Irodalmi Szemle, 1983
1983/6 - Gyönyör József: A személynevek anyakönyvi bejegyzéséről
A SZEMÉLYNEVEK ANYAKÖNYVI BEJEGYZÉSÉRŐL A névviselésről szóló törvény1 rendelkezése értelmében mindenkinek joga és kötelessége, hogy azt a személynevet és családnevet viselje, amelyen bejegyezték az anya- könyvbe. Személynevet a szülők tetszés szerint adhatnak gyermekeiknek, természetesen csakis olyat, amely minden tekintetben megfelel az előírásnak. A nevét az ember egész életén át viseli, ezért annak a kiválasztása nagy körültekintést igényel. S ez rányomja a bélyegét mind a névválasztásra, mind az anyakönyvi bejegyzésre. Az eddigi tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy a névadás nem mindig zavarmentes. A személynevek anyanyelvi változatának anyakönyvezésekor a nem cseh vagy szlovák nemzetiségű szülők esetében némi bizonytalanság mutatkozik. Az anyakönyvi bejegyzést jelenleg a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban két jogi norma szabályozza: az anyakönyvekről szóló 1949. évi 268. számú törvény és az ennek a végrehajtására kiadott 1977. évi 22. számú hirdetmény.2 A hirdetmény 32. §-a érinti a nyelvhasználatot, ezért ennek az elemzése és egyes rendelkezéseinek az értelmezése igényel több figyelmet.3 Legelőször is az 1. bekezdés első mondatát vesszük közelebbről szemügyre, amelynek a Szlovák Szocialista Köztársaságban publikált szlovák nyelvű szövege magyar fordításban így hangzik: „Minden anyakönyvi kivonatot cseh vagy szlovák nyelven adnak ki, akkor is, ha az anyakönyveket más nyelven vezetik.” A mondatnak ebből a hangzásából arra lehet következtetni, hogy nálunk az anyakönyveket a nemzetiségek nyelvén is -vezetik. A valóságban másképp áll a dolog. Az anyakönyvek nyelve a Csehszlovák Szocialista Köztársaság egész területén a cseh és a szlovák. Személyes tapasztalatból tudom, hogy amikor az ember már behatóbban megismerkedett a jogszabály idézett szövegével, és annak értelmét igyekszik mélyrehatóbban átgondolni, olyan érzése támad, mintha a rendelkezés valamennyi részlete nem volna egészen világos, eléggé érthető. Elmerülve a részletek taglalásában, akaratlanul is felvetődik a kérdés, vajon mi okozhatja az e téren tapasztalható értelemzavart? Egybevetve az előbb említetteket, feltétlenül célszerű volna a jogszabály érintett szakaszát megvizsgálni. Mindenekelőtt ismerkedjünk meg részletesen az idézett mondat második felének a pontos szövegével. Az eredeti, a cseh nyelvű változat így hangzik: . i kdyí jsou matriky vedený v jiném jazyku.” Ezzel a mondatrésszel az első mondat teljes szövege magyarul ilyképpen alakul: minden anyakönyvi kivonatot cseh vagy szlovák nyelven adnak ki, akkor is, ha az anyakönyvek „más nyelven vannak vezetve”. Alkalmunk volt, hogy áttekintsük az 1. bekezdés első mondatának mind a szlovák, mind a cseh nyelven publikált szövegét, s meggyőződhettünk arról, hogy a két szöveg jelentése lényegesen eltér egymástól. Vajon mi idézi elő az észlelt kettősséget? Véleményem szerint a keletkezett értelemzavart minden bizonnyal nem más, mint a szlovák nyelvű fordítás („...aj keď sa matriky vedú v inom jazyku”] okozza, mert alapjában megváltoztatja a jogszabály rendelkezésének az értelmét. A mondat cseh nyelvű 'szövege arra enged következtetni, hogy annak a második fele nem egy jelenben folytatott levékenységre utal, mint azt a szlovák fordítás alapján gondolná az ember, hanem csupán arról az állapotról, helyzetről van szó, amelyet a régebbi, bizonyos időszakban Gyönyör József
