinti a női családneveket is. Velük kapcsolatban olyan rendelkezéssel találkozunk, amelynek értelmében a cseh és a szlovák nyelv szabályai szerint a női családnevekhez hozzá kell írni az ,,-ová” toldalékot. Akkor is, ha az anyakönyvbe a személynév magyar változatát vezetik be. Egyébként ez a toldalékos névhasználati forma összhangban áll a hirdetmény 20. §-ának 6. bekezdésével.

Az idézett bekezdés utolsó mondata azt is lehetővé teszi, hogy az anyakönyvi kivonatban ne kelljen minden személynevet fordításban feltünteni. Még arra is módot ad, hogyha kell, hát meg lehessen hagyni az eredetit. Ez azonban csakis abban az esetben jöhet számításba, ha azt az érdekelt személy kéri.

Ennyit dióhéjban az 1. bekezdés rendelkezéseiről.

A 2. bekezdés még közelebb áll hozzánk, nemzetiségiekhez. Közvetlenül érinti mindazokat a személyeket, akik nem a cseh vagy a szlovák nemzet tagjai, tehát egyebek közt a magyarokat, a németeket, az ukránokat, á lengyeleket. Nem másról van szó, mint arról, hogy szabad-e a Csehszlovákiában élő nemzetiségek tagjainak a személynevét azok anyanyelvén feltüntetni az anyakönyvi kivonatban, illetve bejegyezni az anyakönyvbe. Kötelességemnek tartom, hogy mindjárt elöljáróban leszögezzem: itt nincs helye a kételynek, számunkra a hatályos jogszabály mindezt lehetővé teszi. Az égvilágon semmiféle jogi akadálya nincs annak, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban a magyar szülők magyar nevet adjanak gyermekeiknek.

De tartsunk sorrendet a dolgok menetében. Előbb időzzünk el egy kicsit az első lehetőségnél. Az 1977. évi 22. számú hirdetmény 32. §-a alapján mindenki kérheti, aki nem cseh vagy szlovák nemzetiségű, hogy az anyakönyvi kivonatban a saját anyanyelvén tüntessék fel személynevét, igaz, csak abban az esetben, ha azt még 1959. október 1-e előtt jegyezték be az anyakönyvbe. Egyébként ezt az időpontot érdemes lesz jól az emlékezetünkbe vésni, mert ez a nap határvonalat jelent 'azon időszak között, amikor csak a személynevek cseh vagy szlovák alakváltozatát vezették be az anyakönyvbe, és azon időszak között, amikor már magyar vagy egyéb nemzetiségű személyek neve anyanyelvükön is helyet kapott a születési anyakönyvekben. E mondatnál feltétlenül meg kell mondani, hogy mindez csak akkor történhetett meg, amikor azt az illető személy maga kérte, illetve a jelenben maga kéri a nemzeti bizottságtól. Ezzel kapcsolatban ide kívánkozik még egy megjegyzés: ha valakinek a nevét akár eredeti alakjában, akár fordításban tüntetik fel az anyakönyvi kivonatban, ezt a tényt — eredeti név vagy fordítás — be kell jegyezni az anyakönyvbe. A továbbiakban ilyen anyakönyvi kivonatot már kérelem nélkül is kiadnak. Az erre vonatkozó rendelkezés azonban nem a 2., hanem a 3. bekezdésben található.

Az elmondottak ismeretében ne feledjük el, hogy a 32. § 2. bekezdése nálunk elsősorban azokat a Szlovák Szocialista Köztársaság területén élő magyar és ukrán (rutén | nemzetiségű személyeket érinti, akik — s ezen van a hangsúly — 1959. október 1-e előtt születtek. A rendelkezésből a következő lehetőség adódik: valamennyi nemzetiség tagjai szabadon kérhetik, hogy személynevüket az anyakönyvi kivonatban anyanyelvi alakváltozatban tüntessék fel. Ez a jog tehát minden egyes személyt megillet, aki valamely nemzetiséghez tartozik. De csakis akkor, ha a nevét még 1959. október 1-e előtt vezették be a születési anyakönyvbe. Egyébként a jogszabály azért jelölte meg éppen ezt az időpontot, mert az előző, a Belügyminisztérium 1959. szeptember 10-i 182. számú hirdetménye4 ezen a napon lépett hatályba. Azt a rendelkezést pedig, amelyet e jogi norma 34. §-ának 3. bekezdése tartalmazott, csaknem változtatás nélkül átvette a Szövetségi Belügyminisztérium 1977. március 10-i 22. számú hirdetménye, a jelenleg hatályos végrehajtási jogszabály. Ennek alapján a nemzeti bizottságnak, mint anyakönyvi